Körözést adott ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság a magyar Pamela Anderson ellen!
Beke Ivett ellen elfogatóparancs van kiadva.
Beke Ivett 2006-ban indul útjára modellként, amikor jelentkezett a Playmate of the Year versenyre, amit ugyan nem nyert meg, a következő évben ő került a férfimagazin címlapjára.
Hamar a magyar Pamela Andersonként kezdték emlegetni, amire dögös idomaival teljes mértékben rászolgált.
Nem telt el sok idő, mire újra címlapra került egy másik magazinnál, majd Debrecenben elindította vállalkozását, az Yvette Dance Show-t, mely lényegében erotikus táncos szolgáltatásokat nyújtott.
2018-ban az Áll az alku című vetélkedőben is feltűnt, ahonnan több millió forintos nyereménnyel távozott.
Most újra reflektorfénybe került, ám a lehető legrosszabb értelemben, ugyanis a rendőrség adott ki körözést ellene.
A Blikk szerint 2023-ban egy közúti rutinellenőrzésen kiderült, hogy a jogosítványa hamis volt, nem az ő nevére szólt és a bemutatott lakcímkártyája sem a sajátja volt.
A helyszínen beismerte, hogy megpróbált csalni az iratokkal, hiszen korábban már bevonták a jogosítványát.
Vádat emeltek ellene közokirat-hamisítás miatt, ezzel kapcsolatban a bíróságra is beidézték, ahol nem jelent meg, ezért elindították ellene a körözést.
Beke Ivettről jelenleg még barátai sem tudják, hol tartózkodik, egyelőre a rendőrség is hiába keresi.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene.
A Blikknek a legjobb barátnője azt nyilatkozta, hogy napok óta nem tudja elérni, pedig azonnal értesíteni akarta, amikor meglátta, hogy körözik.
Voksán Virág is megszólalt az ügyben, hisz ő volt a közönségdíjasa a 2006-os versenynek, amin Ivett is indult, mint kiderült, a lemezlovas a mai napig emlékszik rá.
– Én is hallottam róla, hogy keresik, pedig csendes, visszahúzódó lányként emlékszem rá.
Idősebb is volt nálunk valamivel, sokkal érettebben is viselkedett, soha nem feltételeztük volna róla, hogy bármilyen botrányba keveredik - mondta a lapnak.