ATV: Rendkívüli kormányülést hívhat össze Orbán Viktor a vilniusi NATO-csúcs után
Háromnapos, rendkívüli, kihelyezett kormányülést tarthat a magyar kormány a következő napokban – értesült az atv.hu kormányzati forrásokból.
Az ATV szerint Orbán Viktor a kormányülésen számol be a jelenleg zajló a NATO-csúcs és Svédország NATO-csatlakozási folyamatának fejleményeiről, valamint az ukrajnai háborút is értékelik.
A kormányfő kedden a külgazdasági és külügyminiszterrel és honvédelmi miniszterrel együtt utazott el a litvániai csúcstalálkozóra.
Nemrég Joe Biden amerikai elnökkel is találkozott.
A lap úgy tudja, hogy a rendkívüli, kihelyezett kormányülésre még ezen a héten, a miniszterelnök hazaérkezése után sor kerül (az ülés helyszínéről egyelőre nincs hír).
A portál azt írta, várhatóan a kormányülésen vitatják meg azt is, hogy a magyar parlament mikor dönthet Svédország csatlakozásának jóváhagyásáról.
Amiatt, hogy Törökország is megkezdi a svéd NATO-csatlakozás ratifikációját, az ATV szerint az is valószínűsíthető, hogy az Országgyűlésben is rendkívüli ülést kell összehívni.
A kormány ugyanis korábban azt ígérte: nem Magyarország utolsóként hagyja jóvá a svédek csatlakozását.