A hatalommal való visszaélés mindhárom veszélye benne foglaltatik a Böjte Csaba körül kibontakozó botrányokban.

A hatalommal való visszaélés három veszélyére Volker Kessler és Martina Kessler Hatalmi csapdák a gyülekezetben című könyvükben hívják fel a figyelmet.

Az első az, ha nem vesszük észre, de legalábbis nem vesszük komolyan azt, hogy a közösségünkben hatalommal való visszaélés történik.

Ezzel beteges szituációkat ártalmatlanoknak minősítünk, toxikus, mérgező légkört természetesnek veszünk, vagy áldozathibáztató, tabusító magatartást veszünk fel.

A második veszélyforrást az jelenti, ha hajtóvadászat indul valaki ellen, aki vagy elkövette a visszaélést – vagy nem. Ilyenkor a megbélyegzés, felcímkézés folyamata indul meg, a más nézeteket vallók izolációja, és ez az út nem egyszer szakadáshoz vezet.

A harmadik veszélyforrást az jelenti, ha valaki megszenvedte a hatalommal való visszaélést (vagy annak vádját), és emiatt fél a hatalom használatától, sodródik az árral, egyre nagyobb nyomás nehezedik rá a vélt-valós elvárások miatt, nem tud nemet mondani és egyáltalán nem tud irányítani.

Tehetetlen áldozata a körülötte elburjánzó feszültségeknek.

A hatalom nem megfelelő használatának a másik szélsősége ez: ha valaki vezetői pozícióban egyáltalán nem képes irányítani, és folyamatosan az áldozat szerepében találja magát.

Annyira egyértelmű, hogy nem is szükséges részletesen kifejteni, hogy a Böjte Csaba-jelenségben mindhárom veszély fellelhető. Ám mindeközben ne felejtsük el azt sem, hogy az itt leírt jelenség minden pap, lelkész és lelkivezető számára csapda lehet, ezért sokunknak lehet ismerős saját egyházi közegünkből. Ezért én inkább példaként, allegóriaként tekintek a Böjte-jelenségre, hiszen

az is tipikus csapda, amikor azt gondoljuk: ilyesmi csak a katolikusoknál, csak a reformátusoknál, csak a hitgyüliseknél, csak a középkorban, csak a másik egyházmegyében vagy a szomszéd falu gyülekezetében történhet meg.

Mindenesetre tudjuk – hiszen az egyik eset már jogerőre is emelkedett –, hogy Böjte Csaba intézményeiben történt hatalommal való visszaélés. Egy másik esetben pedig egy akkor tizenöt éves lányt mondta el, hogy nevelője fizikailag és verbálisan zaklatta, valamint rendszeresen szexuálisan kizsákmányolta, aki családjával és három gyerekével együtt a lánnyal egy házban lakott. (Arra, hogy hogyan reagált minderre a szerzetes, később még kitérek.) És arról is lehetett tudni, hogy ezt megpróbálták eltussolni. A hatalommal való visszaélés egyik formája ez is – nem beszélünk róla, tehát nincs is –, egyrészt.

Másrészt az is, amikor köztiszteletben álló személy olyan kérdésekben nyilatkozik (hosszasan és rendszeresen), amelyekhez egyébként nem ért. Mert ilyen esetben olyat mondhat, amik sokakat sérthetnek, másokat hamis illúziókba ringathatnak, nem fedik a valóságot, pedig az, amit mond, nagyon sok ember számára megkérdőjelezhetetlen.

Böjte Csaba ellen ezzel egyidejűleg hajtóvadászat indult (ez a második veszély), a fejét követelik, semmilyen bocsánatkéréssel vagy bevezetett óvintézkedéssel nem elégednek meg, fogalmuk sincs, mit csinál egyébként Déván, sőt, most már őt is szexuális kizsákmányolással vádolják. Ezzel kapcsolatban fontos az óvatosság, mert egyelőre semmit nem tudunk arról, hogy igaz-e. De még ha nem is igaz,

hosszan lehetne sorolni, miben hibázott a szerzetes anélkül is, hogy patás ördögként próbálnánk beállítani az egyik és szentként a másik oldalon.

Böjte Csaba megnyilvánulásait figyelemmel kísérve, a harmadik csapda jelentheti a legnagyobb veszélyt, mivel rendszeresen az áldozat szerepében tűnik fel. Nem vállal felelősséget, ellentmondásos megnyilvánulásai vannak a zaklatásos esetben is. Böjte Csaba tehát megosztó, és már jóval azelőtt az volt, hogy a dévai gyermekotthonban zajló szexuális zaklatás megingatta volna az árva gyerekek megmentőjének érinthetetlenségét.

Legutóbbi, nagy vihart kavart anyák napi beszédéből ezt a részletet kapták fel az elmúlt héten leginkább (holott szerintem aznap nem ez volt a legmegbotránkoztatóbb nyilatkozata):

„Hát mondom, ilyenek a nők. Ha virágot kapnak, turbékolnak. Ha a fejsze fokával kopogtatják a vállukat, akkor sikoltoznak. Nem olyan komplikált a női lélek. (…) Mindig, amikor egy ilyen asszony jön, akkor a kollégáknak elmondom, el kell vinni a fodrászhoz, aludja ki magát, szép ruhákat kell venni a turkálóban, és nagyon hamar megnyugszik, biztonságban érzi magát a nő. Kicsit sírdogál, de tényleg talpra áll.”

Persze, ezekbe a mondatokba is sok helyen beleköthetünk (volt, aki átköltötte ugyanezt a szöveget papokra, érdemes vetni rá egy pillantást), vagy letudhatjuk azzal, hogy a székelyek/erdélyi magyarok/vidékiek/keresztények/papok/fideszesek/RMDSz-esek, már csak ilyenek, mi mást is mondhatott volna nekik? Mintha egyébként lenne bármilyen összefüggés az etnikai vagy a politikai-ideológiai háttér és a családon belüli erőszak vagy a jövedelmi helyzet és a családon belüli erőszak között. A formáiban lehetnek eltérések, de tudható, hogy az alkoholproblémák és a bántalmazás nem csak Déva környékén vagy más etnikai vonatkozásban van jelen, sőt. Felütheti a fejét a látszólag legemancipáltabb budapesti értelmiségi elit köreiben is.

Böjte Csaba anyák napi megnyilatkozásával kapcsolatban azonban felmerülhet egy szervezési probléma is: kinek juthatott eszébe egy ferences szerzetest felkérni arra, hogy tartson előadást Anya, az élet forrása, a család tűzhelye! címmel?

Másrészt: lehetne egy köztiszteletben álló személynek, spirituális vezetőnek annyi önreflexiója, hogy ne szólaljon meg minden témában, amire felkérik, hanem esetleg azt tudja mondani: szerintem jobb lenne, ha erről nem én tartanék nektek előadást. Esetleg kérjetek fel egy nőt, egy édesanyát. Biztos számtalan olyan segítőt tudott volna ajánlani az atya, aki foglalkozik nehéz sorsú anyákkal, és mondjuk maga is édesanya. (Ám ne felejtsük el a rendezvény politikai színezetét sem: az esemény az RMDSz anyák napi rendezvénye volt, a meghívható nagyágyúk listájára vélhetőleg nem kerülhet fel akárki.)

Mindenesetre, azt azért sejteni lehetett, hogy az anyaság vékony jég lehet egy cölibátusban élő férfi számára.

Nemcsak azért, mert szerzetes, hanem mert árva lányok, súlyosan bántalmazott, labilis édesanyák, problémás esetek, fájdalmas anyasebek százai jelenthetik az ő szűrőjét. Ezekkel a tapasztalatokkal felvértezve beszélt a hallgatóságnak, és talán nem is elvárható, hogy a feminista teológia gyöngyszemeit tárja eléjük (bár igen kívánatos lenne, hogy olvassanak ilyesmiket szerzetesek is, főként, ha rendszeresen megnyilatkoznak nőügyekben). És itt nem elsősorban a sokak szerint szintén megosztó Perintfalvi Rita katolikus feminista teológus Facebook-bejegyzéseinek olvasgatására gondolok (persze azokat is érdemes megnézni, ha teljes képet akarunk kapni erről a szcénáról, amelynek ő mindenképpen meghatározó karaktere), hanem például Ferenc pápa megnyilvánulásainak tanulmányozására, aki az elmúlt években problémaérzékenyen, tiszteletteljesen és őszintén beszél, amikor a nőkről nyilatkozik.

Túl az esetlen mondatokon, ami szerintem a leghátborzongatóbb az anyák napi esetben, mégis az, amiről az Udvarhelyi Hírportál számol be. Pál Edit Éva, az uh.ro főszerkesztője a rendezvény után ugyanis megkérdezte Böjte Csabát, hogyan tervezi megakadályozni azt, hogy az általa működtetett gyermekotthonokban teret nyerjenek az ehhez hasonló visszaélések. A válasza ez volt:

„Én azt látom, hogy a mi gyerekeink is, de a fizikai családban felnőtt gyermekek is, nem mindig vannak megelégedve azzal, amit a szülők – akármilyen jó szándékkal – nyújtani tudnak… A másik, hogy egy tizenhat éves lány szíve hova vezet és hova nem, ez egy nagyon érdekes kérdés, nagyon ingoványos kérdés. Én meg vagyok győződve, hogy nem életszerű az egész.”

„Egyik szobában lakik egy édesanya a három gyerekével, a férjével, a másik szobában lakik a nevelt lány, és őt meg lehessen többször erőszakolni. Ezt én akkor se hittem el, és most se hiszem el. Úgyhogy én ezt visszautasítom.”

Tegnapi Facebook-bejegyzésében pedig így ír a szerzetes - a másik, jogerőre emelkedett ügy apropóján:

„Az ítélet megvolt, a törvényszék a magányos bűnelkövetőt elítélte, mi végig együttműködtünk a hatósággal, amely se engem, se egyetlen munkatársunkat nem vádolt meg! Tudtommal a szegény gyerekek se vádoltak Szabolcson kívül senki mást! Nekünk sem az ítélkezés, hanem az imádság a dolgunk!

A román ügyészségnek, bíróságnak köszönet, mert a munkájukat profin elvégezték, a beteg részt kivették, mint egy daganatot, de nem roncsolták az egészséges szöveteket, a gyerekeknek otthont adó intézményt!

Sajnos a politikával átitatott sajtónak ez nem volt elég. Ők nincsenek tudatában, hogy

mi mindannyian a bűn elkövető kollégánknak nem cinkosai, hanem áldozatai vagyunk!

Ez az ember a mi gyerekeinket bántotta, és ezáltal minket is bántott, akik az erdélyi magyar gyermekvédelemnek a munkáját felvállaltuk! A sokszor rosszindulatú támadásokkal kapcsolatban Jézus fohásza az iránytű: »Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit cselekednek!«”

Számomra nagyon kontrasztos ez a két megnyilvánulás, ezért is tartottam fontosnak egymás mellé tenni őket, habár nem ugyanarról az esetről van szó. Megjelenik az a mintázat, amikor a spirituális vezető nem ismeri fel a saját felelősségét, és az is, amikor folyamatosan az áldozat szerepében tűnik fel, és - a valódi - áldozat hibáztatása is.

Lelkészgyerek vagyok, pontosan tudom, hogy a papok, lelkészek is emberek, többségében se nem szentek, se nem áldozatok, hanem emberek, akik saját emberi (férfi; női) mivoltukkal sem tudnak mit kezdeni, és ezeket jól elrejti a Luther-kabát vagy a stóla. Pontosan tudom, hogy azt gondolják, hogy nincs hatalmuk, pedig a spirituális vezetés is hatalom, és éppen azért az, mert sokan megkérdőjelezhetetlen tekintélyként tekintenek rá.

A hatalommal való visszaélés veszélye természetesen egyetlen közösséget, foglalkozást vagy az életünk egyetlen területét sem kerülheti el. Aki visszaél a hatalmával, az hasonló módon teszi, legyen orvos, pap vagy úszóedző, és akivel visszaélnek, sokszor újra és újra hatalmi csapdában találhatja magát. Azonban a keresztény közösségeket érintő visszaélések mutathatnak sajátos karakterjegyeket – mint amilyen az isteni tekintélyre való hivatkozás, az áldozatszerep mögé bújás, naiv elvárások, a saját erkölcsi minőség fel-, a „bűnös világ” leértékelése, labilis, éretlen személyiségek tekintélykeresése –, ezért érdemes specifikusan a hatalommal való visszaélés gyülekezetekben, vallási közösségekben megnyilvánuló jelenségének külön figyelmet szentelni és feltárni, milyen rendszerszintű problémák ágyazhatnak meg ennek, és mit tehetünk a feltárás és legfőképpen a megelőzés érdekében.

Borítókép: Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója beszédet mond az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás rajtjával egybekötött sajtótájékoztatón Kiskőrösön 2022. szeptember 20-án. MTI/Ujvári Sándor

Ha tetszett ez a bejegyzés és nem akarsz lemaradni a többiről, kövesd Facebook-oldalunkat és iratkozz fel vagy fizess elő Substack hírlevelünkre, ahol személyesebb tartalmakat is meg szoktunk osztani olvasóinkkal a minket leginkább érdeklő témákban a kereszténység, a kultúra és a közélet találkozási pontjain, minden pénteken.