Magyar Péter: Egy előrehozott választás a Fidesz érdeke is
„Remélem, a pálmafák árnyékában, két koktél között, az Arab-tenger partján sikerült végiggondolni a dolgokat”
– ezzel indítja Magyar Péter az Orbán Viktornak címzett üzenetét Facebookon, amiben azt próbálja megmagyarázni, miért kell idén előrehozott választásokat tartani.
„Ahogy ön is tudja, az előrehozott választás nem csak az ország, hanem a Fidesz érdeke is. Ha most áprilisban megtörténik a választás, akkor van esélye rá, hogy a politikai közössége egyben marad és ellenzékként legalább ellenőrző funkciót gyakorolhat”
– írja bejegyzésében Magyar, majd azzal folytatja:
„Ha ön ugyanolyan gyáva, mint amilyen 2008-ban Gyurcsány volt, akkor a Fidesz is úgy fog járni, mint az egykori MSZP. Először szétesik, majd eltűnik a történelem süllyesztőjében.”
A Tisza párt elnöke január elején közölte, hogy ők úgy számoltak, „hogy amennyiben
Orbán Viktor gyáván nem futamodik meg, úgy reálisan április második felében kerülhet sor előrehozott országgyűlési választásra”. Akkor egyben közölte azt is, hogy január 6-tól a Tisza Párt kampányüzemmódra áll át,
„hogy minden tárgyi és személyi feltétel összeálljon a választás megnyeréséhez”.