Kakukktojás került a rezsim monoton egyhangúsággal egymást követő bűnei közé. Egy propagandavideó a hazai koronavírus-járvány ötéves évfordulója alkalmából, főszerepben, na vajon ki mással?, a miniszterelnökkel. Miután az év kezdete óta már egész Európát legyőzte, repülőrajtot vettünk, szárnyalunk, Mini-Dubajunk lesz, a magyarok „a történelem főutcáján járnak, az EU a sáros mellékutcákban”, az Így győztük le a Covid-járványt című videóból most öt év késéssel megtudhattuk, hogy a covid alatt is óriási szerencsénk volt vele. Ha ő nincs, már alighanem egyikünk se élne.
Ugyan milyen nézőkre gondolhattak azok, akik összevágták ezt az első kockától az utolsóig szemetet? A rezsim állandó szavazóinak egy része sajnos tényleg nem érti, mi történik velük, ők már rég beletompultak, elnézést, belebutultak a másfél évtizede rájuk ömlő hazugságokba.
A másik része érti, átlátja az ország mind reménytelenebb helyzetét, már Polak, Wegier, dwa bratanki sincs, Orbán azt is eltaposta, csakhogy a váltáshoz nekik most már saját magukkal, korábbi szavazói döntéseikkel kéne szembefordulniuk, erre pedig nem képesek.
Na ezeknek a szavazóknak készült a film, de a rezsimnek ma már több az ellenzője, mint a híve, ők viszont nagyon is jól emlékeznek – és nem bocsátanak. Íme: a kórházakban - egyedül Magyarországon - katonaság, információ se ki se be, helyette nyunyóka, ahogy nő a halottak száma, úgy nő a nerközeli cégek profitja, elegendő orvos és covidra átképzett nővér híján fürkészek és portyázók, lélegeztetők helyett horkolásgátlók, máshol ingyenes, nekünk méregdrágán árult tesztkészlet, időseknek beadott, de épp rájuk nem tesztelt kínai vakcina, kórházakból kilökött tízezrek… a végszámla pedig mellbevágó: nem egészen 50 ezer halott, míg Ausztriában 20 ezer.
Ahogy a miniszterelnök és csapata annak idején a járvány egész idejét végighazudta-, lopta-, csalta, a filmben is gátlástalanul dicsekednek, vagyis hazudnak, amire a több mint hatezer kommentelő elsöprő többsége is annak megfelelően reagált. Dühvel, megvetéssel.
A nagy járvány után a 2022-es választás is elúszott. Az ellenzék a szokásos, kaotikus formáját hozta, szavazóik egy részének akkor Márki-Zay Péter nem tetszett, nem kellett, a fész, mint most Magyar Péter esetében, akkor MZP leselejtezésével volt tele, de a vereség valóban kivédhetetlen volt: a pénzeső és a Fidesz ördögi hazugságai okozták. Most pedig már ’26 is aktuálissá vált. Még Orbánék sem tudják, milyen hazugságokra fogják a kampányukat felfűzni, két dolgot viszont tudni: ez egy nem demokrácia nem demokratikus választása lesz, de EU-tagként bármit egy autokrácia sem tehet meg; a Tisza Pártban megtestesülő ellenzéknek most másfél évtized után reális esélye van a győzelemre, kérdés, hogy a megszűnőben lévő régi pártok és híveik ezt megakadályozni vagy segíteni akarják.
Én úgy látom, hogy az előbbit. Lelkük rajta. Évszázados probléma, hogy döntési helyzetben a fejünkre vagy a szívünkre hallgassunk. Nehéz ügy, valóban, de egy kisegítő kérdéssel lehetséges válaszolni rá: mi a célod? Saját magadnak megfelelni, az Elveidnek, Értékeidnek, Lelkiismeretednek, vagy hajlandó vagy egy a magadénál sokkal magasabb, magasztosabb érdeket szolgálni? Magyarországét, ahol a saját gyerekeid, unokáid is élnek.
Akkor hát arra szavazol majd, aki legyőzheti az országot megszállva tartó Fideszt, vagy minden racionális megfontolás ellenére arra, akiről te is tudod, hogy nem képes rá? „Sajnálom, az elveim nem összeegyeztethetők Magyar Péter elveivel” – olvasni, hallani sokfelől. Na és az önkényuraloméival összeegyeztethetők? Erre azonban sosincs válasz, holott itt van a határvonal, ha nem is szó szerint, élet és halál között. Ne kicsinyeskedj hát.
Azzal, hogy nem álltál a bandatagok közé, már megtetted a magadét, minden más gőg, önmagad jelentőségének túlértékelése.
Ami engem illet, ezért mindenkinek azt tanácsolom, amíg Magyar Péter nem hirdeti meg a kannibalizmust és a nemzetiszocializmust, addig szavazzon rá. Mert, ha a régi ellenzéki pártokra szavazol, csak eteted őket, míg a tieid esetleg éheznek. Maradjunk még egy percre a covidnál, ha egyszer már voltak olyan ostobák, hogy felidézték. Nem kellenek ahhoz új járványok, akár még súlyosabbak is, hogy meghalljuk egy fiatal kórházi orvos minapi, reményvesztett szavait: „A magyar egészségügy nem működik, nem létezik.
Mi csak annyit tudunk tenni a betegekért, amit Indiában Teréz anya tett, hogy emberi környezetben haljanak meg. Vagy még annyit sem”. Szolgáljanak az ő szavai visszhangként, és tekintsük ezt a közel 50 ezer covid-halottat részben a rezsim erkölcsi mértékegységének, részben az inkompetenciájának. A kettő együtt meg, márpedig mindig összeadódnak, az országra kimondott végítélet.
