"Te vagy a legény, Tyukodi pajtás
Nem olyan, mint más, mint Orbán Balázs."

Orbán Balázs valójában azt tette egyértelművé, hogy a magyar ember vagy putyinista, vagy hazafi, a kettő együtt nem megy.

(Még néhány utolsó megjegyzés az Orbán Balázs-ügyhöz.)

Az Orbán Balázs szavait követő hatalmas botrány és megbotránkozás ellenére azt kell hogy mondjam: valójában semmi nóvum nem volt az általa elmondottakban. A nóvum mindössze az volt, hogy kimondta, amit kimondott. Orbán Balázs ugyanis semmi mást nem tett, mint levonta az évek óta sulykolt, politikai, intellektuális, és morális szempontból egyaránt védhetetlen putyinpárti narratíva konzekvenciáit a magyar történelemre nézve. Ezek a konzekvenciák ugyanakkor minden normálisan gondolkodó magyar ember számára már évek óta teljesen egyértelműek voltak.  Mi már évek óta mondtuk és írtuk, hogy ez az áldozathibáztató, agresszorpárti "békepárti" duma egyrészt nemzetietlen és idegenszívű, másrészt pedig a teljes magyar történelem megtagadása, hiszen ha a hazájukat fegyverrel védő ukránok és az őket támogatók a "háborúpártiak", akkor ebből bizony az következik - mert nem következhet más -, hogy "háborúpártiak" voltak a német-római császár, a tatár kán és a török szultán ellen harcoló királyaink, a végvári vitézek, Bocskai, Thököly, Rákóczi és Kossuth katonái és bizony "háborúpártiak" voltak a pesti srácok is, miként a főideológus úr most ki méltóztatott kotyogni. Orbán Balázs tehát semmi mást nem tett, mint levont egy logikus és világos konklúziót és a pofánkba vágta az igazságot. A putyinpárti narratívából ugyanis pontosan az következik, amit mondott, vagyis hogy 1956 hősei "háborúpártiak" és "felelőtlenek" voltak. A helyzet viszont az, hogy az ember vagy putyinpárti, vagy hazafi: a kettő egymással összeegyeztethetetlen. Különösen így van ez, ha magyar az ember. Ezt az igazságot demonstrálta, ezt tette most mindenki számára a napnál világosabbá Orbán Balázs és ezért tulajdonképpen neki is, meg nagyreményű, ifjú beszélgetőpartnerének is köszönettel tartozunk.

A főnöke szerint is csak abban "hibázott" a "politikai igazgatója", hogy "belekeverte" ebbe a narratívába 1956-ot.  A "hiba" tehát mindössze az volt, hogy Orbán Balázs logikusan és brutális egyértelműséggel levont egy világos végkövetkeztetést és ezzel megmutatta, hogy hová - lényegében véve hazaáruláshoz - vezet az orbáni putyinpárti narratíva, ha azt a magyar történelemre vonatkoztatjuk. Orbán - mármint a Viktor - úgy gondolja - és ebben sajnos igaza van -, hogy a tábor tagjainak az agyát sikerült már annyira átmosniuk, hogy náluk a hazaszeretet mércéje ma már Putyin imádata és az ukránok utálata, a tanácsadója szavai pedig alkalmasak lehetnek arra, hogy megzavarják ezt a hosszú időn át, gondosan felépített (nemzetietlen, hazafiatlan és idegenszívű) látásmódot. AZ Orbán-ügy ezért lényegét tekintve különbözik a kegyelmi ügytől, hiszen míg az utóbbi az ideológia és a propaganda centrumára dobott atombomba volt, addig Orbán Balázs szavai "csak" feltárták az ideológiának a tábor tagjai elől elrejteni kívánt összefüggéseit, de minden szempontból a propaganda által sulykolt ideologikus doktrína keretein belül maradt Az utóbbinak a táborra mért pusztító hatása ezért lényegesen kisebb az előbbinél, ezért - szerintem - jó esély van arra, hogy mind Orbán Balázs, mind pedig a rendszer komolyabb károk nélkül átvészeli ezt a botrányt.  Őszintén szólva nem hinném, hogy az orbánista tábor tagjai közül jelentős számú választó bizonytalanodna el attól, ha választaniuk kellene Orbán Viktor - sőt: Vlagyimir Putyin -, valamint 1956 hősei és mártírjai között. Legfeljebb majd lekommunistázzák az utóbbiakat és ezzel el is csitították a "szellemi viharaikat" (már ha egyáltalán kialakulnak elméjükben ilyesfajta viharok).

MIndezek mellett azonban még egy dologra rávilágítottak a főideológus úr butácskán őszintén szavai, nevezetesen arra a tényre, hogy az orbánizmus mára egész egyszerűen inkompatibilássá vált a magyar történelemmel. Az orbánista ideológiának nincs semmiféle gyökere a magyar történelemben, nincsenek előképei, forrásai, hivatkozási pontjai. Ennek pedig az az oka, hogy az orbánista ideológia ma már mindannak a tagadását jelenti, ami a magyar nemzet történelmében progresszív volt: tagadása a nyugatosságnak, tagadása a polgárosítási törekvéseknek, tagadása a szociális, népi gondolatnak. a szociáldemokrata értékeknek, és - ahogy azt Orbán Balázs most egyértelművé tette - ma már tagadása a leghősiesebb, legszentebb nemzeti függetlenségi törekvéseknek is. Az orbánizmus valójában éppúgy idegen test a magyar történelem folytonosságában, mint ahogy a nemzetiszocializmus és a marxizmus-leninizmus is az volt. Nem véletlen, hogy már régóta nem tudnak mit kezdeni a nemzeti ünnepeinkkel és kínban vannak minden nemzeti megemlékezés alkalmával: március 15. túlságosan liberális és "balos" nekik - ráadásul mindenféle francia forradalmas "sátánista" felhangok kísérik -, augusztus 20. túlságosan nyugatos és kelettagadó, október 23. pedig túlságosan oroszellenes és "háborúpárti". Ma már csak brüsszelezésre és sorosozásra futja az ünnepi beszédekben, mert szembe kerültek mindazzal, amit legnagyobb elődeink, a Szent Istvánok, a Petőfik, a Kossuthok, a Széchenyik, az Adyk és a pesti srácok képviseltek. Miközben patriótának hazudják magukat, noname külföldi politikai bestseller-szerzők neokon ideológikus műveiért lelkesednek, mert nem tudnak mit kezdeni a nemzeti haladást képviselő történelmi nagyjaink örökségével és tanításával. Ma már nem Szent Istvánban, Rákócziban, Széchenyiben, Kossuthban, vagy Adyban találják meg a példaképüket, és hivatkozási forrásaikat, hanem Andrew Tate-ben, meg Donald Trumpban. Ha meg "történelmi" filmre égetnek el közpénz-milliárdokat, egyszerűen meghamisítják a hazájuk történelmét, hogy kikerüljön abból minden nem kívánatos elem - miként ezt legutóbb szegény Petőfi Sándorral, az oroszok által megölt, a francia forradalom eszméiért lelkesedő, népi "baloldali" költővel tették, aki számára egyértelmű volt, hogy ha megtámadják a hazát, akkor az ellenséggel nem tárgyalni kell, nem fegyverszünetért kell kuncsorogni, hanem ki kell vágni onnét. Akkor is, ha történetesen orosz az ellenség.

Orbán Balázs szavai egyértelművé tették, hogy az orbánizmus bukását követően éppúgy vissza kell majd helyeznünk a magyar politikát és a magyar valóságot a progresszív magyar történelmi fejlődés fősodrába, ahogy ezt elődeink 1867-ben, 1945-ben és 1990-ban megtették. Remélem, mi majd szerencsésebbek leszünk és nekünk majd hosszabb időt ad erre a sors.