A korábbi jobbikos parlamenti képviselő véleménycikke.
A minap apukámmal betértünk egy alföldi megyeszékhely belvárosi éttermébe ebédelni.
Pontosan úgy viselkedtünk, ahogy bárkivel, bármikor.
Egy 20-as éveiben lévő fiatal hölgy szolgált fel.
Miután fizettünk, a felszolgáló hölgy nem hagyott ott minket, hanem azt mondta, nagyon köszöni, hogy olyan kedvesen és tiszteletteljesen beszéltünk vele, mert amióta ő itt dolgozik, még senki nem viselkedett vele így.
Nagyon meglepődtünk ezen, s megkérdeztem tőle, hogy a szép, sugárzó arca nem készteti az embereket mosolyra, kedvességre?
Azt válaszolta, hogy az emberek nagy része rá sem néz, jellemzően pedig úgy beszélnek vele, mintha a szolgájuk lenne.
Persze, megígértük neki, hogy ha arra járunk, mindig beugrunk hozzá legalább egy köszöntésre, de nagyon elkeseredtünk e jelenség miatt.
Milyen üres lehet az emberek nagy részének lelke, mennyire nem képesek látni, különböző társadalmi szerepekben mi kiegészítjük egymást, s nem szolgái vagyunk egymásnak.
EMBEREK!
Ez az embertelenség, elidegenedettség, érzéketlenség gátja lesz annak, ha egy katasztrófa ér minket, együtt ki tudjunk evickélni a bajból! Rakják azt a mosolyt az arcukra!
Beszéljenek tisztelettudóan, ez semmibe sem kerül, viszont óriási hasznot hoz.
