Ferenc pápa a nagypéntekesti keresztút állomásain elhangzó meditációin a fenti témákat állította középpontba, kiemelve, hogy mi is mindannyian keresztet hordunk.

A 14 állomásos keresztút a római Colosseum belsejéből az ókori amfiteátrummal szemközti magaslatig tart, a meditációk egyesével, a tizennégy stáción hangzanak el.

Ahogy arról beszámoltunk az Indexen, Ferenc pápa a hét közepén már jobban érezte magát, ugyanis a saját lábán sétált be audenciájára.

Viszont pénteken már kerekesszékben érkezett Rómába a keresztúti meditációt megtartani.

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők voltak a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét most első alkalommal Ferenc pápa írta.

A Vatikán által előre közölt meditációk idén a „Jézussal imádkozva a kereszt útján” címet kapták.

A keresztút Rómában a Colosseum belsejéből az ókori amfiteátrummal szemközti magaslatig halad, a meditációk egyesével, a tizennégy stáción hangzanak el.

Ferenc pápa mindvégig Jézushoz szól, őt kérdezi arról, miként viselhetőek el a mai ember számára az élet nehézségei.

A választ a rövid bevezető adja meg: az Úr mellett kell maradni, és ébernek kell lenni, ahelyett, hogy a kényelemben érzéstelenítenénk magunkat, és lelkünk álomkórban szenvedne.

A fékevesztett rohanásban és cselekvésben, a tennivalóktól felszippantva, abban a félelemben, hogy nem tudok felszínen maradni, vagy a vágy miatt, hogy mindig középpontba helyezzem magam, nem találok időt, hogy megálljak és veled legyek

– mondja az embert képviselő narrátor Jézushoz fordulva.

A második meditációban Ferenc pápa kijelenti, hogy mi is keresztet hordunk, néha nehezeket: betegséget, balesetet, szeretett személy elvesztését, érzelmi csalódást, elveszett gyermeket, hiányzó munkát, belső sebet, mely nem gyógyul, egy projekt kudarcát, egy újabb hiábavaló várakozást. 

A pápa válaszai szerint gyógyulást és segítséget az ima és a szeretet adhat: „mert aki szeret, nem marad a földön, újraindul; aki szeret, nem fárad el; aki szeret, szárnyal”.

Az ötödik állomáshoz írt szöveg rámutat, hogy az élet kihívásaival szemben gyakran egyedül akarunk megoldást találni, nehezen kérünk segítséget, attól tartva, hogy azt a benyomást nyújtjuk, hogy nem vagyunk képesek szinten maradni, „mi, akik mindig ügyelünk arra, hogy jó benyomást tegyünk, és mutogassuk magunkat”.

Másokat viszont könnyűszerrel bírálunk: „elég egy billentyűzet a vádaskodáshoz és az ítéletek közléséhez.”

„A kereszt nehéz: a vereség, a kudarc, a megalázás terhe nyomja. Akkor értem meg, amikor agyonnyomva érzem magam, az élet céltáblájaként, másoktól meg nem értve, amikor a felelősség és a munka túlzó és idegtépő súlyát érzem, amikor a szorongás szorítása nyom össze, a búskomorság támad rám, és egy fojtogató gondolat ismétlődik: nem jutsz ki belőle, most nem tudsz talpra állni”

– írta Ferenc pápa.

„Anyák, akiknek nem maradt több könnyük”

A nyolcadik állomáson a nők a főszereplők: „egyszerűek, nagyok a te szemedben, kicsik a világnak. A nők, akiknek reményt adtál: nincsen szavuk, de hallatják magukat.

Segíts elismerni a nők nagyságát, akik húsvétkor hűségesek és közel voltak hozzád, de ma is kiközösítik őket, bántalmazást és erőszakot szenvednek el.”

Ferenc pápa egyenesen a mai emberekhez fordulva úgy fogalmaz:

a világ tragédiáival szemben szívem jeges marad vagy megolvad? Hogyan reagálok a háború őrületére, azon gyermekek arcára, akik nem tudnak többé mosolyogni, az anyákra, akik (gyermekeiket) alultápláltan és éhezni látják, és nem maradt több könnyük?

A keresztre feszített Jézus meztelen, ruháitól megfosztották, beteg és sebesült, szomjazik a kereszten és éhezik a szeretetre:

„Tedd meg, hogy téged lássalak a szenvedőkben, és a szenvedőket benned lássam, mivel te ott vagy azokban, akiket megfosztottak méltóságuktól, a Krisztusokban, akiket a zsarnokoskodás és az igazságtalanság alázott meg, és a mások bőrén jogtalanul szerzett haszon, általános közöny közepette.”

Ferenc pápa megemlíti a meg nem született és elhagyott gyermekeket, a fiatalokat, akik arra várnak, hogy fájdalomkiáltásaik meghallgatásra találjanak, az eldobott időseket, a rabokat, a magányosokat, a kizsákmányolt és elfelejtett népeket.

Irgalom anyja, kegyetlen időkben élünk és szükségünk van könyörületre

– hangzik el az utolsó előtti stáción.

Az este negyed tízkor kezdődött keresztútra szokás szerint több tízezer embert vártak, hívőket és turistákat egyaránt.

Kiemelt volt a biztonsági készültség az egész városban, és a többi olaszországi templomnál is, ahol szintén keresztutat jártak.