Havas Henrik: Rogán a lepöckölt bábú!
Vélemény.
ROGÁN, A LEPÖCKÖLT BÁBU
2010 óta tudom, hogy Orbán Viktor környezetéből Rogán Antal lesz az a bábu, akit először lepöckölnek a tábláról. Egy egész napot töltöttem vele, a Playboynak csináltam egy ,,nagyinterjút”. 10-12 óra azért elég idő ahhoz, hogy kiismerd a másikat. Így, utólag azt tudom mondani, hogy ha valaki kíváncsi Rogán Antal miniszter jellemfejlődésére, nézze meg Szabó István Redl ezredes című filmjét!
Adva van a világvégi faluból származó, egyszerű legényke, akinek az élete az igazodásról szól. Nagypapával figyelni nyáron a felhőket, még eső előtt ki kell érni a szénához és boglyát rakni. Aztán ha már munkásbusszal jár hajnalban a középiskolába, akkor elvállalja az iskolarádiót, aztán a társai a párt jelöltjével szemben őt választják KISZ-titkárnak. Úgy, mint Redlnek, neki is van mentora, a történelemtanár, aki könyveket ad a kezébe. Egyetemi felvételi előtt felkészítő táborokba jár, és szembesül azzal, mekkora előnyük van a fővárosi, elit gimnáziumok diákjainak. Szerintem akkor döntötte el, hogy megmutatja. Tudatosan indította el a karrierjét. Fidelitas, és aztán Orbán Viktor odament hozzá a Parlament büféjében, és maga mellé vette. Orbán jó emberismerő, ha nem is saját forrásból, de mindent tudott a munkatársairól. Hogy mit látott Rogánban? Rövid idézet a 2010-es Playboy-interjúból:
,,,…én a munkatársaimban is szeretem, ha van bennük ambíció, s nem azt kérdezik, hogy mégis minek kell valamit megcsinálni, hanem nekiállnak, és megcsinálják. Jó dolog, ha valaki szüntelenül teljesíteni akar…” /Rogán Antal/
A Rogán nekiállt. Még az se zavarta, ha néha kinevették. Második feleségével, Cecíliával szívesen játszotta el a celebet olyan tévés produkcióban, mint például a Mr. és Mrs. Aztán persze úgy, mint a Redl, nem fért a bőrébe, és helikopterezett. A csóró parasztgyerek többszázezres Louis Vuitton táskával ballagott a Parlamentbe, és itt érdemes megállni. Az ATV-ben, műsor előtt Németh Sándor bizalmi embere, Szlazsánszky Ferenc megkérdezte, hogy akarok-e foglalkozni Rogán táskájával. Mondtam, hogy természetesen, mire ő azt mondta, hogy mivel Rogán osztja a reklámpénzeket, ezért inkább ne, és ezzel már el is értünk oda, miért éppen őt nézte ki a még regnáló, amerikai adminisztráció. Ehhez a kitiltási ügyhöz csak annyit -amit már évek óta emlegetek-, ma már szinte semmit nem lehet elsumákolni. A titkosszolgálatok, a CIA-val az élen minden számlaszámot ismernek. Ők azok, akik kartont vezetnek például a fontos emberek szexuális aberrációiról.
Így, a végén megjegyzem, hogy Redlnek csúnya vége lett.
🔘Ilyen volt (2010 Playboy, Burger Barna felvétele) és ilyen lett (2024 Facebook)
Szerző. Havas Henrik