Fontos információkat közölt Polt Péter
A megkéselt tamási nő ügyében.
Elutasította a bíróság annak a nőnek a távolságtartási kérelmét, akit a volt férje halálra késelt Tamásiban.
A férj évek óta halálosan fenyegette a volt feleségét és annak párját. A nő a távoltartási kérelmét elutasító bírósági döntés ellen nem fellebbezett.
Megelőző távoltartást kért az a nő, akit szerdán ölt meg volt férje Tamásiban.
A Szekszárdi Törvényszék szóvivője csütörtökön egy sajtótájékoztatón közölte, hogy a bíróság a kérést nem találta megalapozottnak.
A 49 éves férfi március 26-án reggel hatolt be a nő tamási házába, és több késszúrással leszúrta.
Az áldozat a helyszínen meghalt.
Most Polt Péter legfőbb ügyész parlamenti válaszából az is kiderült, hogy a távoltartási kérelmét elutasító bírósági döntés ellen az asszony nem fellebbezett – írja a 444.
A férfi február 17-én szabadult a börtönből, ahol a nő ellen elkövetett erőszakos bűncselekmény miatt töltötte szabadságvesztését.
A sértett ekkor kérte a Tamási Járásbíróságtól a 60 napra elrendelhető megelőző távoltartást, melyet az ügyészség indokoltnak tartott, de a bíróság február 16-án elutasító végzést hozott.
Ezt a sértett és képviselője tudomásul vette, és az ügyészség sem élt jogorvoslati lehetőséggel, így az február 27-én jogerőre emelkedett.
Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője feltette a kérdést, hogy „miért nem tudta elérni az ügyészség a tamási tragédia áldozata számára a távoltartási kérvény elfogadását”?
A bírói döntés kihirdetését követően a kérelmező és jogi képviselője egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy a végzést tudomásul veszik, a távoltartás elrendelése iránti kérelmet elutasító határozat ellen nem kívánnak fellebbezést előterjeszteni
– írta Polt Péter. Azt is közölte, hogy így az ügyészség sem tudott fellebbezni.