Rendkívüli hír: Ütközőbaknak ütközött egy Intercity a budapesti Keleti pályaudvaron, több utas megsérült
A Keleti pályaudvar vágány végi ütközőbakjának koccant a Tokaji InterCity, amely Miskolcról indult a fővárosba.
Az ütközés következtében több utas is elesett, és ketten meg is sérültek a vasúttársaság közleménye szerint.
A hatóságok a baleset körülményeit vizsgálják, elmondásuk szerint a történtek nem fognak fennakadást okozni a pályaudvar mindennapi működésében.
Miközben Miskolcon vonatok szabadulnak el és mennek szembe egymással, és Tapolcánál lerobban egy szerelvény, addig a Keleti pályaudvarnál sem sokkal rózsásabb a helyzet, ugyanis a Miskolcról 12:38-kor indult Tokaj InterCity a vágány végi ütközőbaknak koccant kis sebességgel, miután 15:17-kor megérkezett a végállomásra.
Az utasok közül többen is elestek és a MÁV információi szerint ketten megsérültek. A baleset körülményeit vizsgálják.
A MÁV elmondása alapján a vizsgálatok a menetrendben és a vonatközlekedésben nem okoznak fennakadásokat.
Az utóbbi időben rájár a rúd az állami vasúttársaságra, hiszen amint leesett egy kis hó, szinte megállt a vasúti közlekedés az országban – Hadházy Ákos független képviselő kiakadása is ezt bizonyítja –, miközben Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár hétfőn délelőtt közzétett bejegyzése szerint Lázár János közlekedési miniszter további vasúti vonalbezárásokat és járatritkításokat tervez.
Ezeket az állításokat a Lázár által javasolt törvénymódosításra alapozza.
Ehhez képest Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója elárulta, hogy a 2025-ös menetrendben kevesebb lesz a változás, mint amire az emberek előzetesen számítottak.