Sulyok Tamás köztársasági elnök: Azt kívánom mindenkinek, hogy legalább olyan jól legyen, mint amilyen jól én vagyok most
Már harmadik részénél tart a Kérdezze az elnököt! sorozat, amiben Sulyok Tamás válaszol a médiacsapata által összegyűjtött kérdésekre.
A csütörtöki videó például ezzel a komoly a kérdéssel zárul:
„Hogy vagy?”
A köztársasági elnök megnyugtató választ adott:
„Köszönöm szépen, én azt érzem nagyon jól. Azt kívánom mindenkinek, hogy legalább olyan jól legyen, mint amilyen jól én vagyok most”.
A videóból továbbá kiderült az is, hogy meghatározó volt neki a szegedi egyetemen eltöltött időszak, hogy a korábbi köztársasági elnökök közül mindenkinek volt olyan tulajdonsága, amik szerinte követendők.
Megtudhattuk: egy fárasztó este után Sulyok szívesen beszélgetni a feleségével, a barátaival, erre minden lehetőséget megragad, sőt, meditálni is szeret.