Vujity Tvrtko posztját korábban osztottam meg arról, hogy miért óriási gond, ha egy olimpikon sportoló teljesítménye kapcsán az a téma, hogy mennyire dugnivaló. Most kiegészíteném Tvrtko írását néhány gondolattal arról, hogy az ilyen beszédmód mihez vezet, hogyan köszön vissza a nők szakmai életében, és ez mivel jár.

Tvrtko nagyon helyesen aláhúzta, hogy a nők tárgyiasítása, a szexualizálásuk minden létező élethelyzetben egyfelől az emberi méltóság, az elemi tisztelet kérdése. De eközben a társadalmi struktúra status quo-ját is konzerválja, amikor a nő teljesítménye helyett a szexuális vonzerejéről beszélünk, ezzel erodálva a szakmai hitelét, legyen a szakmai teljesítmény bármekkora.

A helyzet az, hogy ez egyszerre roncsolja a nők szakmai motiváltságát, ambícióját, és támogatja azokat a viselkedéseket, amelyek miatt aztán számtalan helyzetben egyszerűen nem derül ki, mire lenne képes az a nő.

Elég csak abba belegondolni, hogy ha egy nő és egy férfi teljesítményének méltatására egységnyi idő jut, de a nőre jutó egység jelentős hányada elmegy a dughatóságának kivesézésére, amíg a férfi szinte teljes mértékben arra használhatja ezt az egységnyi időt, hogy az a teljesítményéről szóljon, az a nő előmenetelét hogyan érinti. És ha ebbe belegondolunk, akkor meg se kell nyitni azt a beszélgetést, hogy amúgy hogyan hat ez egyébként a nő reputációjára, miképpen sérti a méltóságát az ilyen beszéd. Mert az, hogy ez miért okoz hátrányt egy állásinterjún vagy céges értekezleten, nem elvi-erkölcsi kérdés. Ez egyszerű matek.

Ráadásul az ilyen beszéd azt sugallja - vagy egyenesen állítja -, hogy ha nőkről van szó, gyakorlatilag bármikor, bármilyen helyzetben át lehet váltani az általa - vagy a személye által - behozott témáról arra, hogy egyébként mennyire vonzó vagy sem.

Mi történik, ha két férfi vezető egymás közt nem szorítkozik arra, hogy az adott nő kolléga mire lenne alkalmas, milyen feladatokban lehetne kipróbálni, benne van-e, hogy szintet lépjen? Ha a már említett egységnyi - mondjuk egy pisilésnyi - idő felében a nő feneke a téma ahelyett, hogy a fejében mi van, máris hátrányba kerül azzal a férfi kollégájával szemben, akiről a főnökök azt vitatják meg a piszoár fölött, hogy mennyire jó csapatjátékos, milyen jól prezentál, és mekkora vezetői képességgel bír.

Ezzel talán az a legnagyobb baj, hogy azt üzeni, a nők jobban is teszik - amíg ugye tehetik -, ha a külső adottságaik révén próbálnak érvényesülni, hiszen előbb vagy utóbb úgyis ott lyukadunk ki, akkor meg már vegyük ki az elkerülhetetlenből azt, ami számunkra valamennyire előnyös lehet.

Az ilyen beszéd azt üzeni az okos, talpraesett, kreatív kislányoknak, hogy amikor egyetemre mennek vagy állásinterjúra, nem árt az a kivágott póló, kell az a push-up melltartó. Kell a hajdobálás, kell a nevetgélés a megalázó, szexista "viccen".

Az ilyen beszéd azt üzeni az okos, talpraesett, kreatív kislányoknak, hogy bármit tesznek, az másodlagos, de legalábbis önmagában, önmagáért nem értékelhető.

Az ilyen beszéd azt üzeni az okos, talpraesett, kreatív kislányoknak, hogy sosem érnek el oda, ahonnan a fiúk indulnak.

Mert a fiúk győztes sportmeccse után a meccs a téma. A lányoknak is járna ugyanez.

Szerző.: Mérő Vera