Orbán: Kutya kemény évnek nézünk elébe!
Orbán Viktor a szokásos karácsonyi nemzetközi sajtótájékoztatójának bevezetőjében az EU- elnökséget, az amerikai elnökválasztás utáni helyzetet, és a költségvetést értékelte, valamint kifejezte együttérzését a magdeburgi terrorcselekmény áldozatainak.
A 444, bár jelen volt, nem kérdezhetett, ahogy a Telex és a HVG sem.
Az is trükkös volt, hogy idén az újságíróknál csak addig lehetett a mikrofon, amíg feltették a kérdéseiket, vissza már nem kérdezhettek.
Orbán több, így feltett kérdésre egyszerűen nem is válaszolt.
A teljes sajtótájékoztatóról itt olvashat tudósítást.
Összefoglaló
A miniszterelnök érdekesebb válaszai:
Magyar Péter, családi gazdagodás
Kizárta azt, hogy Magyar Péterrel vitatkozzon, a Tisza Párt elnökének nevének kiejtése nélkül.
„Sose fogok olyanokkal vitatkozni, akiknek a gazdái Brüsszelben vannak. Én majd a gazdáikkal vitatkozom. Brüsszel megbízottjai vezetik a magyar ellenzéket”
- mondta.
A Tiszával kapcsolatban azt mondja, az erőviszonyokat nehéz megválaszolni, főleg azok után, ami Romániában történt.
A tényeket kell nézni, ez pedig az, hogy az EP-választáson a Fidesz kapott 46 százalékot, a Tisza pedig 30-at. Ezt az eredményt 2026-ban is elfogadná.
Hogy mit csinált jól Magyar Péter, hogy így megerősödött, azt átforgatta abba, hogy mit csinált a régi ellenzék rosszul, hogy Magyar így megerősödhetett.
Az OLAF-os megfigyelési ügyben minden törvényszerűen történt.
Lázár János irányítása alatt az Információs Hivatal megfigyelte az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) munkatársait, akik a Tiborcz Istvánhoz kötődő Elios-projektet vizsgálták.
A Pénzügyminisztérium felújított épületébe kerülhet a Belügyminisztérium.
A családtagok vagyonnyilatkozatát azzal hárította el, hogy ő öt éve ad le vagyonnyilatkozatot.
Kevesebb lesz a vendégmunkás
Csak olyan országból jöhet vendégmunkás, amelyikkel van visszafogadási egyezmény. Január elsejétől több mint tíz ország leesik a listáról. Eddig 65 ezer vendégmunkás jöhetett, most 35 ezer lehet, mert 3-500 ezer ember még bevonható a munkaerőpiacra, köszönhetően a kelet-magyarországi beruházásoknak is.
A stabilizálás lehetséges eszközei között az eurózónához csatlakozás nem szerepel, mert lefojtja a növekedést, elveszi a fejlődés lehetőségét. A fejlődéshez nemzeti valuta kell.
Nem szabad semmilyen gázról lemondani, az lenne jó, ha 3-4 csatornán keresztül ésszerű áron lenne rendelkezésre álló energia. Ukrajnán keresztül is akar energiát szállítani, tárgyalnak az ukránokkal és oroszokkal is.
Jövőre 3,7 százalék alatti költségvetési hiány kell.
A dollár árfolyamának változása és annak hatása a forintra érdekes. Nagy dolgok fognak történni, az új amerikai kormány fantasztikus dolgokat hajt majd végre, ez a dollár árfolyamán is látszani fog, erre fel kell készülni.
Ne legyünk Magdeburg
Magyarország nem veszített EU-s forrást, az ember a zsebkendőjét veszti el. 12,5 milliárdot megvédett, és még van, amit meg kell védeni, de ezt minden alkalommal megpróbálja.
A napi egymillió eurós migrációs bíráságról azt mondta, hogy ha kell, akkor tényleg buszokkal visszük a migránsokat Brüsszelbe. Az EU Magyarországból Magdeburgot akar csinálni. Azt is elfogadja, hogy nincs igaza, de jogunk van arra, hogy így gondolkozzunk. Nem fizetünk, ők elveszik a pénzünket, mi egy tekintélyes irodával visszapereljük.
A leendő német kancellárral 3 percet beszélt össz-vissz
Azt kérte a román miniszterelnöktől, hogy a feltételezett választási csalásról („TikTok, nem tudom”) minden információt adjanak át. Marcel Ciolacu megígérte, hogy így tesz.
A volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes után lehet újabb lengyel politikus, akinek politikai menedékjogot adunk.
Ha Donald Trump beváltja az ígéretét, és a GDP 5 százalékát akarja a tagállomoktól beszedni védelmi költségvetésre, akkor az a magyar gazdaság tüdőlövésével élne fel.
Friedrich Merz német kancellárjelölttel, a februári választás várható nyertesével egyszer találkozott, három mondatot váltottak egymással.