Dr. Békássy Szabolcs orvos: Az új kínai vírus nagyon gyorsan erőre kapott és nem árt a maszk viselése zárt helyen
Az ünnepek alatt és után a fél ország ágynak dőlt, nagyon sok családban egymásnak adták át a betegséget, amely különböző tünetekkel jelentkezett.
Annak megválaszolásához, hogy most influenza- vagy Covid-járvány van-e, egy háziorvos segítségét kértük.
Dr. Békássy Szabolcs osztotta meg velünk, mit tapasztaltak az elmúlt napokban a rendelőkben.
Dr. Békássy már kezdésként elismerte, hogy annyian fordultak hozzájuk légúti panasszal, hogy bizton kijelenthető, járvány van Magyarországon.
Ezt támasztja alá egyébként a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) légúti figyelőszolgálata is, amely heti rendszerességgel kér be háziorvosoktól adatokat az influenzaszerű tünetekkel hozzájuk fordulóktól, illetve vizsgál beküldött mintákat és teszi közzé jelentéseit.
A házoirvos megerősítette, hogy nemcsak az ünnepi időszakban, hanem már hetekkel ezelőtt átlépték az esetzámok a járványküszöb értékét, 2024 utolsó előtti hetében például már több mint 260 ezer páciens fordult a háziorvosához felső légúti problémákkal.
Egy csendes nyári héten ez a szám néhány tízezer körül mozog.
A mostani betegszám 10 százaléka produkált klasszikus influenzaszerű tüneteket magas lázzal, végtagfájással.
Covid vagy influenza?
Dr. Békássy utalt arra is, hogy az elmúlt év utolsó előtti hetének laborvizsgálatai szerint a beküldött minták 30 százaléka influenzát mutatott ki, míg 15 százalék körül volt a Covid. Amelyek mostanában fertőznek, azok a járvány utolsó, leggyengébb, omikronra keresztelt variánsának alváltozatai.
A tünetek pedig változóak, a magas láztól, izom- és vágtagfájdalmon át az orrfolyásig, a száraz vagy hurutos köhögésig minden megtalálható. Az orvos azt kérte, mindenki szerelje fel otthoni házipatikáját lázcsillapítóval, köptetővel, vitaminokkal. Ha a tünetek 2-3 nap után sem enyhülnek, csak akkor keressük fel kezelőorvosunkat, aki egy alaposabb vizsgálat után ki tudja deríteni, hogy vírusfertőzéssel áll szemben, vagy netán egy bakteriálisan felülfertőzött vírusinfekcióval.
Az orvos szerint
a járvány jelenlegi szakaszában már nincs jelentősége annak, hogy koronavírus vagy influenzafertőzés áll-e a háttérben, minden esetben a tüneteket kell kezelni.
Megint maszkot kell hordanunk?
A viseljünk-e maszkot vagy sem felvetésre Békássy doktor azt mondta, hogy mindenképpen érdemes viselni, különösen ha már produkálunk légúti tüneteket.
Az is biztos, hogy a menetrendszerűen január végére várt influenzajárvány ezúttal már az ünnepi időszakban durván betört, és a következő hetekben a betegek száma csak nőni fog, majd február vége felé pedig enyhülni.
Influenzajárvány idején mindig regionálisan vizsgálják, hány betegről tudnak. Ha ez elér egy kritikus számot, akkor helyi szinten döntik el, hogy látogatási tilalmat vezetnek be, vagy kötelezővé teszik a rendelőintézetekben a maszk viselését. Persze ez nemcsak egészségügyi intézményekre igaz, hanem például iskolákra is.
Mi ez az új kínai vírus?
A háziorvos óvott attól, hogy egy újabb koronavírus-járványt vizionáljunk. Dr. Békássy szerint egy olyan vírusról van szó, amely már évek óta velünk van, az említett NNGYK-jelentésekben is hetek óta szerepel . Ez a HMPV, amelynél szövődmény lehet egy tüdőgyulladás kialakulása, miközben ugyanolyan légúti tüneteket produkál, mint az influenza.
Betöltetlen a rendszerben 940 háziorvosi praxis, ez sok vagy kevés?
Békássy doktor ennek kapcsán arra utalt, hogy jelenleg ugyanannyi háziorvosi praxis működik Magyarországon (mintegy 6500), mint 25 évvel ezelőtt.
Viszont azóta 7-800 ezerrel csökkent az ország lakosságszáma.
A hiányzó háziorvosi praxisok betöltésének érdekében pedig hozzá kell nyúlni a körzetstruktúrákhoz, másképpen nem lehet kezelni a kialakult helyzetet.
A Háziorvosok online szervezetének vezetője úgy véli, hogy a betöltetlen praxisok 45-50 százalékát körzetátalakítással lehetne rendezni.
A műsorban szó volt még arról is, hogy:
- Oltassunk vagy se koronavírus és influenza ellen?
- Milyen tüneteket produkál 2025 januárjában a Covid?
- Ki lehet-e mindig pontosan deríteni egy teszttel, hogy most tényleg covidosok vagyunk-e?
- December végével ért véget a háziorvosi ellátás rövid leállása, amelyet az OMSZ ügyeleti rendszere váltott ki, de vajon mekkora terhelést pakolt ez a hirtelen belobbant járvány az ügyeletet ellátókra?
- Hogyan lehet a fiatal orvosokat visszacsábítani az üres háziorvosi praxisokba?