Trump: Ukrajna egy napon lehet Oroszország lesz!
JD Vance, Donald Trump alelnöke a hétvégén találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, ennek apropóján sikerült Trumpnak arról beszélnie a Fox Newsnak adott interjújában, hogy Ukrajna „egy napon orosz lehet”.
Pontosabban úgy fogalmazott:
„Lehet, hogy alkut kötnek, lehet, hogy nem kötnek alkut. Lehet, hogy egyszer oroszok lesznek, vagy lehet, hogy nem lesznek azok.”
Egyben arról is beszélt, hogy az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyekért cserét javasolt Ukrajna természeti erőforrásaiért.
„Ott lesz ez a sok pénz, és én azt mondom, hogy vissza akarom kapni. Azt mondtam nekik, hogy ennek megfelelő, 500 milliárd dollár értékű ritkaföldfémeket akarok, és ők lényegében beleegyeztek ebbe, így legalább nem érezzük magunkat hülyének”
– mondta Trump, aki hétfőn azt is közölte, hogy hamarosan Ukrajnába küldi Keith Kellogg különmegbízottat, akinek az a feladata, hogy javaslatot dolgozzon ki a harcok leállítására.
Ahogy a Guardian is írja, Trump a háború befejezését sürgeti, Zelenszkij pedig biztonsági garanciákat követel Washingtontól az Oroszországgal kötött megállapodás részeként.
Ukrajna ugyanis attól tart, hogy minden olyan megállapodás, ami nem tartalmaz kemény katonai kötelezettségvállalásokat – például NATO-tagságot vagy békefenntartó csapatok telepítését –, csak időt ad a Kremlnek arra, hogy felfegyverkezzen egy újabb támadáshoz.
Zelenszkij hivatalának egyik forrása azt mondta, hogy Kellogg február 20-án, az orosz invázió kezdetének hároméves évfordulója előtt pár nappal érkezik Ukrajnába.
Trump azt mondta, hogy közvetíteni akar a háború befejezésében, de nem állt elő részletes javaslattal arra vonatkozóan, hogy a két felet tárgyalóasztalhoz ültesse. Korábban Zelenszkij és Vlagyimir Putyin orosz elnök is kizárta a közvetlen tárgyalásokat egymással.
Zelenszkij hétfőn közölte, hogy már szervezik a Trumppal való találkozót, de időpontot még nem jelöltek ki, Trump pedig azt mondta a múlt héten, hogy „valószínűleg” találkozik Zelenszkijjel a következő napokban, de azt kizárta, hogy ezért személyesen Kijevbe utazna. (Guardian)