Ülök egy padsorban. Körülöttem nincs egy lélek sem. Mégsem vagyok egyedül, s nem is érzem az emberi társaság hiányát. Ülök szép csendben, nyugodtan, békésen, mintha az ajtón túl nem várna a rohanó világ. Úgy ülök itt, mintha nem lenne holnap. Sőt olyan, mintha a ma sem létezne igazán. Csak a nyugalom van most, és az Ő jelenléte. Hűvös a levegő, mégsem fázom. Jólesik a váratlan, tavaszi kánikula után ez az állandó, egyenletes hideg. Érdekes, ez a hely sosem melegszik fel igazán. Télen meg lehet fagyni, de nyáron is belengi az épületet valami fejedelmi hűs szellő. Olyan ez, mint valami tudattalan üzenet a grandiózus épület részéről: öltözz fel méltó módon az Isten házához!
A falakat vizsgálom elmélkedés közben. A reformátusok nem viszik túlzásba a cicomázást. Egyszínű a festék, rajta néhány apró, mégis hatalmas jelentőséggel bíró motívum. A fejem felett kazettás mennyezet és fa karzat, amott a távolban pedig ott díszeleg az orgona, annak azért még a puritán reformátusok is megadják a módját. Mélyet szippantok a levegőbe. Templom illat. Ezt nem is lehet másként nevezni. A patinás, itt ott korhadozó fa illata, a vastag falak által bezárt, kissé áporodott levegő, talán még a templom felső szintjén fészket vert galambok jellegzetes, dohos szagából is érezhető valami. Érdekes egyveleg, ami csodák csodájára mégis kellemes, egyenesen méltóságteljes és megnyugtató. Szeretek itt lenni. A legtöbben vasárnap járnak, én viszont, ha megtehetem, hétköznap jövök, s kérem az engedélyt, hogy besurranhassak egy lopott félórára. Azt mondják, a hitéletet közösségben érdemes megélni, hogy akkor kerülhetünk igazán közel Istenhez, ha együtt imádkozunk, ha meghalljuk a Teremtő hangját a prédikátor tolmácsolásában.
Nekem ez valahogy sosem ment. Meghallani az Úr hangját egy zsúfolt Istentiszteleten. Közel érezni Őt akkor, amikor száz másik ember volt mellettem. Hallani az üzenetét egy másik ember tolmácsolásában. Az Ő hangja nekem akkor kristálytiszta, amikor egyedül vagyunk, csak mi ketten. Nem kell hozzá különleges ceremónia, nem kell áldás, ima, prédikáció, közös éneklés!
Semmi nem kell, csak a templom csendje, s egy lopott félóra, amikor megszűnik a világ, s végre ketten maradunk a Jóistennel!
