Tovább dagad a pedofilbotrány, a Kúria elnöke is érintett lett
A 24.hu cikke alapján.
Varga Zs. Andrással, a Kúria elnökével reklámozták két évvel ezelőtt a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóiratot, amelynek felfüggesztését most Varga Zs. elrendelte – hívta fel figyelmünket az egyik olvasónk, aki elküldte a vonatkozó videóklipet is.
Ezen az látható, hogy a főbíró ünnepélyes zenére bevonul a tágas irodájába, bekapcsolja a laptopját, majd rákattint a folyóirat online verziójára.
„Tradíció és megújulás – 2022 január 20-tól, ingyenes, szabad hozzáférésű online kiadvány a fenntarthatóság jegyében”
– írták ki a videóban.
Mint csütörtökön beszámoltunk róla, a folyóirat kiadását most felfüggesztették a Kúria elnökének kezdeményezésére, amíg ki nem derül, hogyan került be az az ítélet, amelynek köszönhetően fény derült arra, hogy Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon pedofil-ügyeket eltussoló igazgatóhelyettesének, amely miatt később lemondani kényszerült.
„A Kúria elnöke úgy tűnik, politikai alapon kívánja cenzúrázni, azaz elhallgatni azokat a kúriai döntéseket, amelyek kedvezőtlenül érintik a kormányt. Ez valami egészen példátlan”
– kommentálta a bíróként dolgozó olvasónk Varga Zs. döntését.