Vallatás!
Rezeda írása változtatás nélkül.
"...Az Alkotmányvédelmi Hivatal (vö.: a magyar állam titkosszolgálata) a Magyar Hang három újságíróját rendelte be, kötötte poligráfra (hazugságvizsgáló), és vallatta őket, akárha inkvizíció. Vagy az ÁVH, illetve a Gestapo pribékjei. Ez a hír valahogyan elsikkadt a nagy hangzavarban, pedig ilyen eddig még nem volt a magyar demokrácia (?) történetében. Éppen ebből fakadólag fogalmazhatunk úgy, hogy Orbán rezsimje szintet lépett. Félnek, és emiatt félelemben akarnak tartani. Az egész az Aszad bukása után elterjedt hír, miszerint szír repülőgép szállt volna le Budapesten rajta a diktátorral miatt generálódott, ami fideszi megfogalmazásban nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Még a három újságíró vegzálása előtt Kocsis Máté fújta meg a harsonát, adta ki a parancsot mintegy, az egész sztorit üvöltve kenve Magyar Péterre és a Magyar Hangra, ezzel is fogást próbálva találni rajtuk. Kocsis, ahogyan bevett módszer ez náluk, Facebook-posztban kezdte verni a harci dobokat, megérezve a vérszagot, és mint utóbb kiderült, elszabadítva a vérebeket. Minden volt abban a posztban, olyan fröcsögés, ami még tőle is szokatlan, a legérdekesebb azonban az az elejtett félmondat, hogy az ügy kivizsgálásában „a szolgálatoknak is aktívan részt kell venniük”. És mit ád isten, részt is vettek, mégpedig a lehető legaljasabb módon. Magyar Péterért nem lehetett elküldeni a nagy, fekete autót, őt csupán átkozódással lehet megpróbálni megfélemlíteni. Az újságírókat azonban senki és semmi nem védi, hármójukat tehát be is gyűjtötték, hogy a vegzálásukkal üzenjenek az összes többinek: így járhatsz te is, ha sokat jártatod a szád, vagy nem tetszik a képed, esetleg csupán azért, mert a füled lekonyul. Egyáltalán nem túlzás tehát az a megállapítás, hogy a hatalom átlépte a Rubicont..."
Továbbiak "Vallatás" címmel olvashatók a nyugat, huppa, rezeda oldalakon.
Szerző.: Rezeda Kázmér
Forrás. Facebook