Ma dönt a parlament a pedagógusokat érintő "státusztörvényről" - A parlament hermetikusan levan zárva
Pénteken tárgyalja többek között a státusztörvényt is az Országgyűlés, ennek idejére pedig – a kormány kérésére – nem engedik be
„sem a turistákat, sem a parlamenti pártok vendégeit, és nem érvényesek a korábban kiadott napi belépők sem”.
Speciális szabályokat vezetnek be a Parlament épületében pénteken, amikor a kormány indítványára beiktatott rendkívüli ülésen a képviselők a pedagóguséletpálya-modellről szóló törvényjavaslatot tárgyalják, ismertebb nevén a státusztörvényt.
Emiatt a tárgyalás napján is lesz tüntetés a Kossuth téren.
A HVG információi szerint kizárólag erre a napra, június 16-ra érvényes speciális szabályokról kedden küldtek ki körlevelet a képviselőknek.
Ebben az áll, hogy
aznap nem engedik be sem a turistákat, sem a parlamenti pártok vendégeit, és nem érvényesek a korábban kiadott napi belépők sem – utóbbi akár azt is jelentheti, hogy a sajtó képviselőit is kizárják.
„Június 16-án az Országház-látogatás szünetel”, emellett pedig „az Országházba és a Szabad György Irodaházba napi beléptetési engedélyt nem lehet leadni, illetve az előteresen leadottak erre a napra nem érvényesek” – idézi a levél tartalmát a portál.
A portál információi szerint az intézkedést formálisan Bakos Emil gazdasági és működtetési főigazgató-helyettes jegyzi.
Via. MTI, HVG