Minden magyar embernek átlagosan 11 millió forintos vagyona van míg egy négyfős családnak átlag 44 millió forintnyi megtakarítása van
A magyar lakosság bruttó pénzügyi vagyona idén szeptember végére elérte a 106 000 milliárd forintot, ami napi 27 milliárd forintos növekedést jelent, olvasható a K&H közleményében.
A jelentős növekedésben a befektetési jegyek és a tőzsdei részvények átértékelődésének is szerepe van, jegyzik meg a bank szakértői, akik szerint a trend folytatódása további lakossági vagyonnövekedést hozhat.
De előbb nézzük meg, mennyi is egy főnyi átlagmagyarra lefordítva az a borzasztóan nagy szám, hogy 106 000 000 000 000 forint, és az a kicsit nagy szám, hogy 27 000 000 000 forint.
Előbbi – a KSH által erre az évre nyilvántartott 9 584 627 fős népességgel számolva – azt jelenti, hogy
"fejenként átlagosan 11 059 376,65 forintnyi pénzügyi vagyona van mindegy egyes magyar állampolgárnak, tehát például egy négyfős családnak 44 millió és a resztli."
Nyilván aztán lehetnek olyanok, akiknek többször 11 milliójuk van, és akadhatnak akár olyanok is, akik nullaszor 11 milliójuk van.
Ilyen ez az átlag.
A napi 27 milliárdos vagyongyarapodás pedig végképp nem nagy összeg, fejenként 2817,01 forintot, azaz havi 85-87 ezret jelent. Nyilván itt is az a helyzet, hogy van, akinek ennek a többszöröse is összejön, másnak meg mondjuk esetleg csak a napi 1 fillér. Megint mondom, ilyen ez az átlag.
Éves alapon egyébként 13 százalékkal nőtt a pénzügyi vagyon, vagyis bőven gyorsabban, mint az infláció, ami 3,8-4,3 százalék volt ezekben a hónapokban.
Ez egyben megerősíti azt, hogy a nyár végén és ősz elején még erősen dolgoztak az óvatossági motívumok a magyarokban, vagyis inkább a tavalyi gazdasági válságban elköltött és elinflálódott megtakarításaikat töltötték vissza.
Cinkotai Norbert, a K&H Értékpapír vezető elemzője is azt emelte ki, hogy a számok szerint egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk megtakarításokra és befektetésekre, ráadásul míg korábban a készpénz és a bankbetét dominált, addig most már egyre nagyobb szerepet kapnak a befektetési jegyek és a tőzsdei részvények.
A banki szakértő szerint ez azt jelenti, hogy egyre többen ismerik fel: bár nagyobb kockázat mellett, de hosszú távon komolyabb hozamokat lehet elérni ilyen megtakarításokkal.