A fideszes polgármester szerint előnytelen az új ügyeleti rendszer
Az új alapellátási ügyeleti rendszer kedden startolt, ám ennek nem mindenki örül.
Lengyel Tibor, a mentődolgozók szövetségének elnöke szerint a mentőszolgálat már alapból túlterhelt, napi szintűek a mentőkésések, és Kovács Péter, a XVI. kerület kormánypárti polgármestere is úgy véli, előnytelen az új rendszer. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője azonban máshogy vélekedett erről.
Október elsején Budapesten is elstartolt az új alapellátási ügyeleti rendszer, így már Magyarország minden vármegyéjében azonos szabályok érvényesek azokra, akik este, hétvégén vagy ünnepnapokon orvosi ellátásra szorulnak. Immár a fővárosban is az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) koordinál.
Az ATV Híradó stábja Lengyel Tibort, a mentődolgozók szövetségének elnökét kérdezte a változásokról, aki úgy látja, hogy a mentőszolgálat enélkül a feladat nélkül is túlterhelt, és a nagy mentőkésések már napi szintűek, ám a szervezet vezetői ezt valamiért nem veszik figyelembe. Információi szerint a mentőknél nagy átszervezések zajlanak.
Valamelyik nap voltam egy elsősegélynyújtó tanfolyamon oktatni. Az egyik résztvevővel beszélgetésbe elegyedtem, ő mesélte, hogy egy újraélesztéshez az M0-son – ahol ők laikus szinten a kollégájukat elkezdték újraéleszteni – 55 perc múlva érkezett meg a mentőautó
– nyilatkozta a stábnak.
Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere is úgy fogalmazott, hogy az új rendszer előnytelen számukra. „Ne vegyünk el az emberektől olyan lehetőséget, ami eddig megvolt nekik. A 16. kerület egy viszonylag nagy kerület, 75 ezer ember lakik benne, és azok a pontok, amiket kijelöltek, viszonylag messze vannak” – mondta.
Mobil ügyeleti egységek a városban
Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője azonban máshogy vélekedett erről. Szerinte ha a beteg tényleg súlyos állapotban van, vagy nehezen mozog, „nem tud elmenni még a 17. kerületi ügyeletre sem, ami ugye a szomszédos kerület,
akkor nem is kell egy lépést tennie, mert a mobil ügyeleti egységeinkkel – 14 ilyen autó fog mozogni a városban, sőt már most is mozog, amikor beszélgetünk – kimegyünk a lakásra, és ott látjuk el a beteget.
A szóvivő arról is beszélt, hogy eddig 400 orvossal szerződtek le, de ha szükséges, rajtuk kívül külső orvosokat és mentőtiszteket is be tudnak vonni. Úgy véli, az orvosi kamara félelmei eddig nem igazolódtak be.
Mint ismert, az egységes alapellátási ügyeleti rendszer telefonszáma felnőttek és gyermekek esetében is egységesen: 1830, ám fontos hangsúlyozni, hogy sürgősségi, életveszélyes eseteknél továbbra is a 112-es segélyhívót kell hívni.