Nexta: Az ukrán kormány azonosította a Magyarországra szállított hadifoglyokat
Az eltűnt személyekért felelős ukrán biztos közölte, hogy csapatával kiderítette az Oroszországban fogvatartott, majd Magyarországra szállított hadifoglyok személyazonosságát és pontos tartózkodási helyét.
Oleh Kotenko eltűnt személyekért felelős ukrán biztos a Telegram-csatornáján számolt be arról, hogy csapata összehangolt munkájának köszönhetően tudomást szereztek azoknak a kárpátaljai származású, ukrán oldalon harcoló katonáknak a pontos hollétéről, akiket orosz fogságból Magyarországra szállítottak.
Kiderítettük hőseink nevét és a tartózkodási helyét. A hozzátartozóikat és az illetékes hatóságokat értesítettük
– közölte.
Az Ukrajinszka Pravda pénteki beszámolója szerint az ukrán biztos kiemelte, hogy ezidáig a 11-ből 7 ukrán állampolgárról egyáltalán nem voltak információik. Az említett katonák a különleges körülmények között eltűnt személyek egységes nyilvántartásában szereplenek mindaddig, amíg vissza nem térnek Ukrajna területére.
Ukrajna szerint a hadifoglyokat politikai célokra használnák fel Magyarországon
Ahogyan arról a hazai sajtóban elsőként beszámoltunk, a közelmúltban orosz fogságba esett, ukrán oldalon harcoló kárpátaljai katonákat szállítottak Magyarországra. A történtek nagy port kavartak a nemzetközi politikában.
Később kiderült, hogy a foglyok szabadon bocsátásáért felelős programot Semjén Zsolt mint egyházügyekért felelős miniszterelnök-helyettes látta el, és az eset összefüggésben van Ferenc pápa fogolyszabadítási missziójával. Ukrajnát senki sem értesítette a hadifoglyok elengedéséről. Az ukrán hírszerzés nemrég azt közölte: szerintük a hadifoglyokat Magyarországon politikai célokra, Oroszország éltetésére és Ukrajna kritizálására fogják felhasználni.
A történteket követően Bohdan Jaremenko ukrán parlamenti képviselő pengeéles kritikát fogalmazott meg Magyarországgal szemben. Az ukrán törvényhozás külügyi bizottságának volt vezetője a kárpátaljai hadifoglyok szabadon bocsátására reagálva azt írta: az ügy rávilágít a magyar–orosz kapcsolatok különlegességére, miközben Magyarország megszűnt az EU és a NATO politikájának részese lenni.