Fidesz nélkül sportolni sem lehet...
81 küldött rendelkezett szavazati joggal. Ebből 55-en jöttünk el, így a közgyűlés azonnal határozatképes is volt.
Első körben elfogadtuk a napirendi pontokat, majd megválasztottuk a közgyűlés tisztségviselőit.
Ezután elsőnek az alapszabály módosításáról szavaztunk. Azért volt szükség módosításra, mert az MTK el fogja hamarosan indítani saját általános és középiskoláját a sportolói számára, hogy ezt meg lehessen tenni, ahhoz ki kellett egészíteni az alapszabályunkat. Egyhangú szavazással ezt el is fogadtuk. Jöhetett a tisztújítás. Öt szakosztály adott le jelöltekre ajánlást. Atlétika, ökölvívás, RG, Röplabda, Takewando.
Nagy meglepetést ez nem hozott, pedig nem beszéltünk össze előre. Mind úgy döntöttünk, hogy mivel alapvetően rendben mennek a dolgaink, a jelenlegi vezetést akarjuk megtartani az elnökség és az FB esetében egyaránt. A helyszínen senki más javaslattal nem élt, így elfogadtuk, hogy nyílt szavazással hozzuk meg a döntést.
Az eredménye: Elnök: Deutsch Tamás nyelvész fideszes
Alelnök: Buranits Ildikó Elnökségi tagok: Deutsch Péter Zakor Sándor Kis Péter Márton Péter Dénes Ferenc Az FB tagok: Putics Istvánt Osvalt Dénest Bodrogi Tibort Bodrogi Tamás kedvéért, hogy legyen min felháborodnia, elmondom, hogy minden kérdésben egyhangúan szavaztak a küldötteink, ellenszavazat, tartózkodás nélkül.
Mivel más téma nem maradt a rendkívüli közgyűlésre, ezért a régi/új elnök, lezárta a közgyűlést, ami után persze még maradtunk jó páran egymással locsogni, de ez természetes is esetünkben. Sikeres jó munkát az érdekünkben a megválasztott vezetőknek.
Hajrá MTK!