Rendkívüli hír: Azonnali hatállyal lemondott Románia államfője!
A román elnök közel 10 éve tölti be a tisztséget.
Bejelentette lemondását hétfőn Klaus Iohannis román államfő, miután a parlament jóváhagyta az elnök felfüggesztéséről szóló ellenzéki kezdeményezést.
Hétfő kora délután Klaus Iohannis román köztársasági elnök bejelentette, hogy lemond tisztségéről.
Közlése szerint lemondását február 12-én, szerdán nyújtja be.
A román parlament a kedden délelőtt kezdődő együttes plenáris ülésen szavaz majd az ellenzék Klaus Iohannis elnök felfüggesztésére irányuló kéréséről – számolt be a Maszol erdélyi magyar nyelvű hírportál.
Klaus Iohannis elmondása szerint azért döntött a lemondás mellett, hogy megelőzze felfüggesztését, illetve az ezzel járó procedúrát, ugyanis az megítélése szerint Románia jelenét és jövőjét is negatívan befolyásolná.
Klaus Iohannis 2014. december 21-én tette le először államfői esküjét, majd 2019-ben újra mandátumot szerzett.
Az legutóbbi romániai elnökválasztás első fordulójában teljesen borult a papírforma.
A közvélemény-kutatások adatai, valamint a román mainstream sajtó egyöntetű véleménye az volt, hogy a választást vélhetően Marcel Ciolacu fogja megnyerni.
Azonban Klaus Iohannis még a második fordulóba sem jutott tovább, az elnökválasztás első fordulóját a függetlenként induló szélsőjobboldali Calin Georgescu nyerte meg, a második helyre pedig a liberális Elena Lasconi futott be, aki a Mentsétek meg Romániát Szövetség nevű párt képviselője.
Ők ketten mérkőztek volna meg a második fordulóban.