🔴ÁRVÍZ: Lassú apadás indult, a Duna és a Lajta teljes szakaszán - De még sok helyen oda kell figyelni az árvízi védekezésnél! - Percről perce közvetítés a magyarországi árvíz tizedik napján
ÉLŐ!
22:19
Ezzel a poszttal véget ért az OLKT élő hírfolyama vasárnap a magyarországi árvízhelyzetről.
Ezúton is köszönjük egész napos figyelmüket.
A holnapi naptól az egész napos élő közvetítést leállítjuk, de a magyarországi árvízi helyzetről szóló legfontosabb eseményeket továbbra is egy cikként közöljük.
Jó pihenést kívánunk!
Viszontlátásra.
22:09
Szigetújfalu és Ercsi is még víz alatt van!
Szigetújfalunál is szombaton délelőtt tetőzött a Duna, a víz azonban még mindig több száz méteren áll a Szigetújfalu-Ercsi révállomáshoz vezető úton.
A helyiek elmondása szerint egy nap alatt legalább ötven-hatvan centimétert csökkent a vízállás, többen viszont továbbra sem tudnak bejutni az ártéren lévő hétvégi házaikba.
Az úton általában nagy a forgalom, autók és gyalogosok is gyakran járnak erre a komphoz, most viszont csak egy kíváncsi család és két vadász figyelte, hol tart az apadás.
A vadászok elmondták,
a hét elején az egyik barátjuknak segítettek homokzsákokkal körberakni az itt álló nyaralóját, ma viszont már be sem tudtak jutni hozzá, teljesen körbezárta a víz.
A családapa kérdésünkre elmondta, azok, akiknek az ártérnél van ingatlanjuk, fel voltak készülve, és mindent megtettek, hogy megvédjék a házaikat.
„De most csak annyit tehetnek, hogy megvárják, míg visszahúzódik a víz.”
Szigetújfalu 2024. szeptember 22-én. / Fotó: Papajcsik Péter / Index
A helyi vadásztársaság az útlezárásoknál kihelyezett papírlapokon jelzi, ha bárki bajba jutott állatot lát menekülni a vízből, ne segítsen neki, mert félő, hogy az állat megijed, és ismét a vízbe fut.
22:00
OVF szóvivő: Még pár napig lehet harmadfokú árvíz Magyarországon
Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője többek között beszélt arról, hogy mi a helyzet a Szigetközben és a Dunakanyarban, valamint elárulta, hogy hol várható a tetőzés a hét első napjaiban.
Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az Indexnek elmondta, hogy áll az árvíz elleni védekezés az OVF részéről.
Mint mondta, a Szigetközben már felgyorsult az apadás, ugyanis nincs utánpótlása a víznek, úgyhogy ahol az állami védvonalakon úgy ítélik meg, a töltéserősítéseket már elkezdhetik visszabontani.
Hozzátette: a 24 órás figyelőszolgálat továbbra is figyelemmel kíséri a történéseket, ahogy teszik ezt a Dunakanyarban is.
Az önkormányzatok majd azokat homokzsákokat kezdhetik el bontani – és ahhoz keresnek segítséget –, amelyeket egyáltalán nem ért víz. Amiket ért víz, és bármilyen jelenséggel kapcsolatba kerültek, vagy jellemzően előfordulnak ott jelenségek, azokat még nem bonthatják vissza
– közölte a szóvivő.
Elmondta azt is, hogy Budapesten 50 centimétert csökkent a vízállás, a tetőzésekről pedig azt mondta, hogy szombat hajnal óta lefelé halad az árhullám, jelenleg Paksot is elhagyta már.
A hétfőn a tetőzést Baján várják, kedden pedig Mohácsra érkezik majd meg a víztömeg, a tetőzésektől pedig szerdán búcsúzhatunk el.
Arra a kérdésünkre, hogy mikorra várható az árvíz tényleges vége, elmondta, hogy a másodfokú készültség nagy valószínűséggel a jövő hét második felére várható.
Azonban azt, hogy teljes mértékben mikorra szűnhet meg az árvízhelyzet, Siklós Gabriella még nem tudta megmondani.
Mindenhol apadni fog kedd után, a hétvége felé pedig már a fokozatból is kimegyünk.
Ez sok helyen már semmilyen problémát nem jelent, azonban lesz olyan település, ahol még azért figyelni fognak a vízügyesek.
Nem valószínű, hogy a védműveket elkezdik visszabontani. Szerdától a vízügyeseket is haza fogják vezényelni, és amikor már a másodfok sincsen érvényben, akkor a 24 órás szolgálatra sem lesz szükség, így fokozatosan mindenkit hazavezényelhetnek
– tette hozzá Siklós Gabriella.
21:09
Kisoroszi felszabadulhatna az árvíz fogságából akár holnap este!
Ha sikerül az úton felhalmozódott nagy mennyiségű hordalékot eltakarítani, a Kisorosziba vezető utat már hétfőn megnyithatják, közölte a település önkormányzata.
A településre közlekedő rév hétfőtől menetrend szerint közlekedik.
A települést az áradás öt napja vágta el a külvilágtól, mivel a Szentendrei-sziget csúcsára csak egy út vezet.
Az önkormányzat igyekezett minden ellátási gondot megoldani, és még helikoptert is szereztek – ezt végül be is kellett vetni egy rosszullét miatt.
Amikor a lezárás előtti este meglátogattuk Kisoroszit, a Szigetcsúcsot már szinte teljesen befedte a víz.
20:04
Kisorosziban be kellett vetni a honvédségi helikoptert egy rosszulléthez
Dömösnél pedig a határérték feletti szennyezést tapasztaltak a kutaknál, mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap.
A víz forralás után fogyasztható, de csecsemőknek és kisgyerekeknek palackozott víz fogyasztását ajánlják.
Rétvári figyelmeztetett, hogy a töltések állapota napról napra változik, ezért továbbra se menjen senki se gyalog, se járművel ezekre.
18:45
Adonyban víz alá kerültek az utcák
Szombatig 64 embernek kellett elhagynia az otthonát az ártér miatt a Fejér megyei településen.
18:05
Hétfőtől megáll a metró a Batthyány téren
Az M2-es metró hétfőn üzemkezdettől már megáll a Batthyány téren, írja a Budapesti Közlekedés Központ (BKK).
A hétvégi tetőzés után csökken a Duna vízszintje Budapesten, így a BKK szerint jövő héten várhatóan több vonalon is helyreállhat a közlekedés.
A BKK az előrejelzések alapján közli, hogy
- szeptember 24-én várhatóan a 19-es és a 41-es villamos is közlekedni fog a teljes vonalon,
- szeptember 25-én pedig a H5-ös HÉV és újra a Batthyány térig jár majd,
- ahogy a Margit hídnál lezárt kerékpárút is újra használható lesz.
A BKK felhívja a figyelmet, hogy hétfőn a HÉV még nem jár a Batthyányról, továbbra is a Margit híd, budai hídfőnél lehet majd felszállni.
17:07
Így néz ki most a megáradt Duna a Prédikálószék tetejéről nézve
A Vác Online képeket tett közzé a közösségi médiában, hogy hogy néz ki most a megáradt Duna a Prédikálószékről nézve.
Mint írják, a dunai árhullám csúcsa már elhagyta a fővárost, ennek ellenére még mindig nagy területek vannak víz alatt Budapesttől északra, illetve a Dunakanyar térségében.
A Dunakanyar volt az egyik kritikus terület, de a Dunyakanyartól nyugatra is sok helyen okozott gondot az árvíz.
16:33
A vad állomány is menekül az árvíz elől, ezért korábban lezárják az utat Pörböly és Baja között
Vasárnap korábban, már 17 órától lezárják az 55-ös főutat Pörböly és Baja között a dunai árhullám elől menekülő vadak miatt.
Az érintett útszakaszt vasárnap 17 óra és hétfő 7 óra között teljes szélességében lezárják,
a közlekedők mindkét irányból kizárólag rendőri felvezetéssel haladhatnak át.
16:00
Orbán: nem lazulhat a fegyelem és a figyelem
Bár korábban úgy kalkuláltak a hatóságok, hogy az ár csütörtökön vonul le, már kedden elhagyhatja a legmagasabb vízszint Magyarországot, de a fegyelem és a figyelem nem lazulhat - mondta a miniszterelnök vasárnap reggel az árvízvédelmi operatív törzs ülése után tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.
Orbán Viktor szerint a várakozásoknak megfelelően sikeres a védekezés.
A folyó felső szakaszain így a járőrözés, a megfigyelő szolgálat működtetése, az ideiglenes védművek elbontása, ahol szükséges, az egészségügyi fertőtlenítés elvégzése a feladat, "és akkor befejeztük"
- mondta a kormányfő.
Amikor a vízügyi dolgozók béremeléséről kérdezték a miniszterelnököt, kijelentette, "nem akarok a döntés elébe vágni, a főigazgató úrral egyezkedek".
Egy szorosabb regionális árvízi együttműködésről Orbán Viktor azt közölte, "amíg a V4 működött, addig ez rendben volt".
Érdemes egy ilyen együttműködést kialakítani - értékelt, hozzátéve, nekünk van olyan tudásunk, amit szívesen adunk át, és érdemes is tőlünk átvenni.
Megemlítette, Magyarországnak "történelmileg is jól kiépült árvízvédelmi rendszere van, illetve egy olyan szakembergárdánk, amely nemcsak a vízzel, hanem bármilyen nemzetközi összehasonlításban is állja a versenyt".
Szívesen működünk együtt, de a baj olyan dolog, ahol az ember elsősorban magára számíthat; nekünk egyedül kell helytállnunk, ha baj van - fogalmazott.
Orbán Viktor kérdésre válaszolva kijelentette,
"a politikai élet normális rendje szerint fogunk dolgozni az árvíz után".
15:01
Dömösnél szennyezett a kutakból folyó víz
Az árvízi védekezésről tartott sajtótájékoztatót vasárnap reggel Orbán Viktor kormányfő és Rétvári Bence, a Belügyminisztérium KDNP-s parlamenti államtitkára.
Rétvári Bence közölte, hogy Dömösnél a határérték feletti szennyezést tapasztaltak a kutaknál.
A víz forralást követően fogyasztható, de csecsemőknek és kisgyerekeknek palackozott víz fogyasztását ajánlják.
Hozzátette: a Duna vize jelenleg nem tiszta, a vízzel történő érintkezés után a bőrfelületet fertőtleníteni kell.
A drónnal készült felvételen a Duna vizével elöntött porta a Fejér vármegyei Adonyban 2024. szeptember 22-én. Janossy Gergely/MTI - MTI
Az államtitkár ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a töltések állapota napról napra változik, ezért továbbra se menjen senki se gyalog, se járművel ezekre.
Felhívta a figyelmet az elárasztott utak veszélyeire is, hiszen a víz alatt lehetnek olyan tárgyak, amelyek balesetet okozhatnak.
Hét vármegyében 52 településen folyik árvízi védekezés, 36 út teljesen, kettő részlegesen le van zárva.
Rétvári Bence elmondta, hogy elzárt településrész három van: Baján a Pandúr-sziget, Adonynál Lórév árvízzel veszélyeztetett területét, valamint Hartánál a Duna-sziget üdülőterületét zárták le.
Itt a kapcsolattartás és a segítség folyamatos – tette hozzá.
13:42
Önkéntesek jelentkezését várják Szentendrén homokzsákok pakolására
Vitályos Eszter kormányszóvivő új bejegyzést osztott meg a közösségi oldalán, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is
önkénteseket keres az önkormányzat Szentendrén homokzsákok pakolására.
Vitályos Eszter új bejegyzést osztott meg a közösségi oldalán, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is
önkénteseket keres az önkormányzat Szentendrén homokzsákok pakolására.
13:08
Több településen is kér segítséget az OVF
A déli dunai szakaszokon még folyamatos az áradás, a felső szakaszokon pedig már elkezdődött az apadás – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 vasárnap reggeli műsorában.
Siklós Gabriella közölte, az árhullám Dunaföldvár térségében jár és az alsóbb szakaszok felé tart, ahol hétfőre-keddre várják a tetőzést. Mindenütt elkészültek a védekezési munkákkal, felépítették az ideiglenes védműveket.
Elmondta, jó hír a védekezőknek, hogy a fenti szakaszon, a Szigetközben már kicsit gyorsult az apadás mértéke, a Dunakanyarban viszonylag még lassabb, de azt várják a szakemberek, hogy itt is felgyorsulhat majd.
Kitért arra is, hogy még mindig az árvizes jelenségek okozzák a legtöbb gondot a vízügyi szakembereknek. Mint mondta,
egyre többfelé találnak buzgárokat, jelennek meg szivárgások, csurgások, amelyeket azonnal kezelni kell.
Példaként említette, hogy szombaton a szakembereknek egy hódjárta üreg miatt kialakult szivárgást kellett kezelniük.
Siklós Gabriella kérdésre elmondta azt is, hogy a lenti szakaszokon a vízügyi igazgatóságok szakemberei, illetve átvezényelt kollégák is dolgoznak, az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetése pedig abban az esetben érkezik a helyszínre, ha azonnali beavatkozásra van szükség.
A szóvivő erre példaként említette Pilismarótot, ahol 16 órás megfeszített munkával érték el, hogy ne szakadjon át a gát.
12:30
Árvíz a Dunakanyarban
12:02
Kiöntött a Duna Ercsiben!
Budapesten már túl vagyunk a Duna tetőzésén, azonban az árvíz folyamatosan éri el a fővárostól délebbre fekvő településeket, így az Index stábja is elhagyta a fővárost, hogy megnézze milyen problémákat okoz a vízszint emelkedése a Duna mellett fekvő településeken.
Ercsi ugyan rendelkezik komp-kikötővel, de a legtöbb partmenti településnél magasabban fekszik, így csak konkrétan a Duna mellett futó kerékpárút és a kikötő került víz alá.
A helyszínen lévő polgárőrök szerint sehol nem okozott komoly kárt a településen a víz.
Ennek ellenére a település szélén néhány otthon tulajdonosa felpakolta a homokzsákokat, de nem mindenki aggódott ennyire.
A parthoz legközelebb fekvő otthon tulajdonosa nyugodtan horgászott a kiöntött folyóban.
„2013-ban rosszabb volt a helyzet, most a legnagyobb gondom, hogy nem kapnak a halak”
– mondta a helyi lakos, akit a mellette ülő horgász egyből kiegészített, hogy fel voltak készülve arra, hogy nem tudnak majd túl sok halat fogni a kerékpárúton, ezért már korábban kivették a fagyasztóból a húst a rántotthúshoz.
„Volt egy kis aggodalom, de már tudjuk, hogy 850 centiig nem kell félnünk a Dunától”
– tette hozzá a helyi lakos.
A komp közelébe lesétálva sem találkoztunk aggódó helyiekkel.
A gyerekek az árvíz miatt kijjebb költöző békákat figyelték, a szülők pedig békésen beszélgettek.
Ugyan a komp nem közlekedik, hiszen a kikötőt nem lehet megközelíteni, de ezen kívül az élet a megszokott módon folyik, hiába tetőzött a Duna.
11:39
Életveszélyes betegséget okozhat a Duna
Késmárki András sürgősségi szakorvos beszélt az RTL Híradónak arról, hogy vérhas vagy más életveszélyes betegséget okozó baktériumok is lehetnek a kiáradt Duna vizében, így a folyóban való fürdés nem tanácsos.
Mint mondta,
ezek az esetek azzal érnek fel, mintha valaki szennyvízben fürdene.
A következmény a legtöbbször gyomor-és bélrendszeri fertőzés, de ezt követően akár vérmérgezés is kialakulhat a szervezetben.
Többek között a bomló állattetemekből kikerülő baktériumok miatt az áradás olyan komoly szennyezéssel jár, hogy az apadás után a rakpartok fertőtlenítése is szükséges lehet a szakemberek szerint.
A Dunában való fürdés a sodrás miatt is veszélyes.
A minap a folyóban lubickoltak a budapesti katasztrófaturisták, a fürdőző fiúkról és kajakozó lányokról felvétel is készült.
11:04
Dunaföldvárnál tart a tetőzés, Budapestnél óránként 4 centiméterrel apad a Duna
A Fővárosi Vízművek közölte vasárnap délelőtt, hogy Budapestnél óránként körülbelül 4 centiméterrel apad a Duna.
„De ez nem jelenti azt, hogy vége lenne az árvízi készültségnek, sőt. Halásztelek, Lakihegy és Szigetszentmiklós környékéről hozunk most néhány légi felvételt. Ezeken jól látszik, hogy a következő néhány napban még mekkora területen kell védekeznünk a fővárostól délre fekvő részeken”
– írták.
10:00
Áll a mobilgát Dunaszekcsőn
A magyar kormány vasárnap reggel a Facebookon írta meg, hogy Dunaszekcsőnél vízzel tölthető mobilgátat vetettek be.
Mint írják, a 2013-as nagy árvíz után 12 kilométernyi ilyen védműt vettek.
Posztjukhoz képeket is csatoltak a felállított mobilgátról.
09:15
A Duna vízállása Magyarországon
Az évtized árvíze rázta meg Magyarországot, azonban vasárnapra az ország már túl van a nehezén. Jelenleg Dunaföldvárnál tart a tetőzés 637 centiméteres vízszintettel, azonban számos településen már jelentős mértékben csökkent a Duna vízállása:
- Göd: 724 centiméter;
- Vác: 700 centiméter;
- Szentendre: 689 centiméter;
- Dunaújváros: 674 centiméter;
- Komárom: 665 centiméter;
- Nagybajcs: 637 centiméter;
- Nagymaros: 632 centiméter;
- Szob: 606 centiméter.
Orbán Viktor Árvízinfó címmel tartott sajtótájékoztatót vasárnap reggel, miután az árvízvédelmi operatív törzzsel egyeztetett. A kormányfő elmondta, hogy jó hírei vannak, kedden hagyja el a legmagasabb vízszint Magyarországot, de a fegyelem és a figyelem még nem lazulhat.
08:18
Megnyitották a Vámosszabadi hidat, a Vámosszabadi magyar-szlovák határátkelő ismét üzemel
A kedvezően alakuló hidrológiai helyzetre tekintettel 2024. szeptember 21-én 12 óra 40 perctől a Vámosszabadi határátkelőhelynél található Duna-hidat (Medvei híd), illetve a közvetlen határtérségben eddig szintén zárt 14-es számú főutat a forgalom számára megnyitották
- tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőrség.
A magyar-szlovák viszonylatban a Vámosszabadi határátkelőhely ismételten üzemel
- írták a police.hu-n.
A Duna áradása miatt 2024. szeptember 16-án került lezárásra a 14-es főúton lévő Vámosszabadi híd .
07:55
Orbán: A munka folytatódik
Vasárnap reggel is ülésezett a Belügyminisztérium Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban az árvízvédelmi operatív törzs Orbán Viktor vezetésével.
A kormányfő élőben tartott sajtótájékoztatót, ahol az aktuális árvízhelyzetről beszélt.
A miniszterelnök az árvíz operatív törzs üléséről Facebook-posztban is felhívta a figyelmet. Bejegyzéséhez azt írta:
Árvízi operatív törzs vasárnap is. A munka folytatódik!
Az Index élőben követte az ülést, az erről szóló cikkünket ide kattintva olvashatja.
07:22
A Margitsziget biztonságban van
Budapesten a valaha mért legmagasabb árhullámnál 61 centiméterrel alacsonyabban tetőzött a Duna.
A Margitsziget is biztonságban van - írja Magyarország Kormánya közösségi oldalán.
07:03
Kövizig: lassú apadás indult, ahol már tetőztek a folyók
Már tapasztalható a lassú apadás Mosonmagyaróvárnál, Komáromnál, Esztergomnál, Budapestnél, azoknál a településeknél, ahol már túljutott az árhullám - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) közleményben az MTI-vel szombaton késő este.
A közleményben emlékeztetnek arra, hogy
a Lajta vízszintje Mosonmagyaróvárnál már pénteken elérte a tetőző vízszintet 286 centiméterrel; szintén aznap tetőzött a Duna Komáromnál 790 centiméterrel, míg Esztergomnál 752 centiméterrel. Budapesten a Duna szombaton, a hajnali órákban tetőzött 830 centiméterrel.
Az említett településeken a lassú apadás felügyeletére az Éduvizig és a Kdvizig területére átvezényelt szakemberek 24 órás figyelőszolgálatot látnak el - írták.
A kirendelt vízrajzi szakemberek továbbra is állandó vízhozamméréseket végeznek a Lajta szükségtározó, illetve a Mosoni-Duna területén, míg a geodéták a vízállások rögzítésében segédkeznek - közölték.
A tér- és vonalvilágítási szakcsoport a Szentendrei-sziget négy helyszínén lát el szolgálatot.
Az elkövetkező időszak legfontosabb feladata a jelenségek észlelése, nyomon követése a szükséges beavatkozások azonnali megtétele - jelezte közleményében a Kövizig.
Via. MTI
06:45
Jó reggelt! Kellemes vasárnapot mindenkinek.
Percről percre közvetítés a magyarországi árvízhelyzetről!
Tartsanak velünk!