Tetemes, közel fél milliárd forintos vagyont halmozott fel alig egy év alatt a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke
Hogyan is?
Tetemes vagyonra tett szert az egy éve felállt Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke, Lánczi Tamás.
A szombat hajnalban közzétett vagyonnyilatkozatában oldalakon keresztül sorolja az ingatlanjait: négy lakása van az I. kerületben, egy a szomszédos XII. kerületben, és öt éve vett egy 47 négyzetméteres vadászházat Nagymaroson is.
Vagyonnyilatkozata szerint kinevezése óta közel 65 millió forinttal növelte a vagyonát.
Tavaly februárban még 347 millió forintos megtakarításokról számolt be, idén januárban már összesen 412 millió forint szerepel a nyilatkozatában.
Miből is jön ez össze?
- 157,8 millió forint állampapírban,
- 72 millió forint befektetési alapban,
- 69 millió forint kötvényben van, és ezen kívül
- 59 millió forintot készpénzben (frissítés: cikkünk korábbi verziójában csak 50 millió forint szerepelt),
- 30,3 millió forintot pedig a bankszámláján tart. Ezen kívül még
- 23,4 millió forint egyéb megtakarításról számolt be.
A hivatali állását kifelejtette ugyan a vagyonnyilatkozatából, pedig a hvg.hu közérdekű adatigényléséből kiderült, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökeként nagyobb fizetést kap, mint a miniszterelnök.
Lánczi Tamás havonta bruttó 5,4 millió forintot keres.
Ezen felül évi 500 ezer forintos ruhapénz, 411 ezres SZÉP-kártya-juttatás is jár neki, a Skoda Superb autóját pedig magáncélra is használhatja.
Lánczi kinevezése előtt milliókat kapott havonta az MTVA-tól, az Országgyűlés Hivatalától és a Kommentár Alapítványtól is.