A KDNP frakcióvezetője kiposztolta ahogy az M44-es úton 110 helyett közel 170-el száguldozik
Várjuk a rendőrség tájékoztatását az ügyben.
„Úton Geszt felé” – ezzel a megjegyzéssel posztolt egy képet kedd reggel Harrach Péter, amelyen látható, hogy az autó, amiben ül éppen 164-gyel repeszt.
Nem sokkal később neki is feltűnhetett a nem túl szabálykövető műszerfal, ezért gyorsan korrigált. A képet egy szelfire cserélte.
Pechjére azonban az internet nem felejt, a Kard blog le is mentette az eredeti bejegyzést:
Budapestről nagyjából 3 óra kocsiúttal lehet Gesztre jutni, egy ideig az M5-ös autópályán, ahol a megengedett sebesség 130, majd az M44-es autóúton, ahol pedig 110.
A KDNP frakcióvezető-helyettese egyébként nem véletlenül rohant Geszt felé, ma ugyanis ott tart beszédet Orbán Viktor a nemzeti összetartozás napjának alkalmából a felújított Tisza-kastély ünnepélyes átadóján.
Lázár János tegnapi bejegyzése alapján a kormányfő 11 órakor mond beszédet.
„Hamarosan kezdünk”
– írta ki közösségi oldalára a miniszterelnök éppen egy órája, reméljük addigra Harrach Péter is odaért.