Magyar Péter: Egyre többen érzitek, hogy most vagy soha!
„Elegünk van”
– skandálja a tömeg, Magyar pedig arról beszél: rendkívül megható, hogy rengeteg ember jelentkezik az ország minden pontjáról: változtatni akar.
„Egyre többen érzitek, hogy most vagy soha.”
Ha most sikerül, lezárhatjuk azt a korszakot, ami Magyarországot az Európai Unió egyik legszegényebb és legkorruptabb országává tette, folytatta.
Ha pedig lezártuk a múltat, új jövőt építhetünk.
Magyar Péter azt mondta, hogy bárhol jár az országban, a falvakban százak, a nagyvárosokban pedig ezrek
„tesznek a hitet egy békés, modernebb, új Magyarország mellett”.
Szerinte bárhogy áskálódtak és szervezkedtek, ma megtartják az utóbbi évek legnagyobb vidéki demonstrációját, és a valaha volt legnagyobb anyák napi rendezvényt.
„Különös pillanatokat élünk, mindannyian érezzük a reményt és a lendületet, hogy most képesek leszünk eredményeket elérni”.
Szerinte az embereknek elege van az apátiából, a mesterséges megosztottságból, ehelyett pedig szeretetre és békére vágynak.