Miért nem térhetett haza két gyermekével Japánba az a nő, akit a gyanú szerint volt férje gyilkolt meg múlt szerdán V. kerületi otthonában? Hogy jutottunk el a tragédiáig, ami jó ideje a levegőben volt, de talán elkerülhető lett volna? Mekkora ereje van a nyilvánosságnak egy ilyen ügyben? Milyen hatással van a hatóság iránti bizalomra a BRFK nagy felháborodást keltett közösségi médiás kommunikációja?
A 43 éves Megumit gyámhivatali ügyében képviselő Spronz Júliával, a PATENT Egyesület jogászával jártuk körbe a kezdetben sokak által megkérdőjelezett, lakástűzként kezelt nőgyilkosság részleteit. Január 29-én egy V. kerületi lakástűzhöz riasztották a hatóságokat, az oltáskor egy nő elszenesedett holttestét találták meg.
A szobában cigarettacsikkek, borosüveg is volt, a tüzet elmondása szerint észlelő, majd a 112-t tárcsázó ír állampolgárságú férfi, az áldozat volt férje kezdetben nem keveredett gyanúba: ugyan kihallgatták, DNS-mintát vettek tőle, és az akkor viselt ruháit is lefoglalták, szabadon távozhatott, a rendőrség balesetként kezelte a tragédiát. A hatóság első megállapítása szerint – a barátai szerint soha nem dohányzó – nő az ágyban cigarettázott, felgyulladt az ágya, és meghalt. Arra, hogy mi lehetett az oka, hogy nem mozdult meg, amikor a tüzet észlelte, nem tért ki a rendőrség, ahogy arra sem, miért nem végeztek már csak önmagában épp emiatt a furcsa körülmény miatt is egyből alaposabb vizsgálatot, mielőtt kijelentették volna, baleset történt.
„Az oltást követő helyszíni vizsgálat során égésgyorsító jelenlétét nem lehetett kimutatni, a tűzvizsgáló megállapítása szerint a tűz ágyban dohányzás miatt keletkezhetett. Az elhunyton soron kívül elvégzett igazságügyi orvosszakértői boncolás nem talált idegenkezűségre utaló nyomot. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával folytat minden részletre kiterjedő vizsgálatot, melynek során minden körülményt vizsgálnak.
A jelenlegi adatok nem támasztják alá, hogy bűncselekmény történt volna” – közölték a BRFK Facebook-oldalán vasárnap. A sokak által ismert és szeretett nő széles baráti köre, valamint a PATENT Egyesület azonban nem fogadta el a hatóság magyarázatát, múlt hétvégén alaposabb nyomozást kezdtek követelni. Mivel sokan tudtak arról, hogy Megumi rettegett volt férjétől, erős gyanú ébredt a barátokban és a jogvédőkben, hogy nem baleset, hanem gyilkosság történt, aminek hangot is adtak, miután a rendőrség amolyan „nincs itt semmi látnivaló” jelleggel igyekezett minden kételkedőt elcsitítani.
Tegnap végül a Budapesti Rendőr-főkapitányság további nyomozása fordulatot hozott, kedd délelőtt tartottak rendkívüli sajtótájékoztatót, ahol közölték, találtak olyan kamerafelvételeket, amelyek egyértelműen megalapozzák az emberölés gyanúját. A férfit kikérdezték arról, merre járt aznap, az általa leírt útvonal azonban nem egyezett száz százalékban a rendőrség által addigra beszerzett köztéri kamerafelvételeken látottakkal.
A rendőrség által bemutatott felvételek alapján a férfi szerda reggel elvitte a lányát úszásoktatásra, a belvárosban kávézott, edzeni ment, szaunázott, majd visszament a lakásba, ahol több mint egy órát töltött, távozott, majd ismét megjelent, és úgy tett, mintha akkor észlelte volna a tüzet. Mindeközben többször átöltözött, egyes képkockákon a reggeli elindulásához képest teljesen más ruhákat, másokon maszkot visel, a tűz előtt pedig bukósisakban ment be a házba, majd újra a reggeli öltözékében tért vissza.
Ezután rendeltek el igazságügyi orvosszakértői boncolást, amely a korábban közöltekkel szemben megállapította, hogy a holttesten bántalmazásra utaló nyomok, elváltozások vannak. Ezenkívül még toxikológia, szövettani vizsgálatok is folyamatban vannak. Mindezek fényében emberölés bűntett ügyében rendeltek el tegnap nyomozást, a férfit a Terrorelhárítási Központ elfogta Budapesten, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.
A férfi nem tett beismerő vallomást, de kérdésekre válaszolt. A gyerekeket, akiket először barátoknál helyeztek el átmenetileg, tudomásunk szerint megpróbálta a feltételezett gyilkosság után magához venni, ami meghiúsult, a rendőrség kedden már arról adott tájékoztatást, a gyerekek nevelőszülőkhöz kerültek.