Karácsony Gergely végül – harmadszorra is – megnyerte a választásokat, így ő lesz – marad Budapest főpolgármestere. Igen: erős volt a meggyőződésem, hogy az Alkotmánybíróság, majd a Kúria ismételt döntése után egy rossz manipuláció tanúi vagyunk; nekem minden jel arra mutatott, hogy a jogi köntösbe bujtatott szándék nem más, mint Vitézy győzelmének a kihirdetése. Tényleg nem így történt; az újraszámolás korrekt volt, senki nem rejtett el plusz, korábban nem létezett Vitézy szavazatokat, sőt: az derült ki, hogy korábban Karácsony kárára tévedtek. 

Mea culpa. 

De azért… Feltehetően nem én vagyok az egyetlen, akinek itt bocsánatot kellene kérnie. Mi több: nem én vagyok az, aki döntően befolyásolta volna az eredmény alakulását.

Bárándy Pétert kell idéznem, aki a KlikkTV Mélyvíz című műsorában egészen megrendítő mondatokat mondott; azt mondta, tíz éve tart ettől, ami most bekövetkezett.

Attól tudniillik, hogy a magyar jogrendszer két bástyája a politika áldozatává válik.

És igen: most ez bekövetkezett, annak dacára, hogy a végeredmény pozitív lett, azaz végső soron nem történt csalás. 

Illetve: dehogynem.

Mert noha ezt a folyamatot, tételesen, nem nevezik csalásnak, de bízvást mondhatjuk: maga jogrendszer lett megcsalva.

Mert bárhogyan is szépítjük a dolgot: az a két bástya most leomlott.

Másként: mind a Kúria, mind pedig az Alkotmánybíróság bebizonyította, hogy a hatalom, azaz a kormány szolgálólányaként viselkedik.

Hogy aztán a két entitás mit mesél a nyilvánosság számára, hogy akarja bizonyítani, jogi magyarázkodással, hogy ő nem szolgálja a hatalmat, az teljesen mellékes. 

A Kúria ugyanis, az első – sokak által helyesnek tartott döntése után – már beállt a sorba.

Abba a sorba, amit az AB megnyitott, és amely lehetővé tette, hogy azt tegyenek a kialakult végeredménnyel, amit akarnak.

Az AB ugyanis, amint erre már korábban utaltam, meglehetős dodonai határozattal dobta vissza a legfőbb bíró testületnek a Vitézy-féle beadványt.

Ahelyett, hogy elutasította volna, a Kúriára bízta a végső megoldást.

És a Kúria, ahelyett, hogy új magyarázattal tért volna vissza az AB-hez, elrendelte az összes érvényes szavazat újraszámolását.

Megadva ezzel az esélyt, hogy megtörténhessen a csalás, illetve bizonyítva a politikai lojalitását, természetesen a kormányoldal felé.

És ehhez képest csak szépségtapasz, hogy ténylegesen nem történt csalás, hogy a végeredmény azt bizonyította: Karácsony a nyertes.

De csak azt bizonyította, annak viszont az ellenkezőjét, hogy megbízhatunk-e a magyar jogrendszerben.

És igen, sajnos így van: ebben a Fidesz által kialakított jogrendszerben nem bízhatunk meg, 

Persze nagy meglepetés nem érhetett bennünket, hisz' eddig sem gondoltunk mást; a magyar jogrendszer másfél évtizednyi fúrása, faragása, az intézmények, hivatalok, hatóságok totális fideszesítése, éppen elég okot adott arra, hogy elússzon a bizalom.

Ennek illusztrálásra elég legyen annyi, hogy ebben budapesti procedúrában résztevő intézmények közül a Nemzeti Választási Bizottság fideszes többségű, a Kúria vezetése a kormány közelében áll, az Alkotmánybíróság tagjai pedig mind fideszesek. Egy ilyen felállás mellett, voltaképpen csoda, hogy az a végeredmény született, ami. 

De, ha eddig sem gondoltunk mást a rendszerről, akkor miért pont most beszél Bárándy kiábrándultan? Hiszen ő, mint volt igazságügy miniszter, jogtudós, ügyvéd pontosan tudhatta, láthatta, hogy ez a rendszer épült fel. Láthatta és látta is, de mégis bízott benne: sem a Kúria, sem az AB nem lesz hajlandó messzebbre menni, mint amennyire ment. Hogy nem lesz hajlandó teljesen feladni saját függetlenségét. Hogy az ott tevékenykedők nem lesznek hajlandók végképp a hatalom szolgálólányává válni, és ócska mesékkel védekezni. 

És mégis bekövetkezett. Karácsony nyert, de mi, akik bíztunk a jogállamban, újra veszítettünk. És nem azért, mert az ügyet, a maga konkrétságában a Fidesz nem nyerte meg. Összességében azonban mégis: az általa birtokba vett intézmények, most is hűen szolgálták őt. És bebizonyították: szolgálni is fogják.

Nekünk nincs miért örülnünk.