Botrány: Majdnem halálra vertek az őrök egy embert a tiszalöki börtönben
Botrány!
A Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet börtönőrei súlyosan bántalmaztak egy fogvatartottat – értesült az esetről az RTL Híradó.
A csatorna információja szerint a négy börtönőr letartóztatásáról pénteken dönt a katonai tanács a Debreceni Törvényszéken.
Az ügyben hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt indult nyomozás, közölte az ügyészség az RTL érdeklődésére.
Egyelőre nem tudni, hogy ki és miért provokálta ki a verekedést.
Az RTL úgy tudja, hogy a fogvatartott napokig válságos állapotban volt, de állítólag már jobban van, ezért átszállítják a berettyóújfalui rabkórházba.
A megvert rabnak már alig volt száz napja a börtönben, tudta meg az RTL.
Azt viszont nem árulták el a források, hogy a megvert illető hány éves, és miért ült.
Mivel az eljárás a kezdeti szakaszában jár, ezért további kérdésekre „a büntetőeljárás eredményessége érdekében” nem adhatott választ a Központi Nyomozó Főügyészség.
A gyanúsítottként kihallgatott büntetés-végrehajtási dolgozók tagadták a bűncselekmény elkövetését, amely – a bűnhalmazatra tekintettel – akár 12 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető – írja az ügyészség.
(Kiemelt kép.: A tiszalöki börtön lakója volt éveken át Sz. Ferenc. Innen szabadult hétfőn / Fotó: MTI-Balázs Attila)