Egy írásszakértő szerint egy 60-70 éves nő írhatta Magyar Péternek a halálos fenyegető levelet
Az írásszakértő szerint azért nem árt az óvatosság!
Az aljas, hazug fideszes gyűlöletpropaganda hatására naponta kapok halálos fenyegetéseket és egyéb ocsmányságokat. Ezekben néha nem csak engem, hanem a hozzám közel állókat, például a gyerekeimet is fenyegetik.
Persze senki sem lehet ezen meglepődve, hiszen Orbán Viktorék milliárdokat ölnek az adófizetők pénzéből a gyűlölet és az erőszak szítására. És ezt már nem “csak” a közösségi médiában teszik, hanem a házi újságjaikban és televízióikban is. Elég csak az ötös számú Fidesz-párttagkönyv tulajdonosára gondolni.
Eddig nem tettem feljelentés, de most próbaképpen teszek.
Bár egészen nevetséges módon még a fél éve tett feljelentéseknél sem jutott el odáig a ügyészség, hogy legalább sértettként kihallgasson.
Csak jelzem, hogy Szijjártó Pétert tized ennyi fenyegetés hatására 65 darab tekes védi, évi egymilliárd forint közpénzért.
ui.: így hangzik a mostani iromány:
“Figyelj, te szemét nemibajos, kommunista kurafi!!
Meddig járatod a picsaszopogató ocsmány pofádat?
A verőlegények készen állnak! Jól megfizetve, csak az alkalmat várják!!
Hamarosan elkapnak és elvisznek egy elhagyott helyre, ott aztán kezdődik az igazi diszkóbuli!
Ki fognak herélni! Kivágják a tökeidet, aztán belerakják a mocskos szádba, hogy kiabálni se tudj!!!
Aztán majd a dögkeselyűk teszik tovább a dolgukat!! Ha-ha-ha
Halál rátok!!! Ütött az óra!!!”
Szerző. Magyar Péter