A 13. havi nyugdíjnál szűkítenék a jogosultak körét.
Szigorítana a kormány a 13. havi nyugdíj folyósításán: a jövőben a juttatás igénybevételének feltétele lenne, hogy tárgyév februárjában nyugdíjas legyen az illető (szemben a korábbi szabállyal, amely az előző év utolsó napját határozta meg), ez pedig szűkítés.
Az erre vonatkozó javaslat a – még el nem fogadott – költségvetést megalapozó törvénytervezetben szerepel.
Mi változna ezzel?
Mint Farkas András nyugdíjszakértő egy korábbi cikkünkben kibontotta, a jelenleg hatályos szabályozás szerint a januárban elhunyt nyugdíjassal közös háztartásban együtt élt házastárs, gyermek, unoka, szülő, nagyszülő és testvér (ebben a sorrendben) kérelemre felvehette a januárban elhunyt nyugdíjas tárgyévi 13. havi nyugdíját a halál napjától számított egy éven belül.
2025-től viszont már csak a tárgyév februárjában elhunyt nyugdíjasok hozzátartozói vagy örökösei kérhetnék a 13. havi nyugdíj kifizetését (a januárban elhunytak rokonai tehát elesnének ettől a lehetőségtől), ha az még nem történt meg.
A javaslat azzal összefüggésben kerülne be a jogszabályba, hogy megerősítenék a 13. havi nyugdíj februári kifizetésének eddigi gyakorlatát, vagyis rögzítenék, hogy ezentúl mindig februárban fog érkezni a 13. havi nyugdíj. De vajon mennyit spórolhat a kormány azzal, hogy a januárban elhunytak után nem vehető fel a 13. havi nyugdíj?
Az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke, Karácsony Mihály megnézte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) heti életkor és nem szerinti halálozási statisztikáját, melyből az derül ki, hogy 2024 januárjában összesen 8938-an haltak meg a legalább 65 évesek közül.
Azért a legalább 65 éveseket vette alapul, mert a nyugdíjkorhatár 65 év.
A nők ugyan elmehetnek 65 éves kor alatt is nyugdíjba (amennyiben van 40 év jogosító idejük), és nem törvényszerű, hogy mindenki 65 évesen vonuljon nyugdíjba, de a számoláshoz jó kiindulópont a 65 éves nyugdíjkorhatár.
Az átlagnyugdíj (szintén a KSH adatai szerint) októberben 233 854 forint volt. Ha egyéb tényezőket nem is, de a tervezett 3,2 százalékos januári nyugdíjemelést figyelembe vesszük, akkor jövő évre számolhatunk 241 337 forintos átlagnyugdíjjal.
Így, amennyiben jövő januárban is nagyjából annyian halnak meg a 65 év felettiek közül, mint az idén, abból az következik, hogy a költségvetés nagyságrendileg 2,15 milliárd forintot spórolhat meg, ha a jövő januárban elhunytak után már nem teszik elérhetővé a 13. havi nyugdíj felvételét.
A büdzsé tervezete alapján egyébként 13. havi nyugdíjra és ellátásra 2025-ben összesen 535 milliárd forintot fordítanának, ebből a nyugellátásban részesülőknél 487,1 milliárd forintot terveztek a plusz egy havi nyugdíjra.
Tehát a teljes összeg 0,44 százalékáért „hajolna le” a kormány azzal, hogy szigorítana a 13. havi nyugdíj igénybevételén a januárban meghaltak kizárásával.
Ha pedig csak a medián nyugdíjjal számolunk (októberben 206 790 forint volt, ami januárra 213 407 forintra nőhet), akkor mindössze 1,9 milliárd forintot nyerhet a büdzsé a tervezett szabálymódosítással.
Karácsony Mihály szerint ez kicsinyes, pitiáner, jelentéktelen, érzéketlen spórolás a kormány részéről.
Nem elég fájdalom, hogy valakinek meghal januárban a nyugdíjas hozzátartozója, nem elég csapás, hogy 500 ezer forint körül van egy temetés, hogy nincs kegyeleti járadék a temetésre, hanem még a 13. havi nyugdíjat is elveszik, ami esetleg segítség lehetne a gyászolóknak a tisztességes temetéshez – tette hozzá.
Via. Világgazdaság