Holnaptól jön a honvédelmi oktatás az iskolákba
Ők taníthatják a honvédelem tantárgyat.
A rendelet szerint közoktatási intézményben bármelyik középiskolai tanári szakképesítéssel rendelkező pedagógus oktathatja a honvédelem tárgyat, amennyiben a százhúsz órás módszertani továbbképzést elvégezte ehhez.
A jogszabály szerint a honvédelem tantárgy tanítására pedagógus munkakörben az alkalmazható, aki:
- legalább érettségivel és katonai szakképzettséggel,
- honvéd altiszt, vagy azzal egyenértékű képzéssel vagy
- katonai alapkiképzéssel és legalább három év katonai szolgálati viszonnyal rendelkezik.
Új honvédelem tantárgy próbaoktatása kezdődik a következő tanévtől – közölte a Honvédelmi Minisztérium pénteken az MTI-vel. A tantárgynak köszönhetően szerintük a fiatalok olyan honvédelmi ismeretekkel gazdagodnak, amelyeket a mindennapi élet során is tudnak hasznosítani – írták.
A minisztériumi tájékoztatás szerint a 2023/2024. tanévtől kezdődően a már sikeres kadétprogram mellett egy új, a középiskolák szabad órakerete terhére választható középiskolai tantárgy teremti meg annak a lehetőségét, hogy a magyar fiatalok részletesebben is megismerhessék a haza védelméhez kapcsolódó állampolgári kötelezettségeket.
A tantárgy oktatásában részt vevő fiatalok a legfontosabb honvédelmi szervezetek és feladatok megismerésén túl elméleti és gyakorlati ismereteket szerezhetnek egyebek között a kibervédelem és a térképészet területén, valamint elsajátíthatnak egyéb gyakorlati ismereteket is
– fogalmaztak.
A szaktárca emlékeztetett, a 2017-ben útjára indult Honvéd Kadét Program célja, hogy tudatosítsa a haza szeretetének és a haza védelmének fontosságát, valamint hozzájáruljon a fiatalok felelős állampolgárrá neveléséhez. A programhoz csatlakozó iskolák száma az elmúlt esztendőkben folyamatosan emelkedett, szeptembertől kezdve pedig a program mellett számos középiskolában egy új formában is lehetőség nyílik a honvédelmi ismeretek elsajátítására – áll a közleményben.
HOZZÁTETTÉK, A HÁROMSZINTŰ HONVÉD KADÉT PROGRAM KERETEIN BELÜL BEVEZETETT HONVÉDELMI ALAPISMERETEK TANTÁRGY MÁR TÖBB MINT 125 MAGYAR OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN ELÉRHETŐ, „SEGÍTVE EZZEL A HAZÁJUKAT SZERETŐ, HAZAFIAS GONDOLKODÁSÚ, ÉS HAZÁJUKÉRT TENNI AKARÓ FIATALOK ISMERETEINEK BŐVÍTÉSÉT”.
A honvédelem elnevezésű tantárgy próbaoktatása 2023 szeptemberében kezdődik meg országszerte számos középiskolában, heti egy tanórában – ismertette a minisztérium, megjegyezve: az intézmények kiválasztásában a Belügyminisztérium, illetve a Kulturális és Innovációs Minisztérium is közreműködött. A próbaoktatást a Honvédelmi Minisztérium szakemberekkel támogatja – fűzték hozzá.
Hatalmas változások a honvédségen belül
Egy nappal korábban, április 27-én Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök felmentette beosztásából Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét.
A feladat ellátására a honvédelmi miniszter Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.