Rendkívüli: Óriási lebukás – a Fidesz-kormány manipulálja a gáz- és villanyszámlákat!
Több millió magyar családot vernek át Orbánék!
Kiderült, miért voltak olyan furcsák a gázszámlák az utóbbi egy évben!
A Fidesz-kormány ugyanis egy légből kapott, fiktív, 1020 forintos „piaci árat” tüntet fel a számlákon a rezsicsökkentésről szóló sárga mezőben, hogy ehhez viszonyítva mutassa ki az állítólagos „megtakarításokat”!
Ez azt jelenti, hogy
A KORMÁNY A JELENLEGI, 230 FORINTOS PIACI GÁZÁR NÉGY ÉS FÉLSZERESÉT ÍRATJA RÁ A GÁZSZÁMLÁKRA,
hogy az emberek ezt látva azt higgyék: az állami tulajdonú MVM ennyivel olcsóbban adja nekik a gázt.
Pedig erről szó sincs: a valóság az, hogy ha a mostani 110-120 forint körüli piaci árhoz még hozzáadjuk az elosztási díjat és az áfát, akkor nem 1020, hanem csak 230 forinthoz kellene viszonyítani a megtakarítást!
Mindezt Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője leplezte le, kijelentve: ez alapján
A FIDESZ HAMIS SZÁMOKRA HIVATKOZVA HAZUDIK 181 EZER FORINT TÁMOGATÁST A REZSISZÁMLÁKHOZ! NÉZZÉK MEG:
Az ellenzéki politikus szerint rengeteg fogyasztónak nem megtakarítást hoz az állami ellátás, hanem plusz kiadást.
Az MVM ezzel 3,3 millió ügyfelet csapott be!
Mivel a hamis adatokat tartalmazó számlákkal az állami cég félrevezette a fogyasztókat, hogy ne keressenek más szolgáltatót, hanem az MVM-mel újítsák meg a szerződésüket,
AZ MSZP POLITIKUSA BEJELENTÉST TETT A GAZDASÁGI VERSENYHIVATALNÁL AZ MVM ELLEN TISZTESSÉGTELEN KERESKEDELMI GYAKORLAT FOLYTATÁSA MIATT.
A kormányzati átverés tényét egy ismert energetikai szakértő is megerősítette.
Miklós László, az MVM volt felügyelőbizottsági elnöke a Klubrádió Esti gyors című adásában szerint
A FIDESZ-KORMÁNY TÖMEGESEN VERTE ÁT A SZÁMLÁKKAL AZ EMBEREKET!
Az energetikai szakértő szerint 2020 előtt nemhogy megtakarítása nem volt a lakosságnak, hanem volt olyan év, hogy az MVM 100 milliárdos profitot ért el.
A számlák viszont akkor is megtakarítást mutattak ki.
A tömeges kormányzati átverés súlyosságát jelzi, hogy
ORBÁNÉK A VILLANYSZÁMLÁKAT IS MANIPULÁLJÁK: OTT 269 FORINTOS PIACI ÁRAT ÍRNAK, PEDIG AZ VALÓJÁBAN CSAK 100 FORINT KÖRÜL VAN!
Miklós László úgy fogalmazott: ez a lebukás remélhetőleg megmutatja a fogyasztóknak, hogy amikor azt olvassák a számlán a sárga mezőben, mennyi megtakarításuk van a rezsicsökkentés következtében, akkor
„régen át vannak verve.”
Ez különösen azokra igaz, akik az átlagnál többet fogyasztanak.