Kétségtelen, hogy Phenjan fokozza retorikáját és katonai provokációit.

A kérdés azonban az, hogy Kim Dzsongun ezt vajon azért teszi-e, hogy megvédje a rendszerét, és kényszerítse Szöult, vagy pedig egy közelgő offenzívát tervez Dél-Korea és az Egyesült Államok ellen.

Januárban Robert Carlin, az amerikai külügyminisztérium hírszerzési és kutatási irodája északkelet-ázsiai részlegének korábbi vezetője és Siegfried Hecker, a Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium korábbi igazgatója arra figyelmeztetett, hogy Kim Dzsongun „stratégiai döntést hozott” – írja a Foreign Affairs hasábjain Sue Mi Terry, a Peninsula Strategies Inc. alapítója és az észak-koreai disszidensekről szóló, Beyond Utopia című díjnyertes dokumentumfilm producere.

Washingtonban, Szöulban és Tokióban a veszély már messze túlmutat Phenjan provokációin. Az észak-koreai médiában a tavalyi év eleje óta megjelenő háborús felkészülési témákat nem tipikus nagyotmondásnak tekintjük

– írták a 38North című, észak-koreai kérdésekkel foglalkozó honlapon megjelent cikkükben.

Bár Carlin és Hecker jogos és komoly aggodalmakat vetnek fel, nem mutatnak be semmilyen bizonyítékot arra, hogy Kim Dzsongun háborút akar.

Valószínű, hogy nem is akar.

Kim Dzsongun tudja, hogy egy Dél-Koreával vívott nagy háború biztosan magához vonzaná az Egyesült Államok segítségét, és ez a rezsimje végét jelentené.

A kockázat tehát nem az, hogy Észak-Korea szándékosan háborút indítana, hanem az, hogy Phenjan kardcsörtetése és rendszeres, alacsony szintű agressziója – beleértve rakéták indítását dél-koreai vizekre, drónok küldését a szigetek felé és a Sárga-tengeren történő határsértéseket – mégis háborút indíthat el a megtorlás kiprovokálásával.

Annak érdekében, hogy ez ne történjen meg, és hogy a béke megmaradjon a félszigeten, Washingtonnak és Szöulnak félreérthetetlen jelzést kell küldenie a katonai erejéről és szándékairól, miközben arra törekszik, hogy helyreállítsa a kommunikációt Phenjannal.

A szájkarate mögött

Semmi újdonság nincs abban, hogy az észak-koreai vezetők fenyegetéseket intéznek Szöulhoz és nyugati szövetségeseihez. Kim Dzsongun, aki 2011-ben vette át a hatalmat apja, Kim Dzsongil halála után, rendszeresen megtette ezt.

A Legfelsőbb Népi Gyűlés előtt 2024. január 15-én tartott beszédében azonban a szokásosnál is tovább ment. Dél-Korea – jelentette ki – a legellenségesebb ország a világon, és elkerülhetetlen a vele szembeni háború.

Kim Dzsongun megfogadta, hogy átírja az észak-koreai alkotmányt, hogy a szöuli kormányt országa legfőbb ellenségének tekintse, és a koreai együttműködés különböző szimbólumainak megsemmisítésére szólított fel, ezek között van egy használaton kívüli, határokon átnyúló vasútvonal és a koreai egyesítés céljának hatalmas, kilencemeletes emlékműve, amelyet apja építtetett Phenjanban.

Beszéde azt követően hangzott el, hogy 2023 végén bejelentette: a Déllel való újraegyesítés lehetetlen, és hogy a két Korea között már nincs rokonság vagy homogenitás.

Ehelyett – mint mondta – ez két különálló, háborúban álló állam. Ezt a nyilatkozatot nem úgy kell értelmezni, mint az észak-koreai duhajkodás legújabb esetét, hanem jelentős, sőt sorsfordító eseményként.

Kim Dzsongun ezzel a kijelentésével hallgatólagosan bírálta és visszafordította apja és nagyapja újraegyesítési politikáját.

Phenjan évtizedek óta támogatja a Dél elleni agressziót az újraegyesítés megvalósítása érdekében. De az, hogy Kim Dzsongun feladja ezt a célt, nem vezet a félsziget békéjéhez.

E politikai változást inkább az kísérte, hogy Kim utasította a hadsereget, hogy készüljenek fel az „ellenséggel való leszámolásra” és „egy nagy eseményre, amely elpusztítja Dél-Korea egész területét”.

Ezt, mint mondta, szükség esetén nukleáris háborúval kell megtenni.

ÚGY TŰNIK, A CÉL MÁR NEM AZ ÚJRAEGYESÍTÉS, HANEM A HÓDÍTÁS – VAGY LEGALÁBBIS A KÉNYSZERÍTÉS.

Barátok és tűzerő

Kim Dzsongun megkezdte az általa „exponenciálisnak” nevezett észak-koreai nukleáris arzenál bővítését, és növelte a mobil rakétaindítók gyártását.

Azt is ígérte, hogy három új kémműholdat állít Föld körüli pályára, hogy megfigyelhesse a Dél-Korea és az Egyesült Államok felől érkező állítólagos fenyegetéseket.

Közben Phenjan terveket fogalmazott meg rövid, közepes és nagy hatótávolságú ballisztikus rakétái megbízhatóságának, pontosságának és kifinomultságának javítására.

Ennek a rakétaprogramnak jót tettek az Ukrajnában végrehajtott orosz harctéri tesztek, amelyek egyben az észak-koreai fegyvereket is reklámozták a potenciális vásárlóknak.

Tömegpusztító fegyverarzenáljának bővítésével Észak-Korea kihasználja a kedvező geopolitikai helyzetet.

Az amerikai–kínai versengés és az ukrajnai orosz invázió Peking, Moszkva és Phenjan közötti nagyobb együttműködéshez vezetett.

Ennek eredményeként Oroszország és Kína most már nem hajlandó együttműködni az Egyesült Államokkal az Észak-Koreával szembeni szankciók bevezetésében vagy érvényesítésében.

Ez azt jelenti, hogy Phenjan provokatív akcióinak most kevesebb következménye van, így a rezsim szabadon növelheti rakétáinak mennyiségét és minőségét.

Phenjan 2023-ban rekordszámú rakétát indított – köztük egy olyan, szilárd hajtóanyagú, közúti mozgatású, nukleáris képességű ICBM-et, amely az Egyesült Államok bármely pontjára képes eljutni –, állítása szerint decemberben.

Észak-Korea hiperszonikus rakétákat is fejleszt, amelyek képesek áthatolni az amerikai légvédelmen, januárban pedig sikeresen tesztelt egy közepes hatótávolságú, szilárd hajtóanyagú ballisztikus rakétát, amely képes elérni a Csendes-óceán nyugati részén lévő amerikai katonai támaszpontokat.

Balesetek mindig történhetnek

Észak-Korea provokációi – a további rakéta- vagy nukleáris kísérletektől kezdve a Dél-Koreával való korlátozott hagyományos összecsapásokig – háborút eredményezhetnek.

Továbbra is kétséges, hogy Kim Dzsongun nukleáris támadást indítana Dél-Korea ellen – ami valószínűleg Észak-Korea Egyesült Államok általi megsemmisítését eredményezné –, vagy akár a Hamász által 2023. október 7-én Izrael ellen végrehajtott terrorhoz hasonló támadást, ami szintén aggasztó lehetőség.

De Kim Dzsongun nagyon is könnyen provokálhat, vagy csapdát állíthat, hogy Dél-Koreát összecsapásra csábítsa, ami a két ország közötti, korlátozott hagyományos konfliktushoz vezethet.

Kísértést érezhet arra, hogy fokozza a feszültséget, hogy ebben a választási évben fenntartsa a nyomást Dél-Koreára, hogy előkészítse a tárgyalásokat, ha Trump megnyeri az elnökséget, vagy hogy a lakosságot a rezsimje mögé állítsa. 

Kim Dzsongun megtanulta, hogy a helytelen viselkedésnek kevés következménye van – és sok lehetséges jutalma.

Kim Dzsongun valószínűleg nem akar háborút, de lehetséges, hogy elszámítja magát, és véletlenül kirobbant egyet. Tekintettel Phenjan Washingtonhoz és Szöulhoz fűződő kapcsolatainak a 2019-es hanoi csúcstalálkozó kudarca óta tartó siralmas állapotára,

KEVÉS OLYAN VÉDŐKORLÁT VAN, AMELY MEGAKADÁLYOZNÁ, HOGY A BONYOLULT HELYZETEK KICSÚSSZANAK AZ IRÁNYÍTÁS ALÓL.

Bár sok oka van az aggodalomra, Kim továbbra is racionális szereplő, aki tisztában van azzal, hogy egyetlen ország sem nyerhet nukleáris háborút, különösen nem az Egyesült Államok ellen.

Még ha Trump vissza is térne a Fehér Házba, Phenjan egzisztenciális kockázatot vállalna, ha komoly támadást indítana Dél-Korea ellen. Semmi sem utal arra, hogy Kim Dzsongun háborúra készülne.

Ha igen, akkor katonai eszközöket kellene kiépítenie a dél-koreai határ közelében, és hatalmas fegyver- és lőszerkészleteket kellene létrehoznia. Egyik sem történt meg.

A határon állomásozó erők létszámát nem növelték, és az Ukrajnában állomásozó orosz csapatoknak továbbra is folyik a katonai utánpótlás.

A háború nem elkerülhetetlen. Washington és szövetségesei még mindig megakadályozhatják a konfliktust Phenjan elrettentésével. Természetesen ez egyre nehezebb lesz, mivel Észak egyre nagyobb tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik, és egyre közelebb kerül Moszkvához.

De most nincs itt az ideje a pániknak.

Ehelyett itt az ideje, hogy Észak-Koreának a határozottság és az erő jelét küldjük.

Az Egyesült Államok ereje több mint 70 éve őrzi a békét a Koreai-félszigeten.

Nincs ok arra, hogy ezt ne tehesse meg továbbra is.