És ha már Latinovits és Őze Lajos, a túlvilágon pihenik ki a zsenialitásukat, be kell érni, azzal.. ami van. Az igazság az, hogy csupán elvétve látok maradandó színészt mostanság. Ha mégis kitűnik egy-egy, az vagy elmegy merő kényszerűségből, üres, állami pátoszt forgatni, vagy beáll egy általatok, csak " balos lipsi " -nek nevezett színház kötelékébe. Végre ezt is megéltük. Jobbos színház, balos színház. Hát igen, szép dolog ez a kultúra.

Én, a magam részéről, az Ötödik pecsét című filmet, egyetemes alkotásnak tekintem. Ha minden díjat megkapna földön, az is kevés lenne. Ám Fábri Zoltánt, mégsem láthatta a nagyérdemű mellet csapkodni. Persze tudom, kulturált, emberre, ez nem is jellemző. Igaz.. itt felénk magyarban, el kell teljen vagy húsz év, mire befogadja a szerver, egy-egy alkotás nagyságát.

Abban is biztos vagyok, hogy Cserhalmi György diótörése a Sztálin menyasszonyában, vagy Major Tamás egyetlen dorgáló tekintete a kissé szemtelen, és nem épp makulátlan viselkedésű tizedesre.. nos, már maga a filmművészet. És hogy csak a hitelességet is ideráncigáljam, Darvas Iván révedező tekintete a Szerelem című örökzöldben, maga az élet.

De hogy levelemben száraz tények is legyenek, ne csupán egy agg szempár párás emlékezete, a fent említett remekművek összköltsége, valószínűleg a környékén sincsen az egyetlen Petőfi film kiadásainak, ami végül, elérte a hatmilliárd, jó magyar forintot. Szegény.. Borsodi ovisok.

Marika néni