🔴ÉLŐ közvetítés az Izrael-Palesztina-Libanon közötti kétfrontos háborúról! - Percről percre...
- Egyelőre nincs politikai döntés a szárazföldi hadműveletek elindításáról.
- Az amerikai elnök a genfi egyezmény betartására szólította fel Izraelt.
- Netanjahu szerint a Hamász tagjai „halott emberek”.
- Izraelben 1350, Gázában 1600 körül van a halottak száma.
- Katasztrofális állapotok lehetnek a gázai kórházakban a Vöröskereszt szerint.
21:04
A libanoni határ mentén lévő izraeli településeket és falukat kiürítették!
Izraelben, a libanoni határ közelében található Metula települést pénteken kiürítették – írja a Sky News.
Az Izrael legészakibb városának számító Metula lakossága kevesebb, mint 2000 fő.
Az Izraeli Védelmi Erők katonai övezetté nyilvánították a területet, ami azt jelenti, hogy a belépés szigorúan tilos.
Az ország Libanonnal közös határán napok óta feszült a helyzet, gyakoriak a tűzharcok, és a kisebb robbanások.
Az országban aktív Hezbollah terrorszervezet nemrég bejelentette, hogy „készen áll” becsatlakozni az Izrael elleni harcba.
20:02
Több mint 1800 halott Gázában!
A gázai egészségügyi minisztérium szerint 1800 ember halt meg az elmúlt napokban az övezetet érő izraeli légicsapásokban – írja a Sky News.
Az áldozatok között 583 gyermek és 351 nő szerepel.
Emellett mintegy 7388-an megsérültek, köztük 1901 gyermek és 1185 nő.
18:33
Emberi pajzsként vannak tartva?
A Hamász még mindig emberi pajzsként használja a civileket, ami nehezíti a humanitárius segélyek Gázai övezetbe való bejuttatását – mondta Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere katari látogatása során egy sajtótájékoztatón.
A Hamász állítólag utakat is lezárt, hogy megakadályozza a palesztinok dél felé vonulását – mondta Blinken.
„Folytatjuk a tárgyalásokat Izraellel, hogy minden lehetséges óvintézkedést megtegyünk a civilek károsodásának elkerülése érdekében. Elismerjük, hogy sok palesztin család Gázában önhibáján kívül szenved, és hogy palesztin civilek vesztették életüket” – tette hozzá.
Blinken elmondása szerint az USA folyamatos kommunikációt folytat izraeli tisztviselőkkel, az ENSZ-ügynökségekkel és a Vöröskereszttel, hogy segítsen a gázai civileknek – mondta. Azt mondta, hogy az ezzel kapcsolatos részletek a következő napokban fognak kiderülni.
Blinken szerint az Egyesült Államok emellett szoros együttműködésben dolgozik a szövetségeseivel is, hogy kiszabadítsák a Hamász által fogva tartott túszokat. Azt mondta, csütörtökön találkozott néhány túsz családjával, akik „mélységes gyötrelmet élnek át”.
Az Egyesült Államok gondoskodni fog arról, hogy Izraelnek mindene meglegyen, amire szüksége van ahhoz, hogy megvédje magát – tette hozzá.
(Guardian)
17:49
Hezbollah: Felkészültünk!
A Hezbollah, az Irán által támogatott libanoni síita terrorszervezet és párt pénteken azt mondta, hogy „készen áll” csatlakozni az Izrael elleni harcokhoz, írja a Sky News.
A Hezbollah több figyelmeztetést is kapott korábban a külföldi hatalmaktól, hogy maradjon ki a háborúból, félő volt ugyanis, hogy a terrorszervezet belekeveredik a háborúba: nem is ez lenne az első támadásuk Izrael ellen, tavaly például Izrael azt közölte, hogy három Hezbollah-drónt lőttek le. Izrael páncélosokat mozgat északi határai felé, hogy felkészüljön egy esetleges támadásra.
16:13
Megérkeztek az EU vezetői Izraelbe
Pénteken megérkezett Izraelbe Ursula von der Leyen és Roberta Metsola.
Az Európai Bizottság és az Európai Parlament elnöke azért érkezett, hogy az ország vezetőivel tárgyaljon és kifejezze az EU szolidaritását.
„A terror nem fog felülkerekedni. Számít, milyen választ adunk”
– írta X-en (a volt Twitteren) Roberta Metsola.
A Hamászt „képesek vagyunk – muszáj – megállítani”, valamint a humanitárius következményeket is a lehető leginkább enyhítenék.
13:04
Jeruzsálemet akarta rakétázni a Hamász, működött a Vaskupola rendszer
Megszólaltak a légvédelmi szirénák Izrael északi részén, miután kilőttek Gázából egy Ajjas-250 rakétát a libanoni határ közelében elterülő Safed irányába. A fegyver, amely állítólag a Hamász saját fejlesztése, 250 kilométeres hatótávolságáról kapta a nevét, így a 180 kilométerre lévő települést is meg tudták vele célozni.
Az IDF (Izraeli Védelmi Erők) megerősítette, hogy a rakétát sikeresen leszedték Haifa felett, de tűz ütött ki egy nyílt mezőn a település mellett, amelyet most a tűzoltóság próbál megfékezni. Az izraeli rakétavédelmi rendszerről, vagyis a Vaskupoláról itt írtunk legutóbb.
A rakétatámadások előtt nem sokkal az izraeli hadsereg lezárta az északi határon fekvő Metula környékét, és megkérte a lakosokat, hogy hagyják el a zárt katonai övezetet.
12:01
Putyin szerint rengeteg áldozattal járna egy Gáza elleni súlyos csapásnak!
Vlagyimir Putyin orosz elnök azt üzenete Izraelnek, hogy ne indítsanak szárazföldi hadműveletet a Gázai övezet ellen. Putyin szerint egy ilyen művelet elfogadhatatlanul sok civil áldozattal járna.
„Ami a legfontosabb, hogy a civil áldozatok teljesen elfogadhatatlanok. Most az a legfontosabb, hogy véget vessenek a vérontásnak” – mondta Putyin, hozzátéve, hogy a nehézfegyverek lakott területeken való alkalmazása „minden fél számára súlyos következményekkel járna”.
„Természetesen mi is látjuk, hogy Izrael olyan támadásnak volt kitéve, amely kegyetlenségében példátlan. És természetesen joga van megvédeni magát, joga van biztosítani békés létét” – mondta Putyin a FÁK-csúcstalálkozó szűk körű ülésén.
Az orosz elnök szerint a palesztin-izraeli konfliktus tárgyalásos megoldásának nincs alternatívája. „A cél az ENSZ kétállami formulájának megvalósítása kell, hogy legyen, amely egy független palesztin állam létrehozását irányozza elő, amelynek fővárosa Kelet-Jeruzsálem lenne, és amely békében és biztonságban élne együtt Izraellel” – mondta Putyin.
10:51
Hamász: Ne engedelmeskedjenek az izraeli evakuálási parancsnak!
A Hamász felszólította a palesztinokat, hogy maradjanak otthonukban, és ne engedelmeskedjenek az evakuálási parancsnak – írja a Guardian.
A Hamász menekültügyi hatósága pénteken felszólította a terület északi részén élőket, hogy „maradjanak otthonukban, és álljanak ki a megszállás által vívott undorító pszichológiai háborúval szemben”.
Izrael elrendelte Gáza északi részének, köztük a több százezer embernek otthont adó Gázaváros evakuálását.
A palesztinok Gázán belül csak délre menekülhetnének, mivel Izrael teljesen lezárta a területet.
Az ENSZ szerint már 400 ezer palesztin menekült el az otthonából, több szervezet pedig bírálta a kiürítés körülményeit.
10:40
Ezért sült fel Izraelben a világ legrettegettebb titkosszolgálata
A Shin Bet, az izraeli belső elhárítás a világ egyik legeredményesebb ilyen szervezete. Miért nem sikerült mégsem előre látniuk a példátlan erőszakhullámot?
Nem sokkal azelőtt, hogy szombat hajnalban a Gázai övezetből támadók özönlöttek Izraelbe, az izraeli hírszerzés az általa megfigyelt gázai militáns hálózatok némelyikének megnövekedett aktivitását észlelte. Két magas rangú izraeli biztonsági tisztviselő szerint felismerték, hogy valami szokatlan történik, és riasztást küldtek a gázai határt őrző izraeli katonáknak.
A figyelmeztetés azonban nem ért célba, vagy azért, mert a katonák nem kapták meg, vagy azért, mert nem olvasták el.
Nem sokkal később a Hamász, a Gázát ellenőrző csoport drónokat küldött, hogy hatástalanítsa az izraeli hadsereg néhány mobilkommunikációs állomását és a határ mentén lévő megfigyelőtornyokat, megakadályozva ezzel, hogy a szolgálatot teljesítő tisztek távolról, videókamerákkal figyeljék a területet. A drónok megsemmisítették azokat a távirányítású gépfegyvereket is, amelyeket Izrael a határ menti erődítményeire telepített, ezzel eltávolítva a szárazföldi támadás elleni küzdelem egyik kulcsfontosságú eszközét. Azt meg kell ugyanis jegyeznünk, hogy az övezetet körülvevő fal kis túlzással egy önálló intelligens entitás, amely magában foglal fegyverrendszereket, kamerákat, föld alatti érzékelőket és radarokat – írták cikkükben a The New York Times izraeli irodájának munkatársai.
Ez megkönnyítette a Hamász támadóinak, hogy megközelítsék és felrobbantsák a határkerítés egyes részeit, és több helyen meglepő könnyedséggel ledózerolják azt, lehetővé téve palesztinok ezreinek, hogy egyszerűen átsétáljanak a réseken.
Ezek az operatív hibák, a hírszerzés számos más egyéb hiányossága mellett, gyakorlatilag előkészítették az utat a palesztinok Dél-Izraelbe való behatolásához – mondta négy, névtelenséget kérő magas rangú izraeli biztonsági tisztviselő, akik az amerikai lapnak nyilatkoztak.
Lapunk kérdésére, hogy a világ egyik legerősebbnek tartott titkosszolgálata, a Moszad hogyan követhetett el ekkora hibát, Tomolya János terrorizmus-szakértő úgy válaszolt, hogy nem a Moszad felelőssége a Gázai területen a hírszerző tevékenység, hanem elsősorban a belső elhárításé, a Shin Beté. Véleménye szerint ebben az esetben a technológiába vetett hitben volt a probléma. Ha ugyanis a Hamász-parancsnokok úgy kommunikálnak egymással, hogy nem használnak mobiltelefont és internetet, hanem futárok útján küldenek egymásnak leveleket, akkor ezt az izraeli elektronikus hírszerzés nyilvánvalóan elfogni sem tudja.
Tomolya szerint természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem kellett volna valamilyen információval rendelkezni. Azonban az is elképzelhető, hogy az Izrael által beszervezett ügynökök hamis információt adtak, vagy kiiktatták őket. Ugyanis ez nem egy egyirányú játék. Ugyanúgy, ahogy Izraelnek, a Hamásznak is van hírszerzése és kémelhárítása.
A hírszerzés számos mulasztást elkövetett
A több mint húsz izraeli városba és katonai támaszpontra való egyidejű behatolás ötven év óta a legsúlyosabb betörés volt Izrael védelmi rendszerébe, és megingatta a nemzet biztonságérzetét. A Közel-Kelet legerősebb hadserege órákra tehetetlenné vált, nem tudott visszavágni egy nála sokkal gyengébb támadónak, és a nap nagy részében a falvak védtelenek maradtak a rajtaütőkkel szemben, akik több mint ezer izraelit öltek meg, legalább 130 embert raboltak el, legalább négy katonai tábort lerohantak és több mint 30 négyzetmérföldnyi izraeli területen vonultak fel.
A források szerint a támadás sikere – előzetes értékelésük alapján – az izraeli hírszerzés és hadsereg számos biztonsági mulasztásában gyökerezett. Többek között a következőkben:
- A hírszerzők nem figyelték a palesztin támadók által használt kulcsfontosságú kommunikációs csatornákat.
- Túlzottan támaszkodtak a határőrizeti berendezésekre, amelyeket a támadók könnyen kikapcsoltak, lehetővé téve, hogy katonai támaszpontokat támadjanak meg és katonákat gyilkoljanak meg az ágyukban.
- A vezetést egyetlen határ menti bázisra összpontosították, amelyet a betörés nyitó szakaszában lerohantak, megakadályozva a kommunikációt a fegyveres erők többi részével.
- Elhitték a gázai katonai vezetők magáncsatornákon tett azon állításait, hogy a palesztinok tudták, hogy Izrael figyeli őket, és ezért nem készültek harcra.
Milliárdokat és milliárdokat költünk a Hamászról szóló hírszerzési adatok gyűjtésére. Aztán egy pillanat alatt minden összeomlik, mint a dominó
− mondta Yoel Guzansky, az izraeli Nemzetbiztonsági Tanács egykori vezető tisztviselője.
Már hónapokkal korábban kudarcot vallottak
Az első kudarc már hónapokkal a támadás előtt megtörtént, mivel az izraeli biztonsági vezetők rosszul mérték fel a Hamász által Gázából Izraelre jelentett fenyegetés mértékét.
A Hamász az elmúlt évben két támadásból is kimaradt, lehetővé téve a kisebb gázai fegyveres csoportnak, a palesztin Iszlám Dzsihádnak, hogy egyedül szálljon szembe Izraellel. A múlt hónapban a Hamász vezetése egy Katar által közvetített megállapodással véget vetett a határ menti zavargások időszakának is, azt a benyomást keltve, hogy nem törekszenek eszkalációra.
A Hamász nagyon, nagyon visszafogott, és tisztában van a további ellenállás következményeivel
– mondta Tzachi Hanegbi, Izrael nemzetbiztonsági tanácsadója egy rádióinterjúban hat nappal a támadás előtt.
Amikor az izraeli hírszerzés tisztviselői a múlt héten tájékoztatták a magas rangú biztonsági vezetőket az ország védelmét fenyegető legsürgetőbb veszélyekről, az Izrael északi határa mentén lévő libanoni fegyveresek által jelentett veszélyekre összpontosítottak.
A Hamász jelentette kihívásról alig esett szó. Az egyik biztonsági tisztviselő szerint az eligazításokon arról volt szó, hogy a Hamászt sikerült elrettenteni – közölte az egyik biztonsági tisztviselő a lappal.
A Hamász elaltatta az izraeli hírszerzést
A lehallgatott hívásokban a Hamász ügynökei azt az érzetet is keltették, hogy el akarnak kerülni egy újabb háborút Izraellel ilyen közel a 2021 májusában lezajlott, két hétig tartó, rosszul elsült konfliktus után – mondta a két izraeli tisztviselő. Az izraeli hírszerzés elmondásuk szerint most azt vizsgálja, hogy ezek a hívások valódiak vagy megrendezettek voltak-e.
A következő kudarc operatív jellegű volt.
A források szerint az izraeli határőrizeti rendszer szinte teljes mértékben a távolról működtetett kamerákra, érzékelőkre és gépfegyverekre támaszkodik.
Az izraeli parancsnokok túlzottan bíztak a rendszer áttörhetetlenségében. Úgy gondolták, hogy a távfelügyelet és a fegyverek, a föld feletti akadályok és az alagutak ásását megakadályozó föld alatti fal kombinációja valószínűtlenné teszi a tömeges beszivárgást és csökkenti annak szükségét, hogy jelentős számú katona fizikailag állomásozzon a határ mentén.
A rendszer bevezetésével a hadsereg elkezdte csökkenteni az ott állomásozó katonák létszámát, és más problémás területekre, többek között Ciszjordániába helyezte át őket – mondta Izrael Ziv nyugalmazott vezérőrnagy, aki hosszú éveken át a szárazföldi erők parancsnoka volt a déli körzetben, 2003 és 2005 között a hadsereg műveleti részlegének vezetőjeként szolgált, és a háború miatt nemrég újra állományba vették.
Az erők ritkítása észszerűnek tűnt a kerítés megépítése miatt. Azt olyan aura vette körül, mintha áthatolhatatlan lenne, mintha semmi sem tudna keresztüljutni rajta.
A távvezérlő rendszernek azonban volt egy sebezhetősége: távolról is ki lehetett iktatni.
Izrael túlzottan megbízott a technológiában
A Hamász ezt úgy használta ki, hogy drónokkal megtámadta a megfigyelőrendszer jeleit továbbító mobiltornyokat. A jelek nélkül a rendszer használhatatlan volt. A frontvonal mögötti irányítótermekben állomásozó katonák nem kaptak riasztást arról, hogy áttörték a Gázát és Izraelt elválasztó kerítést, és nem tudták megnézni azokat a videókat, amelyeken látszik, hogy a Hamász támadói hol döntik le a barikádokat. Ráadásul a kordonról kiderült, hogy könnyebb áttörni, mint azt az izraeli tisztviselők várták.
Ez lehetővé tette, hogy több mint 1500 gázai fegyveres a határ mintegy 30 pontján – némelyikük sárkányrepülővel – átkeljen, és legalább négy izraeli katonai támaszpontot elérjen anélkül, hogy elfogják őket. Az egyik izraeli tisztviselő által megosztott fotókon látható, hogy ezután több izraeli katonát álmában lőttek le, néhányan pedig még mindig az alsóneműjüket viselték.
A második operatív hiba az volt, hogy a hadsereg gázai hadosztályának vezetőit egy helyre csoportosították a határ mentén. Miután a bázist lerohanták, a legtöbb magas rangú tisztet megölték, megsebesítették vagy túszul ejtették.
Óriási volt a káosz
Ez a dróncsapások okozta kommunikációs problémákkal együtt megakadályozta az összehangolt válaszlépéseket. A határ mentén senki nem volt tisztában a támadás léptékével, a parancsnokokat is beleértve, akik Izrael más részeiről siettek ellentámadást indítani.
Nagyon nehéz volt megérteni, hogy miben különbözik ez a szokásos terrortámadásoktól
– mondta Dan Goldfuss dandártábornok, izraeli parancsnok, aki részt vett az ellentámadás vezetésében.
A tábornok egy ponton a terepen – véletlenül – egy másik dandár parancsnokával találkozott. Ott és akkor a két férfi ad hoc alapon eldöntötte, hogy az ő egységeik mely falvakat próbálják majd visszafoglalni. Mindez azt jelentette, hogy különösen a kezdeti szakaszban nehéz volt a helyzet súlyosságát a tel-avivi katonai főparancsnoksággal megértetni.
Ennek eredményeképpen senki sem érezte, hogy azonnal szükség lenne masszív, azonnali légi fedezetre, még akkor sem, amikor a közösségi médiában megjelentek a hírek a támadásokról. A források és a támadások túlélői szerint órákba telt, mire a légierő megérkezett a területre, holott a légierő bázisai alig néhány percnyire voltak onnan.
Az izraeli biztonsági szolgálatok nem vitatják kezdeti kudarcuk mértékét. De azt mondják, hogy ezt csak a háború befejezése után lehet kivizsgálni.
Előbb megoldjuk ezt a helyzetet. Utána mindent ki fogunk vizsgálni
– mondta Richard Hecht alezredes, katonai szóvivő, miközben a hadsereg szombaton megpróbálta visszaszerezni az ellenőrzést az izraeli települések felett.
10:00
Az ENSZ szerint 24 óra alatt lehetetlen, kitört a káosz
Nem sokkal később Daniel Hagari ellentengernagy, az izraeli hadsereg szóvivője azt mondta: azért adták ki a figyelmeztetést, mert nem a gázai civilek, hanem a terrorszervezet ellen viselnek háborút. A céljuk az, hogy cselekvési szabadságot adjanak a civileknek, és az evakuáció után még nagyobb károkat okozhassanak a Hamásznak.
Az ENSZ a lépésre reagálva közölte, hogy 24 óra alatt nem lehet kiüríteni Gázavárost. Hagari erre mindössze azt mondta, hogy valóban több napja is beletelhet az evakuáció végrehajtása. Mindeközben a Gázai övezetből érkező jelentések szerint kitört a zűrzavar a régióban.
Ez káosz, senki sem tudja, hogy mit kellene most tennie
– mondta Inas Hamdan, az ENSZ palesztinai segélyszervezetének tisztviselője az AP amerikai hírügynökségnek. A hírügynökség szerint a tisztviselő éppen csomagolt, miközben a rokonai pánikban kiabáltak körülötte.
Nebal Farszah, a palesztin Vöröskereszt szóvivője szintén azt mondta: több mint egy millió embert lehetetlen biztonsága helyezni ennyi idő alatt.
Mi lesz a pácienseinkkel? Sérültek, idősök, gyermekek vannak a kórházban
– mondta, hozzátéve: több orvos nem hajlandó magukra hagyni azokat a betegeket, akiket nem tudnak elszállítani, és inkább vállalják az életveszélyt.
Az al-Dzsazíra helyszíni tudósítója, Safvat al-Kalout szintén arról számolt be, hogy az evakuációs figyelmeztetés után mindenki azon tanakodik, hogy miként menekülhetne délre.
Több mint egy millió palesztin bepánikolt, össze van zavarodva, és nincs tervük, nem értik, mit kell tenniük. Most a gyerekek kérdezgették tőlem, hogy »hova kellene mennünk«, mire én azt mondtam, hogy nem tudom.
08:22
Ultimátum!
Az izraeli hadsereg (IDF) péntek hajnalban ultimátumot adott a Gázai övezet északi részén élőknek.
Mindeközben a WHO is figyelmeztetett, és kiderült, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök egyik rokona is a Hamász fogságába esett.
Szombat óta háború dúl Izraelben.
A Hamász támadása után az izraeli hadsereg körbezárta a Gázai övezetet, és folyamatosan bombázzák őket.
A minap ebben a cikkben foglaltuk össze a fejleményeket.
A Times of Israel szerint péntek hajnalban az izraeli hadsereg arra figyelmeztette a Gázai övezet északi részén, Gázavárosban élőket, hogy hagyják el otthonaikat, és meneküljenek a Vádi Gáza folyó déli partjára.
A figyelmeztetés mellett térképen ki is jelölték, hogy hova mehetnek a civilek, ha biztonságban akarnak lenni.
Nem térhetnek vissza Gázavárosba, amíg nem teszünk erről közzé egy újabb közleményt. Ne közelítsék meg az izraeli határon álló kerítést [...] Meneküljenek délre a saját biztonságuk és a családjuk biztonsága érdekében, és határolódjanak el a Hamász terroristáitól, akik emberi pajzsnak használnák önöket
– írták a figyelmeztető üzenetben.
Utóbb az izraeli tisztviselők azt is tisztázták, hogy nemcsak Gázavárost, hanem az attól északra lévő területeket is ki kell üríteni.
Úgy vélik, hogy onnan már 300-400 ezer palesztin az utóbbi napokban elmenekült, de úgy látják, hogy teljes evakuációra van szükség a gázai övezet északi részén.
07:44
Hajóval sikerült kimenekíteni magyar állampolgárokat Izraelből
Szijjártó Péter a georgiai Tbilisziből jelentkezett be, és adott helyzetjelentést az izraeli evakuációs műveletről.
Több mint hatvan magyar állampolgár Cipruson keresztül érkezik Magyarországra.
Szijjártó Péter videójában úgy fogalmazott, a körülményekhez képest folyamatos a kapcsolattartás az izraeli magyar nagykövetséggel.
A biztonsági helyzet továbbra is rendkívüli aggodalmakra ad okot, a miniszter az első számú feladatnak továbbra is azt nevezte, hogy azt a több mint kétszáz magyar állampolgárt, akivel kapcsolatban vannak, mielőbb hazajuttassák.
A tárcavezető elárulta, a nagykövetségen dolgozók rámenősségének köszönhetően egy Izraelből Ciprusra induló hajóra sikerült kétszáz jegyet szerezniük, ezeket felajánlották az Izraelben tartózkodó magyar állampolgároknak, közülük 65-en éltek ezzel a lehetőséggel, köztük 18 gyermekkel.
Ők felszálltak a Ciprusra tartó hajóra, az ottani magyar nagykövetség munkatársai várják őket, a repülőtérig busszal jutnak el, ahonnan különgéppel utaznak Magyarországra.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy azok közül, akik nem éltek ezzel a lehetőséggel, meghatározott számú állampolgár hamarosan újabb üzenetet fog kapni a következő evakuációs műveletről.
A miniszter nyomatékosította:
Ha bármi idő előtt nyilvánosságra kerül, az veszélyezteti a művelet biztonságos végrehajtását és az abban részt vevő emberek életét, ezért a művelet lefújásához vezethet.
Szijjártó Péter arra kérte az érintetteket, hogy semmit ne kommunikáljanak kifelé a műveletről, arról ne hozzanak nyilvánosságra információkat.
Az elmúlt napokban a magyar kormány segítségével több száz magyar állampolgárt sikerült kijuttatni Izraelből.
07:05
Az amerikai külügyminiszter szerint egy humanitárius folyosót kéne létrehozni
Anthony Blinken, az Egyesült államok külügyminisztere egy lehetséges humanitárius folyosó létrehozásáról beszélt izraeli tisztségviselőkkel – írja a BBC.
„A Hamász továbbra is civileket használ emberi pajzsként” – mondja Blinken, hangsúlyozva azt a nézőpontot, hogy a Hamász szándékosan sodorja veszélybe a civileket.
Hozzátette: megvitatta az izraeli féllel, hogy milyen lehetőségek vannak arra, hogy biztonságos átjárást biztosítsanak a Gázából kijutni akaró civileknek.
Blinken szerint a civileket nem szabad katonai műveletek célpontjaként felhasználni, de közben arról is beszélt, hogy az övezetet blokád alatt tartó Izrael „törvényes biztonsági műveleteket hajt végre a terrorizmussal szembeni védekezés érdekében”.
Az elmúlt néhány napban több mint 1400-an haltak meg Gázában, amióta Izrael megtorló légicsapásokat indított.
06:28
Már 12 ENSZ dolgozó vesztette életét Izraelben a háború miatt
Az ENSZ segélyszervezetének (UNRWA) eddig legalább 12 munkatársa halt meg szombat óta Gázában – közölte csütörtökön az ENSZ főtitkárának szóvivője.
Mind a 12 megölt ENSZ-alkalmazott palesztin volt – mondta Stéphane Dujarric szóvivő csütörtökön.
A Gázai övezetben több mint 2500 lakóegység megsemmisült, vagy súlyosan megrongálódott és lakhatatlanná vált. További 23 000 lakásban keletkeztek közepes vagy kisebb károk. Dujjaric szerint emiatt jelentősen megnövekedett az otthonukat elhagyni kényszerülők száma, ami csütörtökre meghaladta a 338 ezret. Ennek a tömegnek a kétharmada az UNRWA által működtetett 92 iskolában keres menedéket.
„Legalább 88 oktatási intézményt ért csapás, köztük 18 UNRWA-iskolát, amelyek közül kettőt a kitelepítettek számára kialakított szükségszállóként használtak, valamint 70 Palesztin Hatósági iskolát”
– mondta a szóvivő.
Dujarric figyelmeztetett az egyre fogyatkozó vízkészletek veszélyére is, ami humanitárius katasztrófához is vezethet.
(CNN)
06:15
Jó reggelt! ÉLŐ közvetítésünket olvashatják az izraeli-palesztin-libanoni kétfrontos háborúról!
ÉLŐ adás itt.: 🔴 Al Jazeera English | Live - YouTube