🔴ÁRVÍZ: Már utakat zár el az árvíz, egyre súlyosabb a helyzet Magyarországon - Percről percre tudósítás
Folyamatosan frissítve!
22:45
Ezzel a poszttal a mai napon az OLKT élő hírfolyama a Magyarországon és a környező országokban tapasztalható árvízről véget ért.
Köszönjük, hogy egész nap minket követtek! Holnap reggel ismét percről percre közvetítéssel jelentkezünk az árvízzel kapcsolatos hírekkel és eseményekkel.
Tartsanak velünk ismét! Jó éjszakát!
22:32
Péntektől már csak árvízvédelmi céllal közlekedik a rév Kisoroszinál
Kisoroszit körbezárta a víz, és a számítások szerint akár egy hétig tarthat ez a helyzet.
A rév ma még menetrend szerint közlekedik, péntektől azonban már csak árvízvédelmi céllal - írta a hirado.hu.
Kisoroszi község önkormányzata közösségi oldalán jelentette be, hogy változik a rév közlekedése.
Csütörtök estig továbbra is menetrend szerint jár a rév, péntektől azonban már csak árvízvédelmi céllal. Indokolt esetben azonban a lakosság is igénybe veheti ezeket a járatokat.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvízvédelmi operatív törzs csütörtök reggeli ülése után tartott sajtótájékoztatón Kisoroszi kapcsán arról beszélt, hogy a Duna által körbezárt település felkészült az elzártságra.
Élelmiszert és homokzsákokat halmoztak fel, a mentőszolgálat teljesen felszerelt mentőautóval a településen van és egy helikopterleszállót is kiépítettek arra az esetre, ha valamit sürgősen hozni vagy vinni kell Kisorosziba.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter felajánlotta a Magyar Honvédség segítségét a helyi élelmiszer- és betegszállításban, valamint a kimenekítésben.
Kisoroszira egy H145 típusú helikoptert rendelt ki, amely a feladatok ellátásában vesz részt.
22:23
Dunabogdánynál stabil lehet az árvízi védekezés
Dunabogdánynál már a bicikliúton is víz hömpölyög
- számolt be róla az Országos Vízjelző Szolgálatának helyi ügyeletese a Népszavának.
Az áradó folyó várhatóan a hétvégén tetőzik, a vízszint pedig előreláthatóan megközelíti a 2013-as árvíz idején mértet - tette hozzá a szakember.
A várost védő védgát masszív állapotban van, de időnként kisebb beavatkozás szükséges a szivárgások miatt.
22:17
Teljesen kimerült a lakosság Gönyűn, ugyanis ők már szombat óta pakolják a homokzsákokat!
Tetőzéshez közeli állapotban van a Duna Gönyűnél – mondta az InfoRádiónak Major Gábor, a település polgármestere.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei községnél tetőzéshez közeli szinten van a Duna, két óra alatt 1 centit emelkedett a vízszint csütörtök reggel, ami a helyi várakozások szerint 821 centiméterig is nőhet.
Árvízhelyzet Gönyűnél 2024. szeptember 19-én./ Fotó: Olvasói fotó / Index
A városvezető közölte, hogy kiépítették a védműveket, „sok munka, nagy munka Gönyűnél már nincs”, azonban „egy kicsit fáradt már a település”, ugyanis szombat óta küzdenek az árral, és még szerda este is 300 ember rakta a zsákokat 20 óráig.
A vízügyi szakemberek szerint a gátak bírják majd a terhelést, mi is csak abban tudunk bízni, hogy bejön a jóslat, és mindenki és minden bírja
– mondta a polgármester.
A városban elhúzódó védekezésre készülnek, a Hidroinfo szerint szombaton indulhat intenzívebb apadás.
Gönyűn egyébként 25 fős katonai egység is segít a védekezésben.
22:07
1-2 hétig tartó árvízvédelmi járőrszolgálatra invitálja a lakosságot a kormányszóvivő
Vitályos Eszter kormányszóvivő közösségi oldalán ismertette, hogy Budakalásztól Visegrádig felkészültek az árvízi védekezésre.
Facebook-videójában arra is kitért, hogy a Duna tetőzése után még körülbelül egy hét lesz, amíg fenn kell hogy tartsák a készültséget.
Éjszaka járőr- és figyelőszolgálatok lesznek, hogy ellenőrizzék a gátak terhelését.
Mostantól kiemelten fontos a védelmi vonalak ellenőrzése. Aki teheti, kérem, hogy jelentkezzen nappali és éjjeli őrszolgálatra
– hangsúlyozta Vitályos Eszter.
21:59
Rendkívüli hír: A Duna betört Esztergomba, több tucat utcában hömpölyög a víz, állítólag egy gát részben átszakadt!
Esztergom elesett.
Tovább a cikk itt.: (olkt.eu)
21:22
Kiakadt a főpolgármester a halásztelki homokzsák lopáson!
Murvatolvajok veszélyeztetik Halásztelken az árvízi védekezést – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Karácsony Gergely.
A főpolgármester szerint „döbbenetes”, hogy arról kell írnia, valakik megrongálták és ellopták a Fővárosi Vízművek Halásztelken kialakított védelmi rendszerének egy részét.
Hozzátette, hogy azt újból felépítik, az ellopott murvát pótolják, valamint a feljelentést is megteszik.
Karácsony Gergely bízik benne, hogy a jövőben soha többet nem kell beszámolnia hasonló esetről.
Mint írtuk, szerda éjszaka megjelentek a válsághelyzet vámszedői, és Halászteleknél zsákokat és töltőanyagokat loptak el.
A murvatolvajok ellen a Fővárosi Vízművek tett feljelentést.
Az elkövetők nagyon komoly büntetési tételt is kockáztathatnak.
20:38
Szombat délutánra legkésőbb vasárnap hajnalban várja a budapesti tetőzést a vízügy
Mindenütt megfeszített munka folyik a Duna mentén, a Szigetközben már az árvízi jelenségeket figyelik a vízügyes szakemberek, a Dunakanyarban pedig gyakorlatilag befejezik a homokzsákos erősítéseket - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője a közmédiának. Siklós Gabriella azt mondta, a védművek bírják a terhelést.
A Dunán, a Szigetközben elkezdődött a tetőzés, Komáromnál péntek reggelre, Esztergomnál pedig péntek délutánra várják a tetőzést, az mintegy fél méterrel marad alul - becslések szerint - a 2013-as szinttől.
Budapesten szombaton a délutáni órákban valószínű a tetőzés.
A Lajtán is a tetőzéshez közelít a vízállás. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint folyónál azért van rendkívüli készültség, mert nyitottak egy szükségtározót. Úgy látják, a tározó jól működik, mert jó pillanatban találták el, hogy azt mikor nyissák meg, „és sikerült az árvíz csúcsát megskalpolni”. Dunabogdányban katonák és tűzoltók segítségével a 11-es út mentén erősítik a töltést, a településen a házak között is. A kertekbe betört már a víz, a területen homokzsákokkal védekeznek. Úgynevezett ellennyomó medencék kialakításával is védik az utat és a házakat.
A következő öt-hat napban nem valószínű a Duna vízgyűjtőjén csapadék, így egy újabb árvízcsúccsal nem kell számolni. Az apadás viszont lassú lesz. A vízügyi szakemberek a tetőzés után továbbra is 24 órás szolgálatban figyelik a töltéseket a Szigetközben, ahol szerda éjszaka is sokfelé fedeztek fel csurgásokat, fakadó vizeket. (MTI)
19:55
Kisoroszin még a teljes izoláció előtt kiosztották a nyugdíjakat
A Magyar Posta a Pest megyei Kisoroszin a küldeményfelvétel és a kézbesítés szeptember 18-tól ideiglenesen szünetel, viszont a nyugdíjakat az önkormányzat korábbi felhívása alapján már kedden megkapták a helyiek, mielőtt az árvíz teljesen körülzárta volna a települést.
A Posta minden olyan területen, ahol az árvízvédelmi előrejelzések alapján fennáll a veszélye, hogy nem lesz megközelíthető a település, megszervezte a nyugdíjak előre hozott kézbesítését. A társaság 20 településen hozott árvízvédelmi intézkedéseket a küldemények biztonságos kézbesítése érdekében, és egyes településeken közel 300 nyugdíjas számára kézbesítette előre a nyugdíjat.
A Posta honlapja szerint ezeken a helyeken akadozhatnak a postai szolgáltatások:
- Budapesten a lezárt Margitszigeten, a Carl Lutz rakparton, a Népszigeten, Újpest egyes közterületein
- Budakalász,
- Dömös,
- Dunabogdány,
- Dunakeszi,
- Esztergom,
- Göd,
- Kismaros,
- Leányfalu,
- Mohács,
- Nagymaros,
- Pilismarót,
- Rácalmás,
- Szentendre,
- Szob,
- Sződliget,
- Tahitótfalu,
- Verőce,
- Zebegény.
19:22
Több mint 400 tonnás követ szállító tehervagont állítottak a HÉV alagút védésére
Budapestet is elérte az ár, a H5-ös HÉV Batthyány téri és Margit híd alagúti megállóit, valamint a HÉV-alagutat a Duna partján már lezárták – közölte a MÁV Facebook-oldalán csütörtök délután.
Mint írták: a MÁV-HÉV több kővel megrakott teherkocsival, azaz 400 tonna tömeggel terheli le az alagút „U” keretszerkezetét, hogy biztosítsa a felúszás elleni védelmet.
18:45
Több mint 1400 háztartás van áram nélkül!
Már 150 helyen kapcsolta le biztonsági okokból az EON az áramot az árvíz miatt, közel 1400 háztartásban nincs villany Kisorosziban, Nagymaroson, Szentendrén, Budakalászon és Budapesten, számolt be az RTL Híradó.
17:45
A Lajta nagyon lassú apadásnak indult a tetőzés vége vasárnap vagy hétfőn várható
Jelenleg az országhatárnál már apad a Lajta, máshol tetőzés körüli állapotban van a folyó.
A Mosonmagyaróvár duzzasztó alvízi vízmércén csütörtök reggel 275 centiméter volt a vízállás, lassú áradás volt megfigyelhető, közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.
Az szerdán megnyitott 1. számú szükségtározóba folyamatosan folyik befelé a víz.
Mivel a bevezetett víz elétre a tározó maximális üzemvízszintjét, ezért megkezdték a víz visszavezetését a mederbe.
A több napja tartó magas vízállás következtében egyre több helyen jelennek meg csurgások, fakadóvizek, buzgárok, melyek káros hatásai ellen a beavatkozások megtörténtek.
Az Észak – dunántúli Vízügyi Igazgatóság közleménye szerint a Duna Nagybajcsnál csütörtök kora délután tetőzik 858 cm vízállással. A Mosoni-Duna torkolati mű zárt állapota miatt a Győr környéki vízszinteket továbbra is a Mosoni-Duna - Lajta és a Rába - Marcal felől érkező vízhozamok alakítják. A csütörtök reggeli adatok szerint a torkolati mű felvízi oldalán 202 centiméterrel alacsonyabb a vízszint, mint az alvízen.
Győrben a tetőző vízszint 680-700 centiméter körül alakulhat a hét legvégén.
Becsléseik szerinta mű nyitására legkorábban vasárnap lehet számítani. A torkolati műtárgy hasonlóan kedvező hatást gyakorol a Mosoni-Dunán, Mecsérnél és a Marcalon a Gyirmóti szivattyútelepnél. A mecséri szelvényben 360-380 centiméter körül, a Gyirmóti szivattyútelep külvízszintnél 500-520 centiméter körül alakulhat a tetőzés vasárnap. Komáromnál és Esztergomnál tovább árad a folyó. Komáromnál a tetőzést a 800-820 centiméteres tartományban várjuk péntek reggeltől, Esztergomnál 770-790 centiméter körül alakulhat a tetőző vízszint pénteken estétől.
17:24
Ausztria kezd fellélegezni, a nehezén már túl vannak
Magyarországot még csak nemrég érte el az áradás hulláma, a múlt szombaton Bécsben lezúdult egynyári csapadékmennyiségnek viszont mintha nyoma sem lenne.
Szerdán az osztrák fővárosban jártunk, hogy felmérjük a Duna holtágának és a Wien folyó áradás utáni állapotait, és kellemesen kellett csalódnunk, amikor az első újranyitó bár felszolgálójával beszélgettünk.
Az A4-es autópályán utazva még látható az ártér területe, vízben álló szántókat és erdőket láthatunk, s bár még mindig magas a folyó állása, az élet lassan helyreáll.
Az osztrák kancellár szerint ez minimum 2 hét lesz.
Bécs kitakarítása legalább három napot vesz igénybe majd.
Karl Nehammer szerint bőséges tennivaló van még több városban és valahol még mindig a víz az úr.
17:01
Lovasrendőröket is bevet a Készenléti Rendőrség több Pest vármegyei településen
Logisztikában, felderítőtevékenységben, vagyonmegóvásban és forgalomirányításban segítik az árvízi védekezést a készenléti rendőrök – közölte a Készenléti Rendőrség a police.hu oldalon csütörtökön.
Eszközparkjuknak és különleges egységeiknek köszönhetően hatékonyan tudják támogatni a különböző, védekezésben részt vevő társhatóságok és szervezetek munkáját – jelezték.
Bevetettek már tehergépjárműveket, drónokat, folyamatosan repülnek helikoptereik, de a lovasaik is járőröznek a gépkocsival nehezen járható terepeken.
Helikopter és lovasrendőr támogatja a védekezésben részt vevő társhatóságok és szervezetek munkáját. / Fotó: Police.hu
A tájékoztatás szerint több egységük logisztikai feladatokat lát el, a védekezéshez szükséges eszközöket viszik a gátakhoz, illetve a személyszállításban is segítséget nyújtanak.
Drón- és helikopterpilótáik a Duna áradási irányainak feltérképezésében nyújtanak segítséget a vízügyi szakembereknek.
Emellett járőreik a lezárásoknál forgalmat irányítanak, a védvonalak mentén biztosítják, hogy a katasztrófaturisták ne akadályozzák a védekezésben részt vevők munkáját, valamint az elzárt területek vagyonmegóvása érdekében visszatérően ellenőrzik az ingatlanokat.
Emellett a megelőzés jegyében folyamatosan figyelemmel kísérik a folyó ártéri részeit – tették hozzá.
16:50
Árvízvédelmi munkálatok Pilismaróton
Országos Vízügyi Főigazgatóság tette közzé közösségi oldalán a Pilismaróton tegnap végzett árvízvédelmi munkálatokról készült videót:
16:32
Nagybajcsnál 858 cm a Duna vízszintje
Míg Budapesten 788 cm.
Tetőzésközeli szinten van a Duna vízszintje Nagybajcsnál, miközben vonul lefelé az árhullám az országban, minden érintett területen folyik a védekezés – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön az MTI-vel.
A legfrissebb adatok szerint a Duna vízállása a magyarországi szakaszon szinte mindenütt a harmadfok szintjét meghaladóan tetőzik majd, ami Budapesten előreláthatólag szombaton várható, szintén a harmadfok feletti vízállással.
A legutolsó előrejelzés szerint csütörtökön napközben Nagybajcsnál, várhatóan péntek reggel Komáromnál, péntek este pedig Esztergomban lesz tetőzés.
A Rábán Árpásig fokozat alatti, míg Győrben a harmadfoknál magasabb tetőzésre lehet számítani. A Lajta Mosonmagyaróvárnál feltehetőleg pénteken a nap első felében éri el a tetőzést, a valaha mért legmagasabb értéket megközelítő vízállással – tájékoztatott az OVF.
16:02
Kismaroson már csónakkal közlekednek az utcákon (Képriport)
További képek itt.: Index
15:00
Zúzottköves tehervagonokkal súlyozza ki a MÁV az Esztergom-Komárom vasútvonal ártéri hídjait! (Képriport)
Szeptember 18-tól az árvízvédelmi készültség miatt lezárják a 10-es főút Neszmély és Süttő közötti szakaszát.
Tovább a cikk itt.: olkt.eu
14:42
A Duna vízállása fontosabb nagyvárosoknál
Miközben gőzerővel zajlik országszerte az árvíz elleni védekezés, az Országos Vízügyi Főigazgatóság közzé tette a legfrissebb adatokat a Duna jelenlegi vízállásáról.
A csütörtök délutáni 14 órás adatok szerint a Duna vízszintje a következőképp alakult:
- Doborgaz: 1445 centiméter;
- Nagybajcs: 858 centiméter;
- Komárom: 782 centiméter;
- Budapest: 779 centiméter;
- Baja: 754 centiméter;
- Esztergom: 730 centiméter;
- Göd: 719 centiméter;
- Vác: 702 centiméter;
- Szentrendre: 681 centiméter;
- Nagymaros: 646 centiméter;
- Dunaújváros: 582 centiméter.
Mint beszámoltunk róla, egy nap alatt több mint 1 métert nőtt a Duna vízszintje a fővárosban. A legtöbb helyen már víz alatt vannak a rakpartok.
A valaha volt legnagyobb dunai vízállást azonban az előrejelzések szerint nem lépi túl az idei árvíz, így Budapest biztonságban van.
A folyó tetőzését a fővárosban szombatra várják a szakemberek, 850 centiméter körül várható a legmagasabb vízszint.
14:01
Kisoroszi polgármester: Jövő hét szerda körül tudunk nyitni
Teljesen megszűnt a közúti összeköttetés Kisoroszi és a külvilág között. A vízi úton történő ellátást is csak szükség esetén veszik igénybe, de csütörtökön még van révközlekedés, több járatot is indítanak, péntektől azt is csak rendkívüli esetben – mondta Molnár Csaba, Kisoroszi polgármestere az InfoRádióban. Az élelmiszert Visegrád Szentgyörgypusztára viszik, onnan hajóval kerül a településre, hajnalban is így szállították a kenyeret. A településen 1020 bejelentett állandó lakos van, és négyszáz nyaralóban laknak. Pontos kimutatást nem vezetnek, de a polgármester szerint a lakók 80 százaléka lehet most Kisorosziban.
Molnárnak ez már az ötödik védekezése. Azt tapasztaja, hogy a negyedik-ötödik napon fogy el általában a türelem, és lesznek idegesebbek az emberek.
A tegnap este közölt vízügyi előrejelzés szerint egy hétig leszünk elzárva, tehát jövő hét szerda körül fogunk tudni nyitni. A jövő hét elejére már számolok azzal, hogy a lakosságon belül több lesz a bezártságból fakadó probléma
– nyilatkozta a polgármester az InfoRádiónak.
13:02
Friss tájékoztatót adott az Országos Vízjelző Szolgálat
Az Országos Vízjelző Szolgálat reggeli előrejelzése alapján ismertette csütörtökön a legfrissebb adatokat az Időkép.
Eszerint a vártnál némileg alacsonyabban,
- Gönyűnél ma este 825 centiméterrel,
- Komáromnál péntek reggel 790 centiméterrel,
- Lábatlannál péntek este 838 centiméterrel,
- Esztergomnál szintén péntek este 758 centiméterrel,
- Nagymarosnál szombat hajnalban 694 centiméterrel,
- Vácott szombaton napközben 752 centiméterrel, 52 centiméterrel a valaha mért legmagasabb vízállás alatt,
- Budapesten szintén szombaton napközben 840 centiméterrel, 51 centiméterrel a 2013-as árvíz szintje alatt várják a tetőzést.
Az előző napokban becsültnél így várhatóan 10-20 centivel alacsonyabban tetőzik majd a folyó.
12:00
A Szigetköznél nagyon lassan de megkezdődött a tetőzése a Dunának
Megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél, Nagybajcsnál pedig csütörtökön napközben várják 855 centiméter körül az áradó folyó tetőzését – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Siklós Gabriella a műsorban azt mondta, hogy az említett területeken szerda éjszaka a szakemberek már észleltek buzgárokat, csurgásokat a védműveken, de az azonnali beavatkozásnak köszönhetően a töltések tartanak. Hozzátette, hogy a védművek a Dunakanyarban már elkészültek, s a szóvivő reményei szerint már a fővárosi szakaszokon is készen állnak. Kisoroszit körbezárta a víz, és a számítások szerint akár egy hétig tarthat ez a helyzet.
Siklós Gabriella azt kérte, hogy most senki ne menjen a védművekre csak azért, hogy megnézze az árvizet, a töltéseknél ugyanis dolgoznak, a védműveket nem szabad pluszsúllyal leterhelni, a helyzet könnyen és gyorsan veszélyessé válhat.
Az ausztriai olvadás lassítja az ár levonulását
A szóvivő elmondta azt is, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy hány napig lesz másod-, illetve harmadfokú árvízvédelmi készültség.
Siklós Gabriella elmondta azt is, hogy a védművek egyelőre jól bírják a terhelést, és nagyon fontosnak nevezte, hogy a szakemberek a nap 24 órájában figyelik a töltéseket, ha gond van, akkor beavatkoznak.
Kérdésre közölte azt is, hogy jelentős csapadék a vízgyűjtő területeken nem várható, de az ausztriai több mint 1 méteres hóolvadás egyértelműen lassítja az ár levonulását.
11:52
Egy nap alatt 1 méter emelkedett a Duna vízszintje
Egy nap alatt több mint 1 métert nőtt a Duna vízszintje a fővárosban.
A legtöbb helyen már víz alatt vannak a rakpartok – írta a kormánypárt a közösségi oldalán egy galéria kíséretében.
A valaha volt legnagyobb dunai vízállást az előrejelzések szerint nem lépi túl az idei árvíz, Budapest biztonságban van
– közölték.
11:30
A parlamentet nyaldossa a Duna
Olvasónk a pesti alsó rakparton készített fényképeket a Dunáról, amely már az Országház közelében is kiöntött.
11:21
Orbán Viktor Kisorosziban ellenőrzi a gátat
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön árvízvédelmi irányító munkája keretében ellenőrzést tart Kisorosziban.
A miniszterelnök a Facebook-oldalán megosztott történet tanúsága szerint végigjárta a várost és ellenőrizte a fővédvonalat, ahol a helyiektől megtudta, hogy a Duna várhatóan a gát tetejétől 15-20 centiméterrel lejjebb fog tetőzni az előrejelzések szerint szombaton.
Orbán Viktor miniszterelnök árvízvédelmi irányító munkája keretében ellenőrzést tart Kisorosziban 2024. szeptember 19-én. / Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán / MTI
11:02
Ismét üzent a rendőrség a katasztrófaturistáknak
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) arra kéri az embereket, hogy ne akadályozzák bámészkodással, fotózkodással az árvízi védekezésben dolgozók munkáját. Mint írták, ezzel nemcsak hátráltatják a munkát, hanem saját testi épségüket is veszélyeztethetik. Az áradó folyó veszélyes, bárkit könnyen elsodorhat.
A szakemberek és az önkéntesek megfeszítve dolgoznak a védekezésben. Kérik, hogy az emberek segítsék a munkájukat azzal, hogy ne kelljen nézelődő embereket kerülgetniük. Fotózkodás helyett inkább önkéntes munkájukkal segítsék a védekezést! – hívta fel a figyelmet az ORFK.
A vízügyi szakemberek szerint a töltések állapota napról napra változik a rájuk nehezedő víznyomástól, ezért a helyszíneket járművel és gyalogosan is tilos megközelíteni. A lezárt területekre tilos bemenni és leparkolni, mert ott vagy víz van, vagy hamarosan az lehet.
A közlekedők ne hajtsanak át elárasztott úton, mert már a bokáig érő víz is elsodorhat egy embert vagy károkat okozhat az autóban. Ráadásul a víz alatt egyéb veszélyes tárgyak lehetnek, akár elmozdult csatornafedél is. Az elöntött területeken a fák gyökerei meglazulhatnak, és akár egy szellő is könnyen kidöntheti azokat
– hangsúlyozták.
10:20
Teljesen víz alatt a budapesti Népfürdő utca megálló
Angyalföldről kaptunk fotókat egy olvasónktól. A képeken többek közt az is látható, hogy az Árpád híd közelében a Népfürdő utcáról elnevezett hajóállomás (amely a Moszkva sétányon található) már a víz alá került.
10:00
Karácsony Gergely: Budapest felkészült a tetőzésre
Közösségi oldalán jelentkezett az árvízhelyzettel kapcsolatban szerda reggel Karácsony Gergely főpolgármester. Ebben arról ír, hogy Budapest felkészült az árhullám tetőzésére, a szakemberek csütörtökre elkészülnek a földgáttal a Római-parton, emellett épül a mobilgát a Dagálynál, homokzsákok védik a Margitszigetet, továbbá biztosítva van a mindenki számára elérhető ívóvízellátás, stabil a szennyvízelvezetés és -tisztítás Budapesten.
Összesen 43 árvízi kaput zártak le a kollégák, mintegy 1700 méter hosszan, 6 ezer köbméter agyag felhasználásával készül az ideiglenes gát. A Margitszigeten naponta 1500 köbméter homokot és 150 ezer zsákot használunk, a keletkező szennyvizet idáig 30 szivattyú bevetésével kezeltük. Ma reggel a BKV megkezdi a homokzsákok felhalmozását a Batthyány téri metróállomásnál, így is lehet olyan helyzet, amikor a metrónak ezt az állomást ki kell majd hagynia. Mától lezárják a H5-ös HÉV alagúti szakaszát, ezért a HÉV a Batthyány tér helyett csak a Margit híd budai hídfőjéig, a felszínen kialakított ideiglenes végállomásig jár
– közölte a főpolgármester, hozzátéve, hogy a Budapest Közút Zrt. felkészült a Clark Ádám téri gyalogos és kerékpáros aluljáró lezárására, emellett csütörtöktől a Margitsziget Árpád híd felőli bejáróját is lezárják.
Karácsony Gergely megjegyezte, hogy a Belügyminisztériumban is arról fogja tájékoztatni a kormány képviselőit az operatív törzs ülésén, hogy az árvízhelyzetet illetően „Budapest megtette és ezután is teszi a dolgát higgadtan, szakszerűen”.
09:12
A Margitszigeten is felkészültek a legrosszabbra
Szerda délben besétáltunk a Margitszigetre az Árpád híd budai hídfője felől, ahol azt láttuk, hogy a katasztrófavédelem munkatársai gőzerővel töltik a homokzsákokat, amelyekkel majd körbeveszik a Hotel Thermalt, ahol a budapesti sakkolimpián részt vevő válogatottak közül tíz csapat szállt meg.
Kedd óta teljes a készültség, és amennyiben úgy alakul az árvízi helyzet, akkor evakuálják a sakkozókat a szállodából. Egyelőre azonban erre a kényszerintézkedésre még nincs szükség, az érintettek a keddi szünnapot követően szerdán úgy tudják folytatni a játékot, mintha semmi rendkívüli nem történt volna előzetes terveikhez képest.
08:55
Ömlött a Duna az autóúton
Dunakeszin azt láttuk, hogy a révet már elérte a víz, így a Rév utca végét le is kellett zárni, a hajókikötő mellett található Rév Büfé viszont nem zár be, hiába öntötte el a Duna az étterem alsó szintjét, ahol korábban egy fagyizó állt.
Tahitótfaluba és Leányfaluba is ellátogattunk. Leányfalun ottjártunkkor épp egyenruhások egy csoportja dolgozott az egyik középület védelmének biztosításán, homokzsákokból építettek gátat. Ezt követően Dunabogdány felé vettük az irányt, a település szélén katonák, a katasztrófavédelem munkatársai és vízügyesek nagy erőkkel dolgoztak a homokzsákokból épülő gáton. A gátról a folyót nem láttuk, viszont a mezőgazdasági területen magasan állt a víz.
A következő úti célunk Pilismarót volt, vagyis lett volna. Visegrádnál rendőrségi útzárral találkoztunk, az egyenruhás tájékoztatása szerint körülbelül két kilométerrel lejjebb már elöntötte az utat a víz. Valahol Dömös környékén sétáltunk, amikor
szembesültünk vele, hogy a megáradt Duna ömlik át az autóúton.
Vácon kritikus volt a helyzet a napokban, ezért a polgármester, Matkovich Ilona közösségi oldalán tett közzé egy felhívást, amelyben azt kérte, hogy minél többen csatlakozzanak önkéntesként az árvíz elleni védekezéshez. Segítségkérése nem talált süket fülekre, ugyanis tömegek érkeztek segíteni, aminek köszönhetően nagyon jó ütemben folynak a védelmi munkálatok. Stábunk is ellátogatott az áradással sújtott városba, ahol a helyiekkel, a polgármesterrel és Magyar Péterrel is beszéltünk Vác helyzetéről.
08:44
Kisorosziban drámai a helyzet, Szentendrén többen az autójukban éjszakáznak
Az Index stábja az elmúlt napokban több településről is tudósított, hogy a lehető legszélesebb körű tájékoztatást adjuk olvasóinknak az árvízhelyzetről: a vámosszabadi hídon már nem lehetett átautózni Szlovákiába, a vízszint elérheti a híd magasságát; Pozsonyban járva elöntött rakpartokat láttunk, a város egyik részébe csak katonai teherautón sikerült bejutnunk; Győr-Moson-Sopron vármegye több településén is gőzerővel készülnek az árra, valahol már most csak a homokzsákok védik a településeket a víztömegtől.
Szerdán Kisoroszi felé vettük az irányt, ahol még az előtt jártunk, hogy a települést elzárta volna a külvilágtól a víz. Molnár Csaba polgármester leszögezte, hogy felkészültek a lakosság ellátására, és három kulcsfontosságú területet határoztak meg: az alapellátás, a tűzvédelem és az egészségügyi ellátás biztosítása. Hozzátette, ahogy látja, minimum nyolc napig tarthat ez a helyzet.
Szentendrén várhatóan szombaton fog tetőzni az árvíz, a településen azonban már hétfő óta dolgoznak az önkéntesek, hogy homokzsákokkal megvédjék a város azon részeit, amelyeket nem véd a mobil gát. Szentendre polgármestere, Fülöp Zsolt az Indexnek elmondta, az árteret nem tudják megvédeni, azonban a város többi pontja biztonságban lesz. Azoknak, akik az ártérnek tartott Sziget utcán és környékén laknak, az önkormányzat biztosít ingatlanonként 100 homokzsákot, viszont egyesek arra készülnek, hogy majdnem egy hétig autójukban élnek majd, mivel a polgármesterrel egyetértésben azt mondják, az ártéren fekvő épületeket nem lehet megvédeni.
08:02
Karácsony Gergely reggeli tájékoztatója
Megtörténtek az utolsó lépések a védekezésben: mindenhol sikerült 9 méteres magasságig felkészítenünk Budapestet a közelgő árvízi tetőzésre – közölte Karácsony Gergely a Facebookon.
A főpolgármester azt írta, hogy szerdán már mindenhol 90 százalékban elkészültek – köztük a Margit-szigeten és a Királyok útján is – az ideiglenes gátak megépítésével, csütörtökön már csak a kisebb kiegészítő munkálatok vannak hátra. A Margit szigeten eddig csaknem 500 ezer homokzsákot helyeztek el.
Margit-sziget 2024. szeptember 16-án. / Fotó: Szollár Zsófi / Index
Ezen kívül Karácsony Gergely a következő előkészületekről számolt be:
- A pesti oldalon, a Dagály fürdőnél mintegy 500 méteres mobilgát épült, a IV. kerületben, a Komp utcában is végeztek a csatornázási művek szakemberei egy közel 20 m hosszú és 3,80 m magas mobilgát építésével. Közben folyamatosan és biztonságosan elvezetik és tisztítják a fővárosban keletkező napi megközelítőleg 500 ezer köbméter szennyvizet.
- Védekeznek az ivóvíz szennyeződése ellen: minimális mértékben növelték a szabad klór értékét az ivóvízben.
- A legforgalmasabb villamosvonalakon, a 4-es, a 6-os valamint az 1-es szerelvényei gyakrabban járnak.
- Csütörtöktől a Jászai Mari tértől csak a Kossuth Lajos térig jár a 2-es villamos, péntektől pedig lezárhatják a metró Batthyány téri állomását, a Lánchíd környékén is változik a 19-es és a 41-es villamos közlekedése.
- Ma újabb árvízvédelmi kapukat zárnak, üzembe helyezik a szivattyút a Lánchíd budai oldalán. Valószínű, hogy csütörtök estétől lezárják és homokzsákokkal védik a kollégák a Batthyány téri metróállomást is.
07:25
Rendkívüli sajtótájékoztatót tart Orbán Viktor
Orbán Viktor az árvízről: A helyzet továbbra is komoly, nehéz.
ÉLŐ ADÁS ITT: Rendkívüli sajtótájékoztatót tart Orbán
07:05
Újabb utakat zárnak le Vác térségében
A Magyar Közút tájékoztatása szerint csütörtök reggel Vác környékén több szakaszon is le kell zárni majd a főutat.
- A 2-es főút sződligeti szakaszát már éjszaka elöntötte a Duna vize,
- a 12-es főút Vác és Verőce között hajnali 5 órától zárva van,
- A 2-es főút Sződliget és Vác közötti szakaszán, valamint Vác belterületén a Gödöllői és a Rádi út között (a Gombás-patakon átívelő Kőszentes-hídnál) várható délelőtt teljes útzár,
- A lezárások idejére az M2-es autóút kerülőútként funkcionáló szakaszai átmenetileg ingyenesen, matrica nélkül használhatók lesznek.
07:02
Gyorsabb segítségnyújtást követel az árvízzel elöntött országoknak az Európai Parlament
Az Európai Parlament képviselői aggodalmukat fejezték ki a szélsőséges időjárási események, köztük az árvizek, hőhullámok és erdőtüzek növekvő intenzitása és gyakorisága miatt, és strasbourgi plenáris ülésükön elfogadott állásfoglalásukban több finanszírozást sürgettek az európai természeti katasztrófákra való felkészülés és reagálás megerősítéséhez.
Az EP-képviselők az Ausztriát, Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot, Németországot, Romániát és Szlovákiát sújtó árvizekről szóló állásfoglalásukban elégedetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy az EU legutóbb csökkentette az uniós polgári védelmi mechanizmus költségvetését.
Az állásfoglalás sürgette az Európai Bizottságot, hogy gyorsítsa fel az érintett országok finanszírozásának mozgósítását, és kérte, hogy a segítségnyújtáshoz más technikai és pénzügyi támogatás, például kohéziós politikai eszközök is álljanak rendelkezésre.
Az EP-képviselők elegendő és magasabb szintű finanszírozást kértek a felkészülés növelésére és kapacitásépítésre, különös figyelemmel a következő többéves uniós költségvetésre, valamint szorgalmazták, hogy az EU Szolidaritási Alapja összemérhető legyen az Európában jelentkező természeti katasztrófák növekvő számával és súlyosságával.
Az állásfoglalás több hosszú távú uniós beruházást sürgetett a regionális és helyi ellenállóképesség kiépítésére, és követelte, hogy a jövőbeli uniós kohéziós politika még inkább összpontosítson az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésére és az alkalmazkodásra. Javasolták, hogy az uniós bizottság terjesszen elő úgynevezett klímaadaptációs tervet az ellenállóképesség megerősítése, az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás, illetve a felkészüléssel, tervezéssel és a határokon átnyúló együttműködéssel kapcsolatos nemzeti intézkedések összehangolása céljából. A képviselők kiemelték, hogy sürgős beruházásokra van szükség az árvízkezelés és az árvízkockázatok megelőzése terén is. Az EP vonatkozó közleménye megjegyezte: az elmúlt 30 évben az árvizek 5,5 millió embert érintettek Európában, közel háromezer ember életét követelték, és több mint 170 milliárd euró gazdasági kárt okoztak. (MTI)
06:28
Elképesztő légifelvételeken az árhullám - videó
Felderítésen vett részt a H145-ös honvédségi helikopter, amelynek feladata, hogy az árlefolyást vizsgálja. Mutatjuk a légifelvételeket az árhullámról.
06:12