Magyarország a héten a külügyminiszterek Brüsszelben tartott csúcstalálkozóján egyetlen tagországként nem csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek célja az Ukrajnának szánt fegyverszállítások és az ukrán katonák kiképzése koordinálásának NATO-hatáskörbe vonása az eddigi amerikai szerepvállalás helyett.

Magyarország nem kíván ebben és a kezdeményezés százmilliárd dolláros finanszírozásában sem részt vállalni, mivel attól tart, hogy ez közvetlen NATO-Oroszország konfrontációhoz vezetne, és a 3. világháború kitörésének veszélyét vonná maga után. Szijjártó tagadja azt a NATO-álláspontot, amely szerint Ukrajna orosz leigázása után megnőne annak a veszélye, hogy Moszkva nem áll le, akár NATO-tagországok ellen is agressziót indíthat.

A magyar külügyminiszter nem látja az orosz támadás reális lehetőségét a NATO egyetlen tagországa ellen sem, de mégis azzal érvel, hogy az Ukrajnának nyújtott közvetlen NATO-támogatásra NATO-orosz összecsapás, világháború veszélye állna elő, éspedig az erre várható orosz katonai válasz miatt. Szó szerint idézem az index.hu nyomán Szijjártót: „ELKÉPESZTŐEN LOGIKÁTLAN LÉPÉS LENNE BÁRMELY NATO-TAGORSZÁG ELLEN TÁMADÁST INDÍTANI. (Orosz részről – a szerk.) Abban az esetben minden kétséget kizáróan a NATO alapszerződésének ötödik cikkelyét kellene aktiválni.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a szövetség teljes katonai kapacitása jóval erőteljesebb, mint az orosz. Tehát semmifajta logikát nem látok abban, hogy Oroszország NATO-tagországot támadna meg.” Kedves Külügyminiszter Úr! Ha a fenti két állítás egyike igaz, akkor a másik nem az. Ha a NATO fölénye miatt egy orosz támadás esztelen döntés volna, akkor miért kell ettől tartania a NATO-nak, amely nem válik a konfliktus részéve csak azzal, hogy koordinálja a fegyverszállításokat Ukrajnának, de ha mégis, Oroszországnak akkor sem volna esélye sikerrel megtámadnia.

Feltenném Szijjártónak a százmilliárd dolláros kérdést: hogyan lehetséges, hogy a NATO 32 tagországának vezetői közül egyedül a Karmelita kolostorban székelő magyar fővezér, Orbán Viktor látja csak azt a nyugat számára veszélyesnek, ha nem hagyjuk Ukrajnát Oroszország által leigázni, és hogy ez ne így legyen, ennek érdekében fegyvereket szállítunk nekik? Hogy lehet az, hogy egyedül Magyarország külügyminisztere gondolja azt, hogy a NATO említett szerepvállalása ellentétes a NATO alapokmányával, amely a NATO-t védelmi szövetségnek definiálja? Mert ugyanis – Szijjártó szerint – Ukrajna önvédelmének támogatása Oroszországgal szemben nem védelmi, hanem támadó jellegű volna. Magyarul: külügyminiszterünk szerint ha a NATO a megtámadott Ukrajnát védekezésében támogatja, azzal agressziót követ el Oroszországgal szemben

Szijjártó fenti briliáns érvelése alapján talán nem meglepő, hogy egyedül maradt a véleményével a brüsszeli csúcson, ugyanis állításainak se füle, se farka. Mint ahogyan annak sincs, hogy a magyar baloldali ellenzék és a NATO tagországai, de egész Európa háborúpárti. Azért volnának háborúpártiak, mert nemcsak elismeri – ahogyan a magyar kormány is –, hogy Ukrajnát a nemzetközi jogot súlyosan megsértő támadás érte, de azt is, hogy ez ellen joga van védekezni, és ahhoz külföldi segítséget, akár NATO-segítséget is kérni.

az állítása, amely szerint a magyar baloldali ellenzék azért volna háborúpárti, mert külföldi megbízói, mindenekelőtt az EU, a NATO, de főleg az utóbbi legjelentősebb tagországa, az USA kormánya pénzügyi támogatásáért, a „guruló dollárokért” cserébe velük, vagyis Magyarország szövetségeseivel azonos álláspontot képvisel. Szijjártó tehát úgy véli, hogy a nyugat érdekében fellépni háborúpártiság, szemben a magyar kormány álláspontjával, amely éppen ellenkezőleg, Oroszország érdekében hirdeti a hamis békepolitikát. Ha a magyar kormány is pénzért, akkor hol vannak azok a guruló rubelek, ha pedig meggyőződésből, akkor hogyan gondolja ezt mint az EU és a NATO tagországa?

Különösen vicces a baloldalt azzal vádolni, hogy Magyarország nyugati szövetségeseinek a pénzügyi támogatásáért cserébe ért egyet az EU-val és a NATO-val, akikkel viszont a magyar kormány semmiben sem ért egyet, bár nagy erőkkel igyekszik bizonyítani, hogy de igen, csakhogy megkapja azt a pénzt, amit állítólag a dollárbaloldal már régen el is költött.

Szokásos baromság kategória, hogy Szijjártó a kormánypárt 2022-es választási sikerével indokolja kormánya egyedülálló álláspontját a magyar baloldal és az egész nyugattal szemben, mintha a NATO 32 tagországának vezetői nem a saját választóik felhatalmazásával vezetnék országaikat. Vagy mintha a magyar „háborúpárti” ellenzéki parlamenti képviselőket a nyugat háborúpárti erői dobták volna le ejtőernyővel a magyar parlamentbe, és oda nem a szavazóik megbízásából kerültek volna be ők is, annak ellenére, hogy a Fidesz időben megmondta a baloldal híveinek, hogy akikre szavazni készülnek, azok háborúpártiak.

Az is megér egy misét, hogy Szijjártó elmagyarázza, kit nem szeretnének a NATO főtitkári poszton látni, annak a NATO-nak az élén, amelynek éppen 31 tagországával ment szembe csütörtökön Brüsszelben. Akit nem, azt azért nem, mert csúnyát mondott Magyarországról, pont mint a svédek, akiket csuklóztatni próbáltunk belépésük támogatásáért, és végül büntetésként milliárdokért harci gépeket vettünk tőlük.

Az üzenet Budapestről, most a NATO-nak: Tudja meg mindenki, hogy nem egyszerűen csak az lehet a NATO tagja, akit mi oda beengedünk, de a főtitkára is csak az lehet, aki nekünk tetszik. Magyarország – gondolom, a csütörtöki brüsszeli 31:1-es vereségünk után – visszavágóra készül, ahol legalább 31:0 lesz megint, de most a mi javunkra.

Egyébként minek is nekünk a szövetségeseink támogatása az EU-ból vagy a NATO-ból, ha olyan jó kapcsolataink vannak Kínával és Oroszországgal, az EU és a NATO vetélytársaival, sőt ellenségeivel. Orbán Viktor, amikor – szokásához híven – kipcsák és egyéb szólásokra igyekezett külpolitikai krédóját felépíteni, félreérthette a közismert mondást, ami szerint: az ellenségeink ellensége a barátunk. Vagy véletlenül úgy fordították neki kipcsákból, hogy a szövetségeseink ellenségei a szövetségeseink.

Szerző.: Zsebesi Zsolt

Forrás. zsebesiz.com