• Senki sem szerzett abszolút többséget, így május 28-án, a második fordulóban dől el, ki lesz a következő török elnök.
• A nagy összellenzéki áttörés elmaradt, a kormánypártok többséget szereztek a parlamentben, Erdoğan látszik esélyesnek.
• Hiába győzött az ellenzék a nagyvárosokban és a határ menti térségekben, a kormányzó AKP nem esett vissza a földrengés sújtotta területeken, és meg tudta tartani a törzsszavazóit.

Recep Tayyip Erdoğan, a hivatalban lévő elnök nyerte a török választás első fordulóját, de mivel az adatok közel teljes feldolgozottsága mellett nem szerzett abszolút többséget, minden valószínűség szerint a május 28-ára beütemezett második forduló dönt arról, ki vezeti az országot a következő öt évben.

A hivatalos adatok szerint az Igazság és Fejlődés Pártja, az AKP jelöltje, Erdoğan a szavazatok 49,25 százalékát szerezte meg. Fő kihívója, a hatpárti ellenzéket a Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltjeként képviselő Kemal Kılıçdaroğlu 45,05 százalékot kapott, míg a harmadik jelölt, Sinan Oğan, az Atya szövetségének jelöltje 5,28 százalékon végzett.

(Ezek az ANKA hírügynökség által közölt adatok, amik a választás estéjén igen messze jártak az állami Anadolu-féle számoktól. Másnapra kitisztult a kép, hasonló eredményt mutat mindkét adatsor.

Az Anadolunál Erdoğan 49,4 százalékig ment fel, Kılıçdaroğlu 44,9-en végzett.)

Kedd délutánig van lehetőségük a feleknek megtámadni a végeredményt, de az eddigi nyilatkozatok alapján úgy tűnik, mind az AKP, mind az ellenzék elismeri a választások tisztaságát. Hétfőn délután már a választási bizottságot vezető Ahmet Yener is úgy nyilatkozott, hogy második forduló dönt az elnök személyéről.

Az EBESZ szakértői sem emeltek kifogást a választások lebonyolítása miatt, de jelezték, hogy a kritikus török médiumoknak súlyos korlátozásokat kellett elszenvedniük a kampányban és a választások idején is. (A sajtószabadság helyzetét monitorozó Reporters Without Borders szerint Törökországban a média közel 90 százaléka kormánypárti kézben van.)

A részvétel kiugróan magas volt: bár vasárnap éjjel olyan értesülések is megjelentek, amik szerint a 90 százalékot is meghaladta ez az adat, hivatalosan a választásra jogosultak 88,8 százaléka szavazott.

Erdoğan hétfőn azt nyilatkozta, bízik benne, hogy az utolsó pillanatban beérkező szavazatok 50 százalék fölé billenthetik az eredményét, de elfogadja azt is, ha második fordulóra kerül sor. Nem teljesen esélytelen, hogy már most győzzön, de nem is túl valószínű. A külföldről leadott 3,4 millió szavazat döntő részét még nem számolták össze: 2018-ban az elnök ebből a merítésből 60 százalékot kapott.

Kılıçdaroğlu is magabiztosan nyilatkozott az eredmények ismeretében. Azt mondta, egyértelmű, hogy a törökök többsége változást akar, amivel nyilvánvalóan célzott arra is, hogy igyekeznek maguk mellé állítani Sinan Oğan választóit. Elfogadja, ha a második fordulóban dől el a választás, és bízik a győzelemben, mondta Kılıçdaroğlu, de hétfőn már valamivel visszafogottabban beszélt, és azt kérte híveitől, semmiképp se veszítsék el a hitüket és a reményt.

Fontos körülmény, hogy az elnökválasztással egyidejűleg megtartott parlamenti választáson az AKP vezette koalíció győzött. Bár Erdoğan pártja kevesebb szavazatot kapott, mint amire számítani lehetett – 35 százalékon végeztek, ezzel 266 vagy 267 mandátumhoz jutottak a 600 fős országgyűlésben, ami legalább 29 székkel kevesebb az eddigiekhez képest –,

az AKP-val koalícióban kormányzó szélsőjobboldali MHP (Nemzeti Cselekvés Pártja) mandátumaival közösen megszerezte a többséget. Az MHP volt a választás egyik meglepetése: a radikálisoktól gyengébb szereplést várt a közvélemény azután, hogy kettészakadt, és a távozók pártja, a kemalista Íyi („A Jók Pártja”) az ellenzéki koalícióban kapott helyett. De az MHP 50 mandátumot szerzett, míg az Íyi csak 44-et, és ezzel előbbi képes biztosítani a kormánykoalíció többségét.

Ez azért fáj különösen a hatpárti ellenzéknek, mert Kılıçdaroğluék ígérete az volt, hogy megváltoztatják a 2017-ben bevezetett elnöki rendszert, és visszatérítik az országot a parlamentáris demokrácia útjára. A változtatásokhoz alkotmányozó többségre lett volna szüksége Kılıçdaroğlu szövetségének, amire már biztos nincs esély. Az AKP és Erdoğan a következő két hétben bátran kampányolhat azzal, hogy csak ők képesek biztosítani a politikai stabilitást az országban.

Kılıçdaroğlunak abban sincs biztosan igaza, hogy Oğan szavazóinak többsége inkább hajlik majd a hatpárti ellenzéki szövetség felé. (2,8 millió szavazóról van szó, akik könnyen jelenthetik a mérleg nyelvét a második fordulóban.) Oğan radikális, kurdellenes formációt vezet, és már jelezte: csak azzal hajlandó tárgyalni, aki garantálja számára a menekültek haladék nélküli kitoloncolását az országból, és támogatja szélsőségesen kurdellenes politikáját. A széles, hatpárti ellenzék nem biztos, hogy be mer vállalni ilyen ígéreteket, bár ezzel együtt az sem kizárt, hogy mindkét esélyes jelölttel tárgyal majd.

Az elemzők úgy látják, Oğan szavazói nem feltétlenül a jelölt iránymutatása szerint döntenek majd, de nem is ez a legnagyobb baja Kılıçdaroğlunak. Sokkal inkább az, hogy

nem történt meg a nagy áttörés, amire az ellenzék számított, és amit előzetesen a körülmények sugalltak.

Pedig most a nemzetközi közvélemény is történelminek látta az esélyeket. Több okból is. Először sikerült szövetségbe tömorülni és megtalálni azt a politikai formációt, amelyik eséllyel veheti fel a harcot az AKP-val, ráadásul a demokrácia helyreállítását ígérő Kılıçdaroğlu élvezte a nyugati hatalmak támogatását. Törökországban valósággal tombol a megélhetési válság: tavaly 85 százalék felett tetőzött az infláció a hivatalos adatok szerint, de a gazdasági szakértők egyetértenek abban, hogy a valóságban a 100 százalékot is elérte az árak emelkedése. Egyre nagyobb tömegek indulnak nyugatnak, különösen a fiatalabb, iskolázottabb, városokban élő generáció tagjai, akik féltik a jövőjüket és a megélhetésüket.

A nagyvárosokban ez a várakozás látszott is az eredményeken: Ankarában, Isztambulban és Izmirben 1-3 százalékponttal Kılıçdaroğlu győzött, sőt Isztambulban a CHP is legyőzte az AKP-t, és szinte tarolt az ellenzék a nyugati határhoz közeli tartományokban – de ez is kevés volt az országos sikerhez.

Erdoğan több mint húsz éve épülő propagandája viszont megszilárdította az elkötelezett tábort az elnök körül, és ezt mindennél jobban szemléltetik a fölrengés sújtotta területekről beérkezett adatsorok. Azon a nyolc katasztrófa sújtotta településen, ahol az AKP hagyományosan jól szerepel, nem tört meg a kormánypárt támogatottsága, sőt. Hét városban Erdoğan 60 százalék felett végzett, és csak Gaziantepben csúszott le 59-ig. Anatólia szívében, az Ankarát körbeölelő kevésbé fejlett térségekben az AKP ugyanúgy tarolt, ahogy a legutóbbi választásokon.

Az idei az első választás a 2017-ben bevezetett elnöki rendszerben, és korábban olyan sem volt még, hogy második forduló döntött volna a leendő elnök személyéről. A mostani helyzet a török választópolgárok tömegei számára is ismeretlen, de a kampány folytatódni fog, minden bizonnyal feszült két hétre kell számítani május 28-ig. Egyelőre csak annyi biztos, hogy Törökország azután is végletesen megosztott marad.

(Al Jazeera / DW / BBC / Reuters)