Kapuzárási pánik!
Véleménycikk.
"...Orbán Viktor észrevette, hogy múlik az idő, és a maga korabeli, hatvanas évei elején járó, öregedő férfiak problémáiról elmélkedett. Az ilyesmit jó esetben a cimboráival beszéli meg az ember, esetleg az asszonnyal az ágyban, a mi miniszterelnökünk viszont egy „MNB Budapest Eurasia Forum” című rendezvényen, nagy nyilvánosság előtt adta elő aggodalmait, ami szokatlannak nevezhető. Viszont amit még emellett ebben a kontextusban hallottunk, az aggodalomra ad okot. Ismét fölmerül a normális-nem normális dichotómia, és valóban nehéz a döntés. Mielőtt átnéznénk, ebből az alapvetésből hogyan jutott el amúgy sok egyéb mellett Eurázsia dicsőítéséhez a tengeri népekkel szemben, az a kérdés adódik, miért rendeznek ilyen témában konferenciát fővárosunkban, kinek akarnak és mit üzenni vele, de nem leljük a megoldást. Ahogyan majd látni fogjuk, olyan zöldségek hangoznak el, amelyek kizárják, hogy komoly emberek egyáltalán meghallják, de még a gombák számára sem érdekes, mert túl van a farhát által determinált horizontjukon. Tanácstalanságunk tehát teljes. Mondhatni, tátott szájjal figyelünk, de nem tudjuk sajnálni jó doktorminiszter urunkat a torschlusspanikja közepette, és nem is olyan szórakoztató, mint Örkény hóembere, aki Liszt Ferenc névre hallgat ezzel a nyavalyával. És most, hogy mindent elmondtunk OV állapotáról így általa is bevallottan öregecskén, annyit azért még tegyünk hozzá, hogy más férfiak ebben szenvedve drága autókat vesznek meg fiatal pipiket hajkurásznak, a mi hősünk azonban a világot akarja ha nem is megváltani, de átalakítani a saját szája íze szerint. Ez azonban nem megy, és erőltetett párhuzamok jönnek ki belőle a nyugat hanyatlásáról, amit elegánsan is meg lehetne oldani Spengler ideája nyomán, jó doktorminiszter urunk azonban olyan földrajzi és történelmi előadásokba kezdett, ami miatt jogos volt a föntebb már egyszer megpendített egyetlen fontos kérdés arról, hogy normális vagy sem, ami dologban nagy valószínűséggel soha nem fogunk dűlőre jutni. Pedig a tartalmak egyértelműek volnának, hacsak azt nem vesszük figyelembe, hogy az aljasság is nagy szerepet játszik a történetben..."
Továbbiak "Kapuzárási pánik" címmel olvashatók a nyugat, huppa, rezeda oldalakon.