Tizenhét tanár távozott az iskolából
„Te tetted ezt, király!” – a Karinthy Frigyes Gimnázium tizenhét tanára is közös tablón búcsúzik.
Összesen tizenhét tanár távozott az idei tanévben a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumból, ezért közös tablóképet tettek közzé a Facebookon. A pályaelhagyók ezzel hívják fel a figyelmet az oktatásügy súlyos helyzetére, illetve a már most is jelentős tanárhiányra.
Egyikük a 444-nek elmondta, hogy a tablóval szeretnék megmutatni, hogy nemcsak beszélnek arról, hogy felmondanak, hanem egyre többen meg is teszik. A posztban közölt kép mellé azt írták:
„A Karinthyból a 2022/2023-as tanévben távozó tanárok – vannak, akiket kirúgtak, vannak, akik maguk döntöttek a távozás mellett. »Te tetted ezt, király!«”
A képeken szürkével jelölték azokat a kollégákat, akiket tavaly rúgtak ki az országos tüntetési hullámban való részvételük miatt. A többiek képe pedig színes, ők a közelmúltban nyújtották be felmondásukat. A távozó tanárok közt van, aki történelmet, más matematikát, irodalmat, idegen nyelvet, biológiát, illetve földrajzot tanított a Karinthyban.
Forrás: Ellenszél