Állítása szerint Pesty László már egy éve tényfeltáró munkát végez etikus hackerekből álló csapatával a dark weben nemzetközi pedofilhálózatok után kutatva.
Az ATV Csatt című műsorának vendége volt Pesty László, az utóbbi napokban a Fideszt fideszesként kritizáló dokumentumfilmes, aki egy sajátos projektjéről akkor rántotta le a leplet, amikor Pálffy István ügyével kapcsolatban kérdezték. Ismert, hogy Pálffynak rekordgyorsasággal fulladt kudarcba a visszatérése a képernyőre, amikor Hír TV-s műsorának legelelső adásában arról beszélt, hogy szerinte türelemmel kell lenni a pedofilokkal szemben. Pálffyt a megjegyzése után azonnal kirúgták.
Pesty László elmondta, hogy a műsorvezető személyéhez nem fűzne semmit, mert sokáig barátok voltak, de a pedofilokról lenne mit megosztania. Elmesélte, hogy etikus hackereivel egy éve végeznek a pedofíl-kutatást. "Tényeket bányászunk elő első sorban a dark webről, és oly mértékben felháborító, borzalmas, gusztustalan, gyomorforgató tényekre leszünk figyelmesek nap mint nap a kutató munkánk során, amikről az átlagember nem tud" - fogalmazott.
Pestyék elsősroban a weben - ahogy ő mondja - "vadásznak" a pedofilokra, illetve a nemzetközi pedofilhálózatokra. "Ez nem egy életbiztosítás. (...) a nemzetközi pedofilhálózatokban óriási pénz mozog, és nem is csak szexualitással kapcsolatos a tevékenységük, hanem bizonyos esetekben gyermekszerv-kereskedelemre is kiterjed". Állítása szerint találtak egy kanadai milliárdost, aki megrendelt Délkelet-Ázsiából egy hatéves kisfiút, de nem szexuális célra, hanem megenni.
Elmondta, hogy esetenként segítséget is kérnek a nemzetközi hatóságoktól, hogy ne pont az ő „fehérkalapos” tényfeltárói kerüljenek gondba vagy gyanúba, de ezt a segítséget többnyire nem kapják meg. Feljelentést eddig nem tettek, mert a "közepén sem vagyunk ennek a tényfeltárásnak" - indokolta.