„Az EU javaslata Ukrajnának az orosz kőolaj tranzitjának tiltásáról az Egyesült Államok érdekét szolgálja, amely azt akarja, hogy Brüsszel teljesen az amerikai energiahordozóktól függjön”

– állította Maria Szaharova orosz külügyi szóvivő az orosz TASZSZ hírügynökségnek arra hivatkozva, hogy Szijjártó Péter külgazdasági miniszter szerint az ukrán „tranzittilalmat” Brüsszel koordinálta.

„Brüsszel mögött Washington áll”

– tette egyértelművé a mondanivalóját az orosz szóvivő. Majd teljesen a fóliasisakos összeesküvés-elméletek terepére lépett, mondván: az „amerikai mélyállam” célja az energiaellátáson keresztül az uniós függőség kialakítása.

Már a magyar tárcavezető kijelentése is légből kapottnak tűnik, legalábbis semmi bizonyítékot nem prezentált arra, hogy az Európai Bizottságnak bármi köze lenne az ukrán intézkedéshez. Az orosz propagandának azonban Szijjártó fóliasisakja is szűknek bizonyult,

nem elég, hogy Kijev mögött Brüsszel áll – Brüsszel mögött nyilván Washington áll, sőt nem is Washington (vagyis az amerikai kormány), hanem a mélyállam.

Brüsszel nem látja a drámát

Szijjártó először július végén állt elő a magyarázattal, hogy az ukrán lépések eredője az uniós akarat. Ekkor még feltételes módban, a másik opcióként azt kínálva fel, hogy az Európai Bizottság annyira gyenge, hogy nem tud megvédeni két uniós tagállamot, Magyarországot és Szlovákiát.

Pár nappal később, augusztus 3-án az esztergomi MCC Feszten már nem bizonytalankodott, azt mondta, elképzelhetetlen, hogy az EU ennyire gyenge lenne, szóval csak szándékos akció lehet, amiért Magyarország nem hajlandó feladni a „békepárti álláspontját”. Erre érkezett másnap az orosz szóvivő nyilatkozata.

Igaz, Szijjártó ekkor már megkapta Valdis Dombrovskis levelét, amelyben a kereskedelemért felelős bizottsági alelnök kifejtette az Európai Bizottság álláspontját. Miszerint

Magyarország és Szlovákia energiabiztonsága nincs veszélyben, sőt a Lukoilra bevezetett ukrán szankciók az olajszállításokat sem érintik, mert a Lukoiltól származó olaj az ukrán-orosz határon kereskedőcégek tulajdonába kerül.

(A Portfolio.hu információi szerint négy kereskedőcégről van szó, egyikük, a Lukoil-leány Litasco nem tudott szállítani. Egyébként első körben az orosz Transznyefty vezetéküzemeltető miatt, amely nem volt benne biztos, vonatkozik-e az ukrán szankció a Litascóra, így az orosz oldalon sem adott neki vezetékkapacitást.)

Dombrovskis nemcsak visszadobta a magyar és szlovák panaszt, de felhívta arra is a figyelmet, hogy

az uniós tagországok egy „jelentős része” nem érti, Magyarország és Szlovákia miért nem diverzifikálta a beszerzéseit Oroszország felől két évvel az Ukrajna elleni orosz agresszió után.

A levélben kiemelte, hogy a bizottság tudomása szerint a horvát Janaf által üzemeltetett Adria-vezeték kapacitása elégséges Magyarország és Szlovákia ellátásához.

Szijjártó belekötött a horvátokba is

Szijjártó – vélhetően a levél nyomán – nemcsak, hogy beleállt a „Brüsszel áll Kijev mögött” konteóba, de még Horvátországba is beleszállt azzal, hogy az Adria-vezeték kapacitása nem elégséges, Horvátország nem megbízható partner, a Janaf nem hajlandó hosszú távú megállapodásokat kötni a Mollal, ráadásul a tranzitdíjakat is az egekbe emelte.

A horvát külügyminiszter természetesen kikérte magának, hogy ország ne lenne megbízható a tranzit szempontjából. A Janaf pedig cáfolta, hogy ne kötnének hosszú távú megállapodásokat a Mollal, a cég szerint a tranzitdíjakat egy képlet szerint kalkulálják, nincs visszaélésszerű díjemelés. Állítják, hogy a vezeték kapacitása elégséges, havi 1,2 millió tonna (tehát évi több, mint 14 millió tonna), és a Janaf szerint erről a Mol szakembereivel együtt győződtek meg.

A helyzet valójában ennyire valószínűleg nem egyszerű. Az együttműködés sejthetően nem volt mindig zökkenőmentes a Mol és a Janaf közt, és tranzitdíj-emelés is volt. Nem a Molnak címezték azt, hanem általános emelést hajtottak végre – egyébként az ukrán hálózatüzemeltető is jelentős díjemeléseket hajtott végre.

Végül Hernádi is csak mondott valamit

Ha már a Molnál tartunk, továbbra is fájón hiányzik, hogy az olajvállalat, amely tulajdonképpen az ügy érintettje kommunikáljon a részletekről: pontosan milyen tranzit lehetetlenült el az ukrán Lukoil-szankció miatt, milyen importmennyiséget érint, hogyan kezelik a helyzetet, mi várható.

Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató a már említett MCC-rendezvényen lényegében azzal nyugtatta a kedélyeket, hogy

amíg ők nem szólnak, hogy baj van, addig nincs baj – márpedig ugyebár ők nem szóltak.

Nem mellesleg a magyar kormánynak is odaszúrt, amikor azt mondta, hogy egy újabb árstop előbb okozna üzemanyaghiányt, mintha teljesen leállna az ukrán tranzit, vagyis a Barátság vezeték.

Hernádi azt mondta az Adria-vezetékről, hogy annak kapacitása Magyarország ellátásához elég, de Szlovákiáéhoz már nem.

A magyar kormány adós a konkrétumokkal

Szijjártó Péterre visszatérve, a miniszter nemcsak arra nem mutatott bizonyítékokat, hogy Kijev mögött Brüsszel állna, hanem semmi másra sem, voltaképpen az egész ügyről alig osztott meg értékelhető információkat. Szijjártó olyanokat mondott, hogy átmeneti intézkedésekkel sikerült ideiglenesen stabilizálni a helyzetet, de ez nem fenntartható.

Az ügyről nyilatkozott még Gulyás Gergely kancelláriaminiszter mint a kormányinfók műsorvezetője, illetve Lantos Csaba energiaminiszter – aki ha nem orosz relációról volna szó, illetékesebb lenne Szijjártónál. Egyikük közléseiben sem volt sok köszönet, Gulyás Gergelytől annyit lehetett megtudni, hogy a Molnak vannak egyéb hosszú távú beszerzési szerződései, de ezekből nem hív le addicionális mennyiségeket.

Lantos Csabától megtudhattuk, hogy a Mol kötött egyéb beszerzési szerződéseket, de az nem volt világos, új szerződésekre gondol, vagy meglévőkre.

Minden jó, ha a vége nem túl rossz

A kormány – elsősorban Szijjártó Péter – Brüsszel, Kijev és a horvátok elleni hadakozásának egyetlen kézzelfogható eredménye, hogy valamennyire tisztult a kép a valós helyzet és a kilátások tekintetében. Ez nagyrészt azon szereplőknek köszönhető, akik a magyar külügyminiszter vádjaira válaszoltak.

Az ukrán Lukoil-szankciók miatt legfeljebb a Barátságon érkező olajimport egy kisebb része esett, esik ki. Szó sincs krízisről. Krízis akkor sem lenne, ha a Barátságon teljesen leállnának a szállítások, a Mol tud orosz és más forrásból származó olajat importálni az Adria-vezetéken keresztül.

A vezeték kapacitásának elégségessége kérdéses, a nyilatkozatok – korábbi molos nyilatkozatokat is beleértve – alapján valószínűleg határeset.

Hosszabb időtávot tekintve a vezeték kapacitása vélhetően elégséges, a probléma inkább az lehet, hogy az importigény nem folytonos. Egyes időszakokban alacsonyabb – például ha a pozsonyi vagy a battai finomító karbantartás miatt csak részlegesen üzemel. Más időszakokban magasabb – például ha készletezés zajlik.

Nyilván kiszolgáltatott – nem mellesleg már csak a tengeri szállítás miatt költségesebb – helyzet lenne, ha a Mol csak az Adria felől tudná ellátni a battai és a pozsonyi finomítókat. Azért jegyezzük meg, nonszensz úgy tenni, mintha a Barátság-import nem jelentene kiszolgáltatottságot.

Akármit is állít a magyar külgazdasági miniszter, Moszkva már bizonyította, hogy nem megbízható exportpartner, maga a vezeték háborúban álló országon fut keresztül, amellyel szemben ráadásul a magyar kormány ellenséges magatartást tanúsít.

Nagyon úgy tűnik, hogy mind Kijev, mind Brüsszel részéről egyre nagyobb a türelmetlenség azt illetően, hogy Magyarország (és Szlovákia), illetve egészen pontosan a Mol nem igazán töri magát, hogy leváljon az orosz olajról. Kevéssé valószínű, hogy Kijev és az Európai Bizottság nyomásgyakorlása koordinált lenne, de további fejleményekre lehet számítani.

Kijev részéről akár kellemetlenkedő intézkedések formájában, Brüsszel részéről csak a nyilvánosságban.