Jó nagy sallert adott saját magának a szegedi KDNP-s képviselő - De nem tanult belőle ezért mégegyet adott magának
Hát nem az eszéért fogják ellopni.
Sajtópert indított Haág Zalán szegedi politikus a Szeged.hu ellen, amiért beszámoltak a KDNP-s képviselő cégével kapcsolatban egy ügyről, de az eljárás gyakorlatilag már csírájában elhalt.
A Szeged.hu is beszámolt 2023 októberében a Blikk alapján arról, hogy Haág Zalán szegedi KDNP-s képviselő a pártjának milyen jelentős összegeket számlázott ki egy cégen keresztül különböző, honlapszerkesztési feladatok címén.
Ez azonban nem tetszett Haág Zalánnak, helyreigazítást kért a webes újságtól, majd miután a portál nem tett eleget a felszólításnak, bíróságra vitte az ügyet.
A politikus azonban már rögtön az elején elbukott.
A sérelmezett cikkben az állt, hogy a politikus nevén lévő egyszemélyes kft., a Partiscum Press Kft. különösen népszerű, mivel 2022 szeptembere és decembere között két szerződést kötött vele a KDNP-frakció, majd felsorolták, mekkora összegű megbízásokról van szó.
A cikk szerint összesen mintegy 10 millió forintot kaszált a cikk állítása szerint a politikus.
Helyreigazítást kérő levelében azt írta Haág Zalán, tegye közzé a Szeged.hu, hogy közte és pártja országgyűlési képviselőcsoportja között nem volt és nincs szerződéses kapcsolat.
Ugyanis – bár ezt nem írta le, csak vélelmezhető, hiszen valamiért mégis csak perelni próbálta a szerkesztőséget – szerinte a cége és KDNP frakciója között volt a szerződés.
Igen ám, csakhogy a cikk megírásakor a Partiscum Press Kft. egyedüli tulajdonosa és ügyvezetője Haág Zalán volt. Azaz Haág Zalán azzal próbált „jogászkodni”, hogy cége, amiben csak ő van benne, és közé nem tehető egyenlőségjel – ebben az esetben.
A Szeged.hu mellett a Szegedi Tükört is beperelte a KDNP-s politikus, de egyik esetben sem járt sikerrel
A politikus a Szeged.hu mellett beperelte a Szegedi Tükör nevű lap szerkesztőségét is, mivel ott is megjelent, hogy a szegedi KDNP-s önkormányzati képviselő tízmillió forintot kaszált.
Azon a cégen keresztül, amiben a cégnyilvántartás szerint senki más nem volt benne akkor tagként, amikor megírták a kaszálós cikket.
A Szeged.hu elleni első tárgyalási nap azonban gyorsan véget ért.
A bíróság ugyanis megállapította, hogy Haág a helyreigazítási kérelmét rossz helyre címezte, épp ezért eljárásjogi okokra hivatkozva megszüntette a bíróság a Szeged.hu elleni keresetet.
A tárgyalási jegyzőkönyv szerint a felperes arra hivatkozott, azért küldte más címre a helyreigazítást kérő levelét, mert a sérelmezett cikk megjelenése és az 1. rendű alperes (a Szeged.hu) címe a letöltés időpontja között változott meg a szerkesztőségének a székhelycíme, ezért az általa a Szeged, Széchenyi tér 10. szám alá kézbesített helyreigazítást kérő közleménnyel eleget tett a sajtóper előfeltételének, utalva arra is, a postai szolgáltató meghatalmazott részére történő kézbesítéssel származtatta vissza a kézbesítési igazolást.
Csakhogy a Szeged.hu szerint ez nem igaz, ugyanis a lap impresszuma a kezdetek óta változatlan, a kollégák nevét cserélik csak, ha valaki távozik vagy érkezik, de a címek és e-mail címek kezdettől fogva úgy szerepelnek, ahogy most is látható, ha odakattint a látogató az impresszumra.
A Szegedi Tükör esetében más gond volt
A másik lap, a Szegedi Tükör szempontjából is kedvezően alakult a bírósági eljárás. Lakatos Péter bíró ugyanis vélemény-nyilvánításnak, így az Alaptörvény alapján védendőnek minősítette a kifogásolt írást, ezért elutasította Haág Zalán keresetét.
Azaz, Lakatos Péter bíró ítélete alapján, ha a sérelmezett cikk szerint a KDNP országgyűlési frakciójától egyszemélyes kft.-jén keresztül milliókat kaszáló szegedi KDNP-s önkormányzati képviselő jól is címezte volna meg a borítékot a Szeged.hu esetében, akkor is elutasította volna a Szegedi Törvényszék a sérelmezett cikk szerint a KDNP országgyűlési frakciójától egyszemélyes kft.-jén keresztül milliókat kaszáló szegedi KDNP-s önkormányzati képviselő keresetét, hiszen a Szegedi Tükör esetében is elutasította azt.
A szegedi KDNP-s politikusnak 609 ezer 600 forint perköltséget kell fizetnie a Szegedi Tükörnek, illetve a határozat jogerőre emelkedése után hatvan napon belül 36 ezer forint eljárási illetéket is fizetnie kell.
(Kiemelt kép. Haág Zalán a szegedi önkormányzat KDNP-s képviselője. / Kép szegedma.hu)
Via. media1.hu