"Szeretünk Kátya" - Gyűjtés indult a színművésznő kezelésére
A Jászai Mari-díjas színművész a daganatos betegségek egyik ritka válfajában szenved, amelyhez a legmegfelelőbb kezelés Magyarországon nem érhető el. Tompos Kátya támogatására május 25-én jótékonysági gálát rendeznek Szegeden, emellett azok is támogathatják, akik az esten nem tudnak részt venni.
„Bizonyára sokatoknak feltűnt, hogy Tompos Kátya két éve nem látható színházakban, koncerttermekben, és eltűnt a média látómezejéből is”
– kezdődik a Fábián Juli Emlékalapítvány oldalán olvasható bejegyzés.
Ennek oka egy daganatos betegség – a „világot jelentő deszkákat” már csak egy-egy felolvasóest erejéig látogathatta, amíg pillanatnyi állapota ezt megengedte.
Az állam nem finanszírozza ezt a kezelést
„Kátya a daganatos betegségek egy olyan ritka válfajában szenved, amelyhez a legmegfelelőbb kezelés Magyarországon nem elérhető. Külföldi gyógykezelésének jelenlegi fázisai az állam által nem finanszírozottak, az eddig felmerült költségek már felemésztették Kátya anyagi kereteit, tartalékait, valamint a barátai által korábban összegyűjtött összeget”
– írják a posztban.
Kátya kérésére eddig a pillanatig kizárták a nyilvánosságot, ám eljött az idő, hogy a nagyközönséghez forduljanak segítségért.
Egyrészt Szeretünk Kátya címen jótékonysági gálát szerveznek, amelyre 2024. május 25-én kerül sor a Szegedi Nemzeti Színházban.
A fellépők között van Udvaros Dorottya, Für Anikó, Hrutka Róbert, Dolhai Attila, Falusi Mariann. A bevétel teljes mértékben Kátya gyógykezelési alapjába kerül.
Aki nem tud ott lenni a gálán, de szeretné támogatni Tompos Kátya kezelését, a Fábián Juli Emlékalapítvány számlájára utalva teheti meg.
A gyűjtés határideje a koncert napja, május 25.
„Köszönjük, ha gondolsz Kátyára!”
– zárják a posztot a szervezők.
Frissítés:
Lapunk időközben beszélt Puskás Tamással, a Centrál Színház igazgatójával, aki pontosította a Fábián Juli Emlékalapítvány által leírtakat.
Eszerint az állam Tompos Kátya hazai és külföldi gyógykezelésében is jelentős szerepet vállal – amire most a gyűjtés indult, azok az úgynevezett adjuváns, vagyis támogató kezelések.
Mindemellett a Centrál Színház kezdettől igyekszik minden segítséget megadni ahhoz, hogy a színésznő mielőbb meggyógyuljon.