Ha Ön vagy gyermeke frissen felvett diák az anyaországban, és éppen albérlet után futkorászik, töltse el szívét a hálával és melegséggel, hogy Lendván gyönyörű új koleszben lakhatna!
Mondjuk a kormany.hu híre árnyalja az örömöt, mert úgy tűnik, az épület üres marad. Azt írják: „Orban Dusan, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) elnöke arról beszélt: sajnálják, hogy a céljukat nem tudták teljes egészében elérni, kollégiumot ugyanis nem tudnak működtetni. Mint mondta, a diákszálló nem a szlovén rendszeren belül működő egységként indult.
Reményét fejezte ki, hogy két éven belül az igénylők száma is növekedni fog, és így bebizonyíthatják a szlovén kormánynak, hogy tévedett, amikor nem támogatta a lendvai kollégium ötletét.“ ❗️ Figyelem! Semmi baj nincs azzal, hogy a kormány támogatja a határon túli magyar oktatást.
A baj azzal van, hogy a határon belül szétveri azt.