„Ismeri a redőnysztorimat?

1944 márciusában felemelt karral kellett végigvonulnom a városon.

Bámészkodós, magamnak való kölök voltam, lemaradtam a sorból, az öregek, a nők, a gyerekek közül, néztem föl a házakra, próbáltam elkapni az emberek tekintetét, színtiszta kíváncsiságból, nem volt a szememben semmi vád, és az emberek szinte kivétel nélkül elkapták a tekintetüket, és leengedték a redőnyt.

Az a hang, a redőnyök hangja rendkívül felzaklatott.

Azóta mondogatom magamnak és másoknak is: azt kéne elérni, hogy az emberek ne eresszék le a redőnyt.” Vajon ma hányan engedik le azt a bizonyos képzeletbeli redőnyt is, elfordulva a valóságtól, kizárva mindent, ami saját egoizmusukat megbolygathatná?

A politika a köz, a társadalom életével, a saját életünkkel való érdemi foglalkozás, ezt nem lehet, nem szabad "abbahagyni"! Mert a politikai réteg prostitualizálódott, nem adhatjuk fel világunk alakításának esélyét, felelősségét.

Húzdd fel Te is azt a redőnyt, láss, ne csak nézz!